Balatoni ingatlanpiac: a négyzetméterárak stagnálnak, a kínálat a harmadával nőtt májusban

Májusban a Balaton környékén meghirdetett ingatlanok négyzetméterára közel azonos (+0,2%), mint tavaly az év ugyanezen időszakában, miközben az északi és déli parton is jóval több a meghirdetett ingatlanok száma. Az északi parton közel 23, míg a déli parton több mint 10%-ot nőtt a kínálat. Az ingatlan.com májusi adatai, valamint az aktuális hazai ingatlanpiaci trendek alapján a money.hu összegyűjtötte, hol lehet érdemes most nyaralót vásárolni, és hogyan finanszírozható akár hitelből is egy balatoni víkendház.

Balatoni ingatlanpiac: a négyzetméterárak stagnálnak, a kínálat a harmadával nőtt májusban

Változatos képet mutatnak a balatoni ingatlanok négyzetméterárai: a leginkább felkapott településeken (Balatonfüred, Tihany, Siófok, Zamárdi) továbbra is 1,1-1,6 millió forintos átlagos négyzetméterárakkal kell számolni. Idén májusban ehhez a körhöz csatlakozott Felsőörs és Balatonakali is, mindkettő esetében szignifikáns emelkedés figyelhető meg: előbbi településen közel a duplájára drágult (956 ezer Ft/m2) a meghirdetett ingatlanok négyzetméterára, utóbbinál 32%-os a drágulás, vagyis négyzetméterenként több mint 1,1 millió forintot kell fizetni. 

Hol érdemes nyaralót venni a Balaton környékén?

„A Balaton-környéki ingatlanpiac jelenlegi tendenciái azt mutatják, hogy a vevők számára igencsak kedvező alkupozíciók alakultak ki, különösen az északi part kevésbé ismert településein. Ezzel együtt a déli parton, a tótól kicsit távolabb eső területeken is egyre több megfizethető ingatlan található” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az északi parton eladó ingatlanok száma közel 23%-kal nőtt, így az érdeklődők idén májusban több mint 6100 eladó ingatlan közül válogathatnak, ráadásul több településen is kedvezőbbé váltak az ingatlanvásárlási feltételek. A Szent György-hegy lábánál fekvő Hegymagason, a Keszthelyi-hegység közelében található Lesencetomajon, valamint a Hegyestű mellett Szentantalfán is jelentős árcsökkenés tapasztalható. Hegymagason közel a felére, 46%-kal, Szentantalfán 41%-kal, Lesencetomajon pedig 15%-kal csökkentek az ingatlanárak.

Mindezek mellett Barnag és Lesencefalu is jóval előnyösebb kondíciókkal bír, mint 1 évvel ezelőtt: előbbi esetében a négyzetméterárak a felére csökkentek, utóbbi esetében a kínálat nőtt a háromszorosára.

Aki a Balaton déli oldalán, a part közvetlen közelében kíván ingatlant vásárolni, annak továbbra is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Akik viszont hajlandók bevállalni a parttól egy 5-10 perces autóutat, azok számára idén több megfizethető lehetőség jöhet szóba, mint tavaly ilyenkor. 

Siójuton 437 ezerről 315 ezer, Kerekin 575 ezerről 349 ezer, Balatonújlakon pedig 428 ezerről 384 ezer forintra csökkentek a négyzetméterárak, ami átlagosan közel 38%-os esést jelent. A kínálat a déli parton is nőtt, méghozzá több mint 10%-kal, aminek köszönhetően jelenleg több mint 7600 eladó ingatlan közül lehet válogatni.

Hogyan lehet hitelt felvenni nyaraló vásárlására?

A nyaraló vásárlása piaci kamatozású lakáshitel igénybevételével is finanszírozható, támogatott hitelek (pl. CSOK Plusz hitel, falusi CSOK hitel) azonban nem használhatók fel erre a célra. A CIB, Erste, K&H, Magnet és OTP bankoknál elérhető lakáshitelek nyaraló vásárlására is felhasználhatók, és a hitelösszegtől, valamint a jóváírástól függően kamatkedvezmények is igénybe vehetők.

„Az ingatlan besorolása kiemelten fontos szempont a nyaraló vásárlásakor, mivel a bankok kevésbé hitelezik a nyaraló besorolású ingatlanokat. Ha az ingatlan lakóingatlan besorolású és belterületen helyezkedik el, akkor a pénzintézetek rendszerint elfogadják fedezetként és nyújtanak rá lakáshitelt, azonban külterületi lakóingatlanok esetében ez nem garantált. Pótfedezet bevonásával akár önerő nélkül is finanszírozható a nyaraló vásárlása” – emelte ki Korponai Levente, a money.hu vezetője. 

Példaként egy 20 millió forintos és 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztőrészlete jelenleg 148-156 ezer forint között mozog, és a teljes visszafizetendő összeg 35-38 millió forint. Egy 30 millió forintos hitel esetében a havi törlesztő 222-234 ezer forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 53-56 millió forint között alakul (kamat: 6,29-6,97%, THM: 6,57-7,37%).

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás: