12 hónapos BUBOR értéke
A biztosítói megtakarítást tervezőknek érdemes június 30-ig lépni
A biztosítói megtakarítást legkésőbb június 30-ig el kell indítani ahhoz, hogy az ügyfelek mentesüljenek a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól - hívta fel a figyelmet a Grantis Hungary Zrt. pénteki közleményében.
Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban
Sok településen okoz gondot a víz Nógrádban, Ecsegen nyolc embernek el kellett hagynia az otthonát, Szécsényfelfalu közúton megközelíthetetlenné vált - közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Még pár nap és indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra
A kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta súlyos gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek védelme érdekében. A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. 2010-hez képest ma 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,7 milliót - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében pénteken az MTI-vel.