Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Richard Raši, a szlovák nemzeti tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a V4-et az egyik legstabilabb formátumnak tartja. Emlékeztetett, a visegrádi négyek létrehozásnak 35. évfordulóját ünneplik.

Meggyőződésének adott hangot, hogy sok a közös vélemény, például az EU bővítésének, az energiabiztonságnak, a kohéziós politikának, az interkonnektivitásnak vagy a külső határok védelmének kérdésében. Hangsúlyozta, hogy koordinált fellépést tud elképzelni, ugyanis a négy ország lakossága 65 millió, ami az EU lakosságának 14 százalékát jelenti.

Megjegyezte, nagyon sokszor azonosan látják az EU versenyképességét. Hozzátette, meg kell találni az egyensúlyt a klímaambíciók és az európai ipar szükségletei között.

Miloš Vystrčil, a cseh szenátus elnöke úgy fogalmazott, hogy bár "nem jutottunk közös következtetésekre", de az eszmecsere fontos, mert a dialógus a bizalom forrása és az a legrosszabb, ha az emberek nem beszélgetnek egymással.

Kijelentette, hogy a V4-ek részei az EU-nak, ezért közösen viselnek felelősséget azért, ami történik és azért is, hogy "jól megy-e nekünk vagy nem".

Kétségbevonhatatlannak nevezte, hogy Európa és az unió a versenyképesség kérdésében már régóta vesztésre áll az Egyesült Államokkal, Kínával és általában Ázsiával szemben. Hangsúlyozta, hogy ezzel valamit kezdeni kell. A kontinens és ezáltal a V4-ek versenyképességét az energiaárak csökkenése fokozhatja - szögezte le.

Szavai szerint az energiaárak azonban magasak, mert "bizonyos pillanatban rossz stratégiai döntéseket hoztunk" és a stratégiai nyersanyagokat "például Oroszországból szállítottuk olyan mértékben", hogy amikor onnan nem jött a gáz és a kőolaj, "képtelen voltunk gyorsan reagálni és más forrásokat keresni", ami az árak emelkedéséhez vezetett.

Hangsúlyozta, hogy együtt kellene a függetlenségünket óvni, hogy "nehogy egyszer csak azt lássuk, hogy csak Kínából tudunk dolgokat beszerezni".

A demográfiai kutatások azt mutatják, hogy "Ukrajna kétszeresen védelmezi Európát. Először is azáltal, hogy harcol Oroszországgal, és ezáltal Európát is védelmezi, másodszor pedig az ukrajnai menekültek nálunk dolgoznak és olyan munkákat végeznek, amelyekre egyébként nem találnánk munkaerőt" - fogalmazott. Hozzátette, hogy ezt méltányolni kellene, azonban ez nem marad így örökre, ezért tapasztalatokat kellene cserélni és mindent megtenni annak érdekében, hogy visszafordítsák a demográfiai folyamatokat, hogy Európa lakossága ne csökkenjen.

Tomio Okamurának, a cseh képviselőház elnökének összegzése szerint a tanácskozás bizonyította, hogy a V4-ek aktív partnerek akarnak lenni. Meglátása szerint a versenyképesség fokozásának kulcsa az olcsó energia és a kevesebb szabályozás, emellett meg kell akadályozni, hogy Brüsszel klímapolitikája rombolja a V4-ek iparát.

A cseh kormány nem akar része lenni olyan kezdeményezéseknek, amelyek veszélyeztetik a hazai ipar versenyképességét, ezért például el akarják érni a belsőégésű motorú autók 2035-től tervezett eladási tilalmának eltörlését - tájékoztatott.

A demográfiáról szólva elmondta, a cseh kormányzat változatos módokon, például az adókedvezmények növelésével vagy a saját lakáshoz jutás megkönnyítésével is támogatja a családokat.

Szymon Holownia, a lengyel képviselőház alelnöke úgy értékelt, a tanácskozás "őszinte beszélgetés volt olyan partnerekkel, akik nem mindenben értenek egyet". A fő különbséget az ukrajnai háború megítélésében látta. Lengyelország álláspontja, hogy az ellenség nem nyugaton, nem Brüsszelben van, hanem keleten - jelentette ki, hozzátéve: többséget keresni az Európai Bizottság megbuktatásához olyan ötlet, amely az oroszokat szolgálja.

Hozzátette: Lengyelország nem vásárol orosz energiahordozókat, mert azok árából az ukrán gyerekeket megölő rakéták készülnének. Lengyelország álláspontja nagyon egyértelmű: a biztonságos Ukrajna az a biztonságos Európa - szögezte le.

A versenyképességre kitérve alapvető kihívásként jelölte meg az egész EU számára a deregulációt. Hozzátette: kevesebb támogatásról szabadna Brüsszelben, Budapesten vagy Varsóban dönteni, hiszen a legjobban az önkormányzatok tudják, mire van helyben szükségük.

Lengyelország ellenáll annak, hogy a kohéziós forrásokat biztonsági célokra költsék el - jelezte, szót ejtve arról is, hogy az energiapolitikai célok eléréshez nélkülözhetetlen az atomenergia.

Elmondta azt is: nem ideológiai "ijesztgetés" hatására születik több gyerek, hanem attól, ha a családoknak biztonságos környezetet, jó közszolgáltatásokat, iskolákat, közlekedést, munkahelyeket biztosítanak.

Maciej Żywno, a lengyel szenátus alelnöke azt mondta, hogy egy közös nevező van, az pedig a biztonság. A stabilitás elsősorban béke, az országaink határán zajló háború pedig nem biztos, hogy biztonságérzetet ad - fogalmazott.

Egy lengyel vagy egy magyar vállalkozó nem fog fejleszteni, nem fog befektetni, mert nem tudja, hogy mi vár rá holnapután - szögezte le a politikus. A vállalkozó nem tudja, hogy lesz-e munkavállalója, vagy azt a munkavállalót elviszik-e katonának, hogy a frontra menjen, ugyanis a háború pillanatnyilag Ukrajnában folyik, de senki nem tudja megmondani, hogy holnap milyen forgatókönyvek mentén zajlik majd - jelentette ki.

Megjegyezte, hogy a fehérorosz, litván és orosz határ környéke elnéptelenedőben van, mert az emberek nem érzik magukat biztonságban. Ahogy közeledik a háború, növekszik a migrációs hajlam - tette hozzá.

Kell, hogy küzdjünk a biztonságért és a nyugalomért - zárta beszédét.


Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás: