Biztonságot és kiszámíthatóságot adnak a fuvarozóknak a speditőr cégek

A nagy és erős szállítmányozó cégek mellett nehezen rúgnak labdába a kisebb flottával rendelkező fuvarozók. Sok esetben el sem jutnak addig, hogy nagyobb vállalatoktól komolyabb mértékű megbízásokat kapjanak, ami megkönnyítené számukra a növekedést. A speditőrnek az a szerepe, hogy összekapcsolja őket a megrendelőkkel, de tevékenysége korántsem merül ki ennyiben.

Biztonságot és kiszámíthatóságot adnak a fuvarozóknak a speditőr cégek

A speditőr a logisztikai folyamatok szakszerű irányításán túl felelősséget vállal a rakományok biztonságáért és határidőre történő leszállításáért, valamint a felmerülő problémák megoldásának terhét is magára vállalja. Mindennek köszönhetően a speditőr céggel szerződő fuvarozónak csupán minimális kockázattal kell szembenéznie, és költségeit is számottevően csökkentheti.

„Gyakori, hogy az egy-két járművel üzemelő kis fuvarozók az elindulást követő években egyik autójukat saját maguk vezetik, így esélyük sincs arra, hogy közben olyan szervezeti hátteret építsenek ki, ami a fejlődéshez nélkülözhetetlen lenne. De azt látjuk, hogy egy speditőr cég erős kapcsolati hálója és széles körű szolgáltatási rendszere olyan vonzerővel bír, hogy azok a vállalkozók is előszeretettel választják ezt a működési formát, akiknek már jelentősebb, 5-6 gépkocsit magában foglaló flotta van a birtokukban”, avatott be Bálint László, a SZAM SPED Kft. értékesítési vezetője.

Elegendő az eszköz, a tőke hiánya nem akadály

Ahhoz, hogy egy fuvarozó megfelelő minőségű szolgáltatást tudjon nyújtani, jelentős mennyiségű anyagi erőforrásra van szüksége, hiszen olyan apparátust kell maga köré építenie, amely minden háttértevékenységet biztosít ahhoz, hogy ő csak a fuvarozásra koncentrálhasson. Rendelkeznie kell kellő likviditással is, mert számolnia kell azzal, hogy a munka elvégzése során felmerülő kiadásai csak sokára fognak megtérülni. A megrendelők jellemzően 60-90 napra fizetnek, amit egy kis cég nem feltétlenül tud nehézségek nélkül áthidalni.

De nemcsak pénzben mérhető befektetés szükséges mindehhez, át kell látni számos terület folyamatait, a tendereken való sikeres részvétel feltételeit, és ma már az idegen nyelv vagy nyelvek ismerete is elengedhetetlen, főleg nemzetközi fuvarozás esetében.

„A speditőr mindezen kihívásokra fel van készülve, mind céges struktúrájával, mind tőkéjével, mind pedig szakmai tudásával támogatni tudja a hozzá csatlakozó, az eszközeiket vagy akár embereiket is rendelkezésre bocsátó fuvarozókat”, osztotta meg véleményét Bálint László.

Nincs elveszett idő, nincs üresjárat

A fuvarozó alvállalkozók számára a speditőr céghez csatlakozás számos előnnyel járhat. Ezek egyike a hatékony munkaerő- és kapacitáskihasználás, ugyanis a speditőr cég szállítási megbízásokat és fuvarfeladatokat keres az alvállalkozóknak, így a fuvarozók könnyebben kihasználhatják járműveik kapacitását és munkaerőforrásaikat. Ez növelheti a bevételeiket, és csökkentheti az üresen álló járművek számát.

„A speditőr cég általában mélyebb piaci ismeretekkel és kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek segíthetnek az alvállalkozóknak a piaci trendekhez és lehetőségekhez való jobb hozzáférésben. Emellett meglévő ügyfélbázisa és megbízásai által az alvállalkozóknak nem kell saját ügyfeleiket folyamatosan keresgélni és szerződtetni, ami időt és erőforrásokat takaríthat meg”, hangsúlyozta a SZAM SPED Kft. értékesítési vezetője.

Szervezet nélkül, mégis szervezetten

A speditőr cég többnyire adminisztratív támogatást is biztosít, például számlázást, a szállítási dokumentáció kezelését és pénzügyi tranzakciókat, ami megkönnyítheti az alvállalkozók életét. Stabil és zökkenőmentesen működő számlázási és kifizetési folyamatai a gyorsabb fizetések megvalósításához járulnak hozzá.

„Az ezernyi szabály útvesztőjében működő szállítmányozási szektorban az sem elhanyagolandó, hogy a speditőr cég gondoskodik az aktuális jogszabályok betartásáról, többek között munkaidő, gépjármű-karbantartás és biztosítás vonatkozásában”, tette hozzá a szakember, egyúttal felhívva a figyelmet arra is, hogy az alvállalkozók gyakran maguk választhatják ki a nekik megfelelő megbízásokat, és a speditőr cég általában rugalmas lehetőségeket kínál az együttműködésre.

7 tipp, mire érdemes figyelni a speditőr kiválasztása során

1. Keress meg olyan speditőr cégeket, amelyeknek hosszú évekre visszanyúló tapasztalatuk és jó hírnévük van a fuvarozási iparban. A tapasztalat segít abban, hogy megbízhass a cég szakértelmében és kapcsolataiban.

2. Azonosítsd, hogy a speditőr cég milyen szakterületeken és fuvarozási területeken specializálódott. Például, ha a nemzetközi szállítás a fő területed, keress meg olyan speditőrt, aki ezen a területen bír szakértelemmel.

3. Ellenőrizd, hogy a speditőr cég rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel és jogszabályi követelményekkel való megfelelőséggel.

4. Kérdezd meg, hogy a speditőr cég milyen biztosításokkal rendelkezik a fuvarozás során bekövetkező esetleges problémák vagy veszteségek kezelésére. A megfelelő biztosítási fedezetek fontosak lehetnek a kockázatok csökkentése érdekében.

5 Tisztázd a díjszabást és a költségeket, és ellenőrizd, hogy nincsenek-e rejtett költségek. Értsd meg, hogy milyen módon kerülnek elszámolásra a szolgáltatásod díjai, legyen az akár napidíj akár teljesítmény arányos díjazás.

6. Győződj meg róla, hogy a speditőr cég rendelkezik modern informatikai és kommunikációs rendszerekkel a fuvarozás nyomon követésére és az ügyfelekkel, munkatársakkal való kommunikációra. Az ilyen rendszerek segíthetik az információk gyors és pontos megosztását.

7. A speditőrrel való együttműködés során fontos, hogy a cég rugalmasan alkalmazkodjon az igényeidhez, és biztosítson megbízható, kiszámítható, és akár hosszú távon tervezhető együttműködést.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: