Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány

Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatás iránt érdeklődők számára.

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány

A Bankmonitor.hu  nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért.

Ez az éjszaka a lakástámogatásoké volt, hiszen a kormány az Otthon Start mellett a CSOK Plusz szabályait is módosítaná. Legalábbis társadalmi egyeztetésre bocsátottak egy ezzel kapcsolatos jogszabálytervezetet.

Ki minősül akkor első közös lakásszerzőnek?

Az Otthon Start és a CSOK Plusz összehangolásának jegyében korábban módosították az első közös lakásszerzés definícióját a CSOK Plusz esetében. Az új szabályok értelmében az Otthon Startnál megismert könnyítések, kivételek bekerültek ebbe a programba is.

A Bankmonitor hitelszakértői szerint azonban ez a könnyítés inkább nehézségnek, akadálynak bizonyult. A CSOK Plusz első közös lakásra és nem első közös lakásra is fel lehet venni, ugyanakkor a vételárkorlát eltérő a két esetben.

Első közös lakás vásárlása, építése esetén a korlát 100 millió forint, míg első közös ház megszerzésekor ugyanezen árkorlát 150 millió forint.

A nem első közös lakásszerzők esetében az árkorlát egységesen 150 millió forint.

Ebből már látszik, hogy például egy 120 millió forintos lakás megvásárlása esetén nagyon is lényeges ki minősül első lakásszerzőnek.

Az alapszabály érthető, akkor nem első lakásszerző a házaspár, ha már van/volt az elmúlt 10 évben olyan belterületi lakóingatlan, melyben mindketten tulajdonrésszel rendelkeztek. Igen ám, de ehhez érkeztek az Otthon Start programnál megismert kivételek.

-Nem számít az a lakás, melynek az értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.
-Nem számít az a lakás, melyet haszonélvezettel terhelten szerzett a pár és a haszonélvező bent lakik.
-Nem számít a lakás, ha azt elbontották, bontását elrendelték.

És ezek mellett még akkor is első lakásszerzőnek minősül az igénylő, ha egyidőben legfeljebb egy lakóingatlanban van/volt 50 százalékot meg nem haladó tulajdonrésze.

Ezek a könnyítések inkább problémát okoznak az igénylőknek, sokan elestek emiatt egy drágább ingatlan megvásárlásától. Ezt a jogalkotó is felismerte és kivezeti ezen kivételeket a CSOK Plusz esetében. A tervezet szövege alapján az új elvárás sokkal inkább emlékeztet az Otthon Startot megelőző időkben érvényes előírásokra.

Jó hír, hogy marad a megemelt árkorlát, illetve elegendő lehet nyilatkozni a meglévő ingatlantulajdonnal kapcsolatban.

Elfogadható lesz az előzetes értékbecslés a hiteligénylés során?

CSOK Plusz esetében is sok érdeklődő szeretné előzetesen tudni, hogy megfelel-e a kinézett lakás a jogszabályi feltételeknek. Ezt biztosan akkor lehet megtudni, ha egy hivatalos szakértő, értékbecslő megvizsgálja az ingatlant. Igen ám, de a jelenleg érvényben lévő szabályok alapján a banknak a feltételekről a hitelbírálat során is meg kell győződnie. Azaz újabb értékbecslés jöhet újabb melyért természetesen fizetni kell. (Ha az eredeti becslést a bank által elfogadott szakember készítette, akkor a díj jellemzően csökkentett szokott lenni.)

De ez akkor is elhúzódó bírálati időt és magasabb költségeket jelent. A tervezetben szereplő módosítás alapján azonban nem kell feltétlenül a hitelbírálat során meggyőződnie a banknak a lakással kapcsolatos feltételekről. A Bankmonitor szakértőinek véleménye alapján ez lehetőséget teremthet arra, hogy az előzetes értékbecslést a hitelbírálat során is elfogadja a bank.


Németországban 2,9 százalékra gyorsult az infláció

Németországban 2,9 százalékra, 2024 januárja óta a legmagasabbra emelkedett az éves infláció áprilisban az egy hónappal korábban jegyzett 2,7 százalékról a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adatai szerint.
2026. 05. 12. 11:30
Megosztás:

Tovább emelkedett a nyersolaj ára, felfelé kúsztak a kötvényhozamok hétfőn

Miután Donald Trump visszautasította a legutóbbi iráni békejavaslatot, az energiahordozók ára és a kötvényhozamok ismét emelkedtek, a dollár pedig erősödött.
2026. 05. 12. 11:00
Megosztás:

Hétfőn újabb csúcson zárt az S&P és a Nasdaq, a geopolitikai helyzet romlása fékezte az emelkedést

Csekély emelkedéssel indították a hetet tengerentúli részvényindexek, ami az S&P500 és a Nasdaq Composite esetében újabb történelmi csúcsot jelentett. A Dow és az S&P 0,2%-os pluszban zárt, a Nasdaq 0,1%-kal araszolt feljebb. A hangulat ezzel együtt nyomott volt, az amerikai-iráni békekötés esélye csökkent miután a felek álláspontja nem közeledett.
2026. 05. 12. 10:30
Megosztás:

Az Ondo Finance tokenizált részvényeket visz a Hyperliquidre a LayerZero hídján keresztül

Az Ondo Finance újabb fontos lépést tett a valós eszközök tokenizációja felé: a vállalat több tucat tokenizált részvényt és ETF-et tett elérhetővé a Hyperliquid ökoszisztémájában. A fejlesztés nemcsak a hagyományos pénzügyi piacok és a DeFi közötti átjárást erősítheti, hanem a LayerZero számára is fontos piaci visszaigazolást jelenthet egy nehéz időszak után.
2026. 05. 12. 10:00
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében zártak a vezető nyugat-európai indexek hétfőn, a közel-keleti béke vagy a szoros megnyitása sem került közelebb

Óvatos hangulat jellemezte az európai részvénypiacokat, miközben a befektetők a közel-keleti geopolitikai fejleményeket, az amerikai–iráni tárgyalások elakadását értékelték. A Stoxx600 index 0,1%-kal emelkedett az előző napi záráshoz képest, a szektorok teljesítménye azonban vegyes képet mutatott. A védelmi részvények kifejezetten gyengélkedtek, miután a piacok számára kedvezőbbnek tartott béketárgyalások megtorpanni látszanak, és az amerikai vezetés elutasító nyilatkozatai növelték a bizonytalanságot. A Rheinmetall, a Renk, a Leonardo és a Hensoldt is markáns esést szenvedett el, miközben a befektetői hangulatra az is hatással volt, hogy az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatos nyilatkozatok vegyesen értékelhetők.
2026. 05. 12. 09:30
Megosztás:

Alekszej Lihacsov: a Roszatom minden Paks II-re vonatkozó kérdésre választ tud adni Budapestnek

A Roszatom minden, a Paks II projektet illető kérdésre választ tud adni az új magyar vezetésnek - jelentette Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalatvezetője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
2026. 05. 12. 08:30
Megosztás:

Orbán Anita: a magyar külpolitika első feladata a bizalom helyreállítása

A magyar külpolitika első feladata a bizalom helyreállítása, visszaépítjük Magyarország tekintélyét az EU-ban és a NATO-ban is - mondta Orbán Anita külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt hétfőn.
2026. 05. 12. 08:00
Megosztás:

Válságban a hazai kkv-benzinkutak

A Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület (FBSZ) felhívja a figyelmet a hazai üzemanyag-ellátás kritikus helyzetére. Az import ellehetetlenülése és a stratégiai készletek kimerülése miatt a szektor működése fenntarthatatlanná vált. A független kutak - amelyek évi 400 milliárd forint adóbevételt generálnak - jelenleg veszteséget finanszíroznak, miközben a beígért támogatások nem érkeztek meg. Sürgetjük a szakmai egyeztetést és a piaci torzulásokat okozó átmeneti szabályozás mielőbbi lezárását a vidéki ellátásbiztonság és a tisztességes piaci verseny megőrzése érdekében.
2026. 05. 12. 07:30
Megosztás:

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Folytatódnak kedd reggel a leendő miniszterek parlamenti bizottsági meghallgatásai, délután pedig megalakul a Tisza-kormány, majd összeül az Országgyűlés, és esküt tesznek a miniszterek.
2026. 05. 12. 07:00
Megosztás:

Sok vállalkozás megbukna egy kéthetes teszten

Sok magyar vállalkozás stabilnak tűnik kívülről, mégis egyetlen ember folyamatos jelenlététől függ a működése. Szakértők szerint ezt mutatja meg a „kéthetes teszt”: mi történik, ha a cégvezető két hétre teljesen kiesik a napi működésből. A tapasztalat szerint ilyenkor derül ki, hogy valódi rendszerről vagy személyfüggő működésről van-e szó.
2026. 05. 12. 06:00
Megosztás:

A Reklámszövetség a reklámadó eltörlését szorgalmazza

A Magyar Reklámszövetség és társszervezetei üdvözlik, hogy a Tisza-kormány első intézkedési között a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emelésével fenntartotta a reklámadó nulla százalékos mértékét, a szervezet egyúttal az adónem eltörlését szorgalmazza - közölte az MTI-vel a Magyar Reklámszövetség hétfőn.
2026. 05. 12. 05:30
Megosztás:

Áprilisban ismét megtorpant a lakbérek növekedése

Fékre lépett az albérletpiac áprilisban a márciusi élénkülés után: a bérleti díjak országosan 0,2 százalékkal emelkedtek, Budapesten pedig 0,1 százalékkal csökkentek a lakbérek az előző hónaphoz képest, szemben az márciusi 1,6-1,6 százalékos emelkedés után. Vagyis az egy hónappal korábbi drágulást lényegében stagnálás követte a KSH–ingatlan.com lakbérindex friss adatai szerint. Éves összevetésben országosan 6,5, Budapesten pedig 4,9 százalékkal drágultak a kiadó lakások.
2026. 05. 12. 05:00
Megosztás:

Janez Jansa szerint június elejére felállhat az új szlovén kormány

A koalíciós tárgyalások állása alapján június elejére felállhat az új szlovén kormány - mondta Janez Jansa, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke hétfőn Ljubljanában.
2026. 05. 12. 04:30
Megosztás:

Globális műkereskedelem Budapesten: ikonikus alkotások és luxusdarabok egy aukción

Budapestre érkezik a nemzetközi és hazai művészet legkiemelkedőbb válogatása. A közel 600 tételből álló kollekció bizonyítja: ma már nem szükséges a nagy külföldi aukciósházakig utazni azért, hogy nemzetközi kvalitású műtárgyak és festmények kerülhessenek egy gyűjteménybe, ráadásul vonzóbb áron.
2026. 05. 12. 04:00
Megosztás:

Minden járatot töröl a Charleroi repülőtér kedden

Országos sztrájk miatt minden induló és érkező járatot törtölt a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere kedden, a brüsszeli Zaventem nemzetközi légikikötő a keddi jártaok felének kiszolgálására számít - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap hétfőn.
2026. 05. 12. 03:30
Megosztás:

A háborús kockázatok sem fékezik a turizmust: az európaiak közel négyötöde tervez idén nyaralást

A fegyveres konfliktusok és geopolitikai bizonytalanság ellenére idén nyáron is a tavalyi rekordszint közelében marad az utazási hajlandóság – mutat rá az Europ Assistance 26 országra kiterjedő nemzetközi felmérése. A Holiday Barometer szerint a biztonság minden eddiginél nagyobb súllyal befolyásolja az utazási döntéseket: az európaiak harmada már ezt tekinti meghatározó szempontnak az úti cél kiválasztásakor. A kockázatok ugyanakkor nem fékezik a turizmust: az európaiak közel négyötöde (77%) idén is útnak indulna, a válaszadók csaknem fele pedig (46%) többet is költene. Az utazások megszervezésében eközben egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia is.
2026. 05. 12. 03:00
Megosztás:

Ha 1970-1990 között születtél, akkor izgulhatsz!

Egy korosztály, amely most érkezik a „láthatatlan kockázatok” éveibe.
2026. 05. 12. 02:00
Megosztás:

Ha nyugdíj előtt állsz tudnod kell, mit nem vesznek figyelembe szolgálati időként

A nyugdíj előtti években sokan akkor szembesülnek a legkellemetlenebb meglepetéssel, amikor kiderül: nem minden, munkával vagy otthon töltött idő számít automatikusan szolgálati időnek. A magyar nyugdíjrendszerben a szolgálati idő kulcskérdés, mert ez határozza meg, hogy valaki jogosult-e öregségi nyugdíjra, illetve jelentősen befolyásolja a nyugdíj összegét is.
2026. 05. 12. 01:00
Megosztás:

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb elektromobilitási jelentése alapján 2025 végén már 4227 engedélyköteles elektromos töltőberendezés üzemelt Magyarországon - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 12. 00:30
Megosztás:

Magyar Péter soron kívüli tájékoztatást kér az Orbán-kormány ügyvezető minisztereitől

Magyar Péter miniszterelnök soron kívüli tájékoztatást kér az Orbán-kormány ügyvezető minisztereitől arról, hogy szombat délután négy órát követően milyen döntéseket hoztak. A kormányfő ezt követően élőben jelentkezett be hétfő este a Karmelita kolostor elől, ahol elmondta, információk szerint a korábbi felszólítások és utasítások ellenére továbbra is zajlanak az iratmegsemmisítések a minisztériumokban, illetőleg pénzügyi kötelezettséget vállalnak az ügyvezető miniszterek.
2026. 05. 11. 23:30
Megosztás: