BYD beruházás, vendégmunkások és toborzás – ezek voltak a szegedi HR Fest legforróbb témái

Első alkalommal érkezett Szegedre az idén 10 éves HR Fest konferenciasorozat. A több mint 800 résztvevőt vonzó eseményen neves előadók és munkaerőpiaci szakértők osztották meg gondolataikat a régió új beruházásainak munkaerőpiaci hatásairól, a vendégmunkások szerepéről a hazai gazdaságban, valamint a digitalizáció kihívásairól. A rendezvény kiemelt témái között szerepelt a BYD térségbeli toborzási stratégiája, a munkaerőpiaci mobilitás kérdése és a generációk közötti együttműködés jelentősége.

BYD beruházás, vendégmunkások és toborzás – ezek voltak a szegedi HR Fest legforróbb témái

Az idei HR Fest rendezvénysorozat ezúttal a dél-alföldi régió központjába, Szegedre érkezett, ahol az ország munkaerőpiacát képviselő szakemberek mellett olyan neves előadók osztották meg gondolataikat, mint Szabados Ágnes műsorvezető és olvasásnépszerűsítő, valamint Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. A rendezvény négy színpadon, közel 800 résztvevővel és 76 előadóval ünnepelte a HR Fest jubileumi, tizedik évfordulóját.

A fesztivál nyitó kerekasztal-beszélgetésében Dr. Balogh Szilvia, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért és programokért felelős helyettes államtitkára, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és Berta Péter, a WHC ügyvezetője vitatták meg az új beruházások munkaerőpiaci és infrastrukturális kihívásait. A beszélgetés során kitértek arra is, hogy miként értelmezhetőek a vendégmunkások behozatalát érintő jogszabályi változások, illetve arra, hogy bár alacsony, 4,4 százalékos a magyar munkanélküliségi ráta, továbbra is jelentős munkaerőhiány tapasztalható Csongrád-Csanád vármegyében. „A magyar munkaerő tartalékok aktiválása kiemelt prioritás lehet a jövőben. Ehhez elengedhetetlenek a kormányzat támogató programjai, valamint a vállalatok fokozott erőfeszítései és a HR stratégiák innovációja. Az elmúlt 10 évben inaktív munkavállalókat különösen nehéz megszólítani, ezért minden szereplő részéről plusz erőforrás szükséges. A már futó programok segítik ezt a folyamatot, de a fiatalok itthon tartása továbbra is kulcsfontosságú” – emelte ki Berta Péter.

A kerekasztalt követően a térség legjelentősebb új munkáltatója, a BYD került terítékre. Szmrtyka Viktóriát, a BYD Auto Hungary HR menedzserét kérdezte Göltl Viktor, a WHC ügyvezetője. Panelbeszélgetésükben többek között körbejárták azt is, hogy miként kezeli a vállalat a térség sajátosságai mellett a toborzási kihívásokat, illetve milyen karrierlehetőségeket és képzési programokat kínálnak a potenciális új munkavállalók számára. A szakértők úgy látják, hogy mindegyik generáció körében nagy igény van az új munkáltatóra, amit a már most több ezer beküldött álláspályázat is visszaigazol.

Szintén a délelőtti programsávban Horváth Ágnes, a WHC szellemi munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés üzletágvezetője azt ismertette a HR Fest vendégeivel, hogy miként hatnak a jelenleg zajló gazdasági folyamatok a jellemzően rendkívül érzékeny munkaerőpiacra, illetve milyen problémákkal küzdenek nap mint nap a munkaadók és munkavállalók. „Ugyan a hazai foglalkoztatási ráta folyamatos emelkedő tendenciát mutat, a lassuló gazdasági növekedés, a szektorális különbségek és a képzett munkaerő hiánya mindennapi kihívást jelent a munkáltatók számára. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a munkaerő mobilitása elmarad a kívánatostól, illetve a legkeresettebb területek, mint az automatizáció és digitalizáció teljesen új készségeket kíván meg a munkavállalóktól. Így a fenntartható munkaerőpiac megteremtéséhez innovációra, tovább- és átképzésre, valamint a munkavállalók számára kiemelten fontos rugalmas foglalkoztatásra van szükség” – osztotta meg előadásában Horváth Ágnes.

Mindeközben az Art of Balancing színpadon a generációk kooperációjáról folytatott eszmecserét Dr. Jancsák Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, Sáfrány Lilla, a WHC HR vezetője, Dürr-Vizhányó Andrea, a Ghibli Cégcsoport HR-igazgatója, valamint Őri Mariann, a GE HealthCare HR menedzsere. A beszélgetésben elhangzott, hogy mára természetessé vált, hogy a munkahelyeken akár 4-5 generáció is együtt dolgozik, és mindenki a saját értékrendjét, igényeit és munkastílusát hozza magával. A szakértők elmondák: cél, hogy ne címkézzük fel, hogy adott generáció pusztán bizonyos képességekkel bír, hanem egyénekben gondolkozzunk. Hozzátették, hogy az alfa generáció megjelenésével a kölcsönös nyitottság, megértés és közösségépítés elengedhetetlen lesz a hazai munkaerőpiacon.

A WHC Csoport 2019 óta elhivatott szakmai támogatója a HR Festnek. A több mint 8000 résztvevőt vonzó rendezvénysorozat Budapest mellett öt, foglalkoztatás tekintetében jelentős vidéki nagyvárosban ad otthont a HR és üzleti élet legfontosabb témáinak. A szegedi eseményt követően legközelebb Pécsre látogat a sorozat, ahol március 20-án a dél-dunántúli régió legfrissebb munkaerőpiaci trendjeit, aktuális helyzetét és legégetőbb kérdéseit tárják fel a szakértők.


Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás: