Csőd vagy felszámolás – melyik utat választják a cégek?

2021-ről 2022-re megduplázódott a cégfelszámolások száma: míg 2021-ben 4359, addig tavaly 8111 cég szűnt meg ilyen módon. A tendencia folytatódik: 2023-ban pedig csak eddig 10 ezer körül járnak a felszámolások, ami már most jóval több mint a teljes 2022-es év felszámolásai. A csődeljárások száma ennek töredéke: 2021-ben 22 csődeljárás indult, 2022-ben pedig 30. Tihanyi Nikolett, a Csődvédelem.hu ügyvezetője szerint sokkal több cég választhatná a csődeljárást a felszámolásnál, ha elég információval rendelkeznének róla.

Csőd vagy felszámolás – melyik utat választják a cégek?

2022-ben kevesebb mint 30 ezer új társas vállalkozás jött létre Magyarországon, ami jóval elmarad a 2021-es cégalapításoktól. Jellemzően az új alapítású cégek háromnegyede éli csak meg az 5 éves kort, 10 év fölé pedig csak a cégek fele jut – nagy tehát a fluktuáció ezen a téren: sokan döntenek a bezárás mellett, van akiknek nem is marad más választása.

Többszöröse a felszámolások száma a csődeljárásokénak, ennek okai a hazai cégkultúrában keresendő, mert sok más európai országban nincs ennyire távol egymástól ez a két szám. Fontos hozzátenni, hogy a felszámolások magas számának oka egy jogszabályi változás is: szűkült azok köre, akik kényszertörléssel zárhatják le tevékenységüket, így sokkal többen felszámolással fejezik be a vállalkozásuk életét – ez a többlet is jelentkezik most a kiugróan magas számokban.

Tihanyi Nikolett leginkább a cég méretétől függőnek látja, hogy ki melyik utat választja, hiszen a csődeljárást sok esetben csak a nagyvállalatok engedhetik meg maguknak. Esetükben a vállalati márka, bizonyos jogok nem eladhatósága, a know-how, a munkavállalók megléte és az egész rendelkezésre álló infrastruktúra miatt sokszor érdemes inkább átszervezni a működést felszámolás helyett - hiszek ezek olyan védendő értékek, melyek miatt megéri az eljárás. Ezek lényeges körülmények, melyek a csődöt teszik jobb megoldássá - persze közben presztízsveszteséget jelent a hazai piacon, holott a szakember szerint nem kéne annak lennie. 

2021-ben, a Coviddal terhelt év ellenére sem volt kiugrás a csődök terén: 22 csődeljárás indult, ennek éppen fele volt sikeres, 2022-ben volt egy 30 százalékos kiugrás, hiszen ekkor 30 csőd indult, ebből 9 volt sikeres. Idén eddig 14 csődeljárás indult a szakember szerint. 

Hogy miért az alacsony számok? Itthon sokaknak zsákutcát, megbélyegzést jelent a csőd, holott az a cég, mely a csődeljárás útjára lép tudatosabb üzleti átgondolást mondhat magáénak, mint aki egyszerűn felszámolja magát. Tihanyi Nikolett szerint az évi több ezres felszámolási adaton már csak a felszámolóbiztosok leterheltsége miatt is fontos lenne faragni „Számos esetben a vállalkozás számára is kedvezőbb megoldást hoz egy csődeljárás, ami a reorganizáció egy intézményesített formája.

Természetesen nem minden cégnek a legjobb megoldás a csődeljárás, nem lehet mindent és mindenkit megmenteni, de a jelenleginél minden bizonnyal nagyobb arányban működhetne” – mondta Tihanyi Nikolett, a Csődvédelem.hu ügyvezetője, felszámolási specialistája.

Mely szektorok veszélyeztetettek?

Az újonnan indított felszámolási eljárások jelentős részét, 40 százalékát a 3-5 éve működő cégek tették ki. Regionális bontásban pedig a főváros és Pest vármegye vezeti ezt a listát: az új felszámolási eljárások több mint 80%-át itt indították.  

Ami az iparágakat illeti, felszámolások szempontjából a legutóbbi adatok szerint az építőipar kiemelkedően magas kockázatú, ebben a szektorban 2526 felszámolás indult tavaly, szemben a 2021-es 1280-al.  Szintén duplájára nőtt a felszámolások száma az autóiparban, hiszen ezt az ágazatot különösen sújtotta a beszállítói láncok akadozása, a beszerzési árak emelkedése. A legkisebb arányban az agráriumot érintik a felszámolási eljárások, ez a legstabilabb ágazat jelenleg itthon. 
Ami a csődeljárások szektoronként bontását illeti, érdekes körülmény, hogy a kereskedelmi szektorban több, a piacon meghatározó szereplő jelentett csődöt az elmúlt időszaban: köztük energiakereskedő, szeszesital-kereskedő, elektronikai kereskedő, de gyártószektorban is jellemző volt a piacvezető cégek csődje (Dunaferr, SFL technologies, Tungsram).

Intő jelek egy cég életében – preventív szemlélet

Vannak jelek, melyek a szakember számára árulkodóak és akár egy később bekövetkező nehéz helyzetet is előrevetítenek: ilyen a külső finanszírozás fojtogató hatása az üzleti modellben – éppen ezt a szorítást hivatott enyhíteni a csődeljárás határidők kitolásával és részletfizetési lehetőségekkel. A másik intő jel a szervezeten belül tettenérhető rossz gazdálkodás, amikor a cég már nagyra nőtt, de az ezt lekövető belső fejlődés, vállalati kultúraváltás elmaradt. Így nem építették be a megfelelő kontrollokat, nem kerültek betöltésre bizonyos, egy nagyobb vállalkozás esetén elmaradhatatlan pozíciók. Fontos látni, hogy mennyi tartalék van egy cégben, hogy mi tudja megingatni a helyzetét: egy garanciális hiba, piacvesztés, bevételvisszaesés. A cégek általában gyorsan növekednek, új embereket vesznek fel, új irodákat nyitnak, de az üzemméret optimalizálása visszaesés esetén már lassabban felismert és lereagált folyamat – ebből gyorsan óriási veszteségek tudnak keletkezni. Ilyen esetekben a megfelelő szakember bevonása segít minimalizálni a keletkező károkat. 

Tihanyi Nikolett felszámolási specialista szerint a fizetési késedelem a végrehajtás előszobája, ha ez egy céggel rendszerszinten megtörténik, akkor érdemes szakember segítségét kérni az optimalizáláshoz, hogy ne a végrehajtási eljárás, inkasszók útjára lépjen a cég. A szakember által nyújtott vezetett megoldáskeresés segít abban, hogy a lehető legkisebb veszteséggel vészelje át a cég a nehéz helyzetet. Mindenkinél egyedi, hogy mi lesz a kilábalás útja: átszervezés egy csődeljárással vagy nincs más hátra, mint a felszámolás. 


A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás: