CMO: hazai megoldás az NTAK-adatküldés és az ePénztárgép kihívásaira

Nagy érdeklődés mellett zajlott az innovatív megoldásaival a piacot forradalmasítani kívánó CMO24 Hungary Zrt. partnertalálkozója. A cég partnerei és a sajtó elsőként láthatta és próbálhatta ki a teljes egészében magyar tulajdonú technológiai vállalkozásnak a NAV koncepciójára épülő új ePénztárgépeit, amelyek további támogatást adnak a gazdaság fehérítésében, az eNyugta integrációjával együtt. Bemutatták továbbá újszerű, akár teljesen díjmentes konstrukcióban elérhető, a vendéglátók részére fejlesztett, egyszerűen kezelhető, NTAK adatküldéssel összehangolt megoldásaikat is.

CMO: hazai megoldás az NTAK-adatküldés és az ePénztárgép kihívásaira

Mint az egy ideje ismert, a jelenleg hatályos jogszabályok alapján minden, Magyarországon működő vendéglátó üzlet üzemeltetőjének regisztrálnia kell vendéglátó üzletét az NTAK rendszerébe. Az ide érkező adatok alapján 2023. július 1-től kezdődően pontosan láthatóvá és mérhetővé válik egy-egy adott település, térség, de akár a komplett idegenforgalmi szektor teljesítménye, ráadásul különböző bontásban.

Rengeteg időt, ezáltal pedig pénzt spórolhatnak meg a vendéglátó egységek üzemeltetői

„A közelmúlt válsághelyzetei, akár a koronavírus-járvány, akár az inflációs helyzet megmutatta, hogy noha a magyar kkv-k sok technológiai fejlesztést kényszer hatására lépnek meg, a jövőben a pénzügyeink intézése egyre inkább az online térbe terelődik, ami pedig előrevetíti, hogy minél előbb szükséges rálépniük a digitális fejlődés útjára. Ezek az innovatív megoldások nemcsak rendkívül hasznosak, de hatékonyak, gyorsak, biztonságosak, ráadásul esetenként még ingyenesek is” – mondja Várkonyi Gábor, a CMO24 Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy törekednek arra, hogy lehetőség szerint minél több terhet levegyenek a vendéglátósok válláról, ezért a meglévő, számos kényelmi szolgáltatással kiegészített, fizetős konstrukciójuk mellett kínálnak ingyenes bank-terminállal egybekötött megoldást is. A kapott adatokban a felhasználók könnyedén szűrhetnek, naprakészen láthatják az egyes termékek, árucikkek fogyásának mértékét is. A CMO szakemberei gyakorlatilag egy komplett kereskedelmi rendszert építettek fel a vendéglátó egységek üzemeltetői számukra, amivel már rövidtávon is rengeteg időt, ezáltal pedig pénzt spórolhatnak meg.

ePénztárgép – megérkezett a NAV új csodafegyvere

Az online pénztárgépeket 2024-től kezdődően az ePénztárgépek fogják váltani, amelyek már eNyugta adásra is alkalmasak lesznek. A CMO eszközei szoftveres alapokra épülve már most illeszthetőek a kereskedelmi rendszerekhez, valamint biztosítják az eNyugta, az NTAK adatküldés és a felhő alapú cikkek csatlakozását is. A jövőben az eszközökben a mesterséges intelligencia és a kvantum számítógépek megjelenésével megjelenő új veszélyforrások ellen kvantum biztonsági megoldás is beépítésre kerül, hogy a vállalkozó adatai ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Mindezeken túlmenően az ePénztárgépekből egyszerűen kinyerhetőek lesznek – akár egy gombnyomással – a nyugta és forgalmi adatok, ezzel is támogatva a NAV fejlesztési irányvonalát – hangzott el a teljes egészében magyar tulajdonú CMO technológiai vállalkozás találkozóján, ahol elsőként mutatták be a NAV koncepciójára épülő forradalmian új innovációjukat, az ePénztárgépet, amely a NAV új csodafegyvere lesz a gazdaság fehérítésében.

„Olyan eszközöket szerettünk volna alkotni, amelyekben az NTAK, a pénztárgép és az elektronikus fizetés összeér”

„A több hónapos fejlesztésünknek köszönhetően sikerült egy olyan megoldást bemutatnunk, amely Android operációs rendszerrel, érintőképernyővel, két méretben (a kisebb 6, a nagyobb 10 colos) biztosítja a jövő pénzügyi eszközét a magyar vállalkozások széles rétege számára” – mondja Várkonyi Gábor. „Nem túlzás kijelenteni, hogy egyszerre három nagy lépést tettünk előre, hiszen nemcsak az új pénztárgép rendeletnek, valamint az eNyugtának megfelelő eszközöket mutattunk be, hanem egy kiskassza árban kapható, ám szoftveres megoldást is. A negyedik generációs, felhőszolgáltatással összekötött pénztárgépeinket pedig már úgy alkottuk meg, hogy a bankkártyát közvetlenül ehhez az eszközhöz szükséges érinteni, tehát nincs szükség semmilyen más gépre” – teszi hozzá.

Rendkívül magas kvantumvédelemmel bíró eszközök

Kutatók, szakértők – köztük olyan neves személyiségek, mint a Twitter, a Tesla és a SpaceX tulajdonosa, Elon Musk, vagy az Apple társalapítója, Steve Wozniak – nyílt levélben fejtették ki a közelmúltban, hogy ugyan a mesterséges intelligenciának jelentős haszna lehet a jövőben, de ha a jelenlegi módszerekkel folytatódik az új modellek programozása, akkor az emberi intelligenciával versengő MI-rendszerek komoly kockázatot jelenthetnek a társadalomra és az emberiségre.

Az Országgyűlés 2013-ban alkotta meg az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvényt (Ibtv.), amely 2013. július 1-én lépett hatályba. Ebben célként fogalmazzák meg a nemzeti elektronikus adatvagyon, valamint az állami- és önkormányzati szervek elektronikus információs rendszereinek, illetve a létfontosságú információs rendszerek és rendszerelemek biztonságának erősítését, továbbá deklarálja, hogy az elektronikus információs rendszerek biztonságáért az üzemeltető, működtető állami szerv a felelős. Ezzel együtt létrehozták a hazai kibervédelmi szervezetrendszert, amelynek alapvető rendeltetése, hogy az állami szervek információbiztonsági feladatainak végrehajtását biztonsági szolgáltatásokkal támogassa, ellenőrizze, az állami szervezetrendszer egésze tekintetében a biztonságtudatosságot fejlessze.

„Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy rendkívül magas kvantumvédelemmel bíró eszközöket szükséges fejlesztenünk, amelyek hatásosan fogják kivédeni a támadásokat. Mi, a CMO-nál azt valljuk, hogy egy innovatív vállalkozásnak nem a múltat, hanem a jövőt kell képviselnie, amely egyre több kihívást tartogat, de számos lehetőséget is teremt arra, hogy pozitív irányba befolyásoljuk a világot” – zárja gondolatait a CMO24 Zrt. vezérigazgatója, Várkonyi Gábor.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: