Békéscsaba támogatja Ónodi Henrietta olimpikont

Tízezer dollár értékben támogatja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász rehabilitációját Békéscsaba városa - közölte Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester pénteken az MTI-vel.

Békéscsaba támogatja Ónodi Henrietta olimpikont

Elmondta, a döntés az előző napi vezetői értekezleten született meg, amelyen a polgármester, a három alpolgármester, a kabinetvezető, a jegyző és az aljegyző vett részt.

Varga Tamás úgy fogalmazott: Ónodi Henrietta Békéscsaba egyetlen élő díszpolgára, olimpiai bajnoka, "kutyakötelesség hozzájárulni a felépüléséhez, a méltó emberi élet visszanyeréséhez".

Hozzátette, a támogatást forintban nyújtják, ugyanarra a bankszámlára szeretnék átutalni, amelyre az egykori tornásznő a díszpolgári címmel járó apanázst kapja. Ezt az alpolgármester ismeretei szerint Ónodi Henrietta édesanyja kezeli, ezért vele kell majd szerződést kötniük. Szeptember 2-án Békéscsabára érkezik a sportoló testvére, Ónodi Barbara, akivel egyszer már személyesen egyeztettek a támogatásról - jegyezte meg.

A kondorosi és békéscsabai kötődésű, az Egyesült Államokban élő Ónodi Henrietta márciusban szívinfarktust kapott, majd augusztus elején újra kórházi ellátásra szorult. Kezelésére félmillió dollárt szeretnének összegyűjteni.

Ónodi Henrietta az 1992-es barcelonai olimpián nyert lóugrásban arany-, talajon pedig ezüstérmet.

Megnyílt a 33. Budapest Borfesztivál

Georgia díszvendégségével nyílt meg csütörtökön a 33. Budapest Borfesztivál, amely számos magyar és nemzetközi termelő boraival, gasztronómiai különlegességekkel, pódiumbeszélgetésekkel és egyéb programokkal várja az érdeklődőket a Budavári Palota teraszain vasárnapig.
2024. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Emelkedett a GVH által kiszabott bírságösszeg

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki 97 vállalkozásra tavaly, idén a kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege már augusztusban meghaladta a 2 milliárd forintot - közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
2024. 09. 13. 05:30
Megosztás:

Elindult a VisitBalaton365 őszi forgalomélénkítő kampánya

Elindult a VisitBalaton365 őszi forgalomélénkítő kampánya "1000 indok az őszi Balaton mellett" néven - jelentette be Princzinger Péter, a VisitBalaton365 Nkft. ügyvezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón Balatonőszödön.
2024. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Harmadszor sóhajthanak fel a hazai gyógyszercégek – kint a várva várt uniós ítélet

Harmadszor sóhajthatnak fel a gyógyszercégek az Európai Bíróság Novo Nordisk ügyében hozott, a teljes iparág által nagyon várt ítéletének köszönhetően. Milliárdokkal csökkenhet visszamenőleg a teljes szektor áfa terhe, hangsúlyozzák a Baker McKenzie ügyvédei, dr. Riszter Gergely és dr. Bodrogi-Szabó Tímea.
2024. 09. 13. 04:30
Megosztás:

Egy év alatt átlagosan 36 ezer Ft-ba került minden magyarnak, hogy ennyire sok készpénzt tartunk

Az MNB statisztikái szerint 8575,8 Mrd Ft készpénzt tartottak maguknál a magyarok 2024. júliusában. Ez az állomány szinte töretlenül emelkedett az elmúlt évben hónapról hónapra. Márpedig ennek komoly ára van, hiszen az infláció folyamatosan felzabálja a készpénz értékét is. A Bankmonitor számításai szerint ez a költség igen magas volt, mintegy 344 Mrd Ft-ra rúgott az elmúlt évben.
2024. 09. 13. 04:00
Megosztás:

Emelkedett a GVH által kiszabható bírságösszeg

Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra. A GVH elsődleges célja nem a bírságolás, ugyanakkor a lehetséges pénzbeli szankció emelkedése komoly visszatartó erővel bír.
2024. 09. 13. 03:30
Megosztás:

Az ukrán elnök elutasította a kínai-brazil béketervet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök destruktívnak nevezte és elutasította a kínai-brazil béketervet, mivel szerinte az nem több egy politikai nyilatkozatnál, amelyet ráadásul nem egyeztettek Ukrajnával. Erről az ukrán elnök a Metrópoles brazil hírportálnak adott interjújában beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda szemlézett csütörtökön.
2024. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Luxemburgban betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban

Luxemburgban betiltják a mobiltelefon használatát az általános iskolákban, a tiltás jövőre, a húsvéti szünet után lép érvénybe - jelentette be csütörtökön Claude Mensch oktatási miniszter.
2024. 09. 13. 02:30
Megosztás:

Törvényi szabályozás! Így változik a nyugdíj korhatár férfiak és nők esetében

A nyugdíjkorhatár a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény alapján került szabályozásra. A nyugdíjkorhatár mind a nők, mind a férfiak esetében a törvény rendelkezései szerint alakul 2024-ben és 2025-ben is. A nyugdíjkorhatár fokozatos emelését a törvény 18. §-a írja elő, amit részletesen bemutatunk cikkünkben. Mire számíthatunk a nyugdíjkorhatár tekintetében Magyarországon 2024-ben? A cikk végén egy nyugdíjkorhatár kalkulátort is talál. Nyugdíjkorhatár Európában.
2024. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Most érkezett! Kötelező orvosi vizsgálatok új szabályai

Széles körben elterjedt a hír, hogy szeptember 1-jétől már nem kötelező általánosságban a munkavállalók orvosi alkalmassági vizsgálata, az már csak szűk körben és külön meghatározott munkakörök esetén terheli a munkáltatókat.
2024. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a budapesti uniós pénzügyminiszteri csúcsra meghívott előadóként érkező Krisztalina Georgievát, az IMF vezérigazgatóját.
2024. 09. 13. 00:30
Megosztás:

Az elemző szerint a Pepe Unchained a Pepe és a Dogecoin vetélytársa lehet

A Pepe Unchained minden kétséget kizáróan a legjobb mém érme címre pályázik, és akár az olyan titánokat is megelőzheti, mint a Pepe és a Dogecoin.
2024. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Ezek az új altcoinok milliós vagyont hozhatnak idén ősszel akár 1000 dolláros befektetésből

Fedezd fel az új altcoinokat, amelyek kis befektetésekkel jelentős nyereséget hozhatnak ezen az őszön. Mindössze 1000 dollárral ígéretes kriptovaluták vannak a láthatáron, amelyek életet megváltoztató hozamokat eredményezhetnek. Merülj el ebben a cikkben, hogy megtudd, mely digitális érmék készülnek jelentős növekedésre, és érdemes figyelni rájuk.
2024. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Lecsap a vihar hétvégén - mutatjuk hol!

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2024. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Kóstolj korlátlanul borokat a Winelovers 100 borkóstolóján!

Szeptember 14-én nem találsz jobb boros programot a Winelovers 100 kóstolónál, ahol egy jegy áráért korlátlanul kóstolhatsz!
2024. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Amikor 3-5 perc dönt egy ember életéről

Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja 2000 óta. Magyarországon évente 24-25 ezren veszítik életüket az otthonukban, boltban, közterületen, munkahelyen, iskolában hirtelen szívhalál miatt. Ha ezekben az esetekben azonnal megkezdődne az újraélesztés, nagyobb lenne a túlélés esélye. A Magyar Resuscitatiós Társasággal partnerségben megvalósuló Groupama Életmentők Program célja, hogy minél többen legyenek képesek segíteni a komoly bajba kerülő, de újraélesztéssel megmenthető embertársaikon.
2024. 09. 12. 20:30
Megosztás:

Idén már minden második eladott új autó hibrid hajtású

Egyre jobban szerepelnek az eladási listán a hibrid kategóriába tartozó személyautók Magyarországon: az év első nyolc hónapjában forgalomba helyezett mintegy 80 ezer új autónak már 51 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez az arány öt évvel korábban még mindössze 7 százalék volt. A tisztán benzinesek 30, a dízelesek pedig csupán 12 százalékos részaránnyal rendelkeznek. Eközben a teljesen elektromos autók részaránya is elérte az 7 százalékot.
2024. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A Waberer’s fejleszti a Magyar Posta csomaglogisztikai központját

A Waberer's International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a WPL-Log Zrt. nyerte meg a Magyar Posta új csomaglogisztikai központjának fejlesztésére kiírt tendert - közölte a Waberer’s csütörtökön az MTI-vel.
2024. 09. 12. 19:30
Megosztás:

A világ vezető mRNS-kutatói érkeznek a Szegedi Tudományegyetemre

A 2023-as év két fiziológiai és orvosi Nobel-díjasa, Karikó Katalin és Drew Weissman mellett a világ több más vezető mRNS-kutatója is részt vesz azon a tudományos konferencián, melyet a Novo Nordisk Alapítvány támogatásával rendeznek novemberben a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
2024. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Forradalmi diákmunka applikációt vezet be a WHC

A WHC Csoport bemutatja legújabb fejlesztését, a „DEasy” névre hallgató applikációt, amely teljeskörű online ügyintézést kínál diákok és munkáltatók számára egyaránt.
2024. 09. 12. 18:30
Megosztás: