Balatonhenyén megújul a kultúrház
2024. 08. 11. 06:00
Mintegy kétszázötvenmillió forintból megújult az 1950-es években épült balatonhenyei kultúrház.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az intézmény csütörtöki átadó ünnepségén úgy fogalmazott: az elmúlt években jelentősen megújult a Veszprém vármegyei település, ennek a folyamatnak fontos része a kultúrház újjászületése.
Mint mondta, az épület korábban faluházként működött és csak kisebb rendezvények befogadására volt alkalmas. Hozzátette: a beruházásnak köszönhetően nyaranta nívós produkciók részesei lehetnek az ide látogatók, az itt élők pedig egész évben használhatják.
Megújult az épület színházterme, tetőszerkezete, fogadóteret alakítottak ki, az emeleten pedig két szoba kapott helyet, amelyeket turistaszállóként használnak. Szabadtéri színpad és játszótér is épült az épület szomszédságában.
Így védheted meg a pénzedet a bankszámládon a kibertolvajok ellen
Sok ügyfél csak akkor kezd el foglalkozni a pénze védelmével, miután már bekövetkezik a baj. Szerencsésebb esetben akkor, ha a környezetéből hall valamilyen visszaélésről. Pedig a védekezési lehetőség sok esetben megelőző jelleggel is ott van az ügyfelek kezében, egész pontosan a naponta használt banki mobilapplikációban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül
Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek
A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően
A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!
A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk
Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők
Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka
Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban
A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.