Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

A BUX a csütörtökön elért 0,26 százalékos emelkedés kivételével egész héten, így pénteken is csökkenéssel zárt, akkor az Európában tapasztalt kedvezőtlen befektetői hangulat miatt esett a részvényindex.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójából kiderült, hogy a Richter első negyedéves árbevétele 203,4 milliárd forint volt, ami döntően a konszenzus szerint alakult. A gyengébb forintárfolyam 15,6 milliárd forintos pénzügyi nyereséget eredményezett, az ennek köszönhetően 68,5 milliárd forintos nettó eredmény jelentős meglepetést okozott, és 27 százalékkal felülmúlta a várakozásokat.

Hozzátették, hogy a Magyar Telekom bevétele éves alapon a várakozásoknál nagyobb mértékben, 14,5 százalékkal 224,2 milliárd forintra emelkedett az idei év első három hónapjában. A 33,7 milliárd forintos nettó eredmény az előző évhez képest megháromszorozódott, és a konszenzust is több mint 18 százalékkal múlta felül. A vállalat részvényeseire jutó módosított nettó eredmény közel 214 százalékkal, 38,1 milliárd forintra emelkedett. A társaság megemelte az idei évi eredményvárakozásait: a korábbi 130 milliárd forint helyett 140 milliárd forintos módosított nettó eredmény vár, ami csaknem 50 százalékos éves növekedés volna az előző évhez képest.

Az elemzésben akitértek a Magyar Telekom csütörtöki bejelentésére, amely szerint nem tudja lefolytatni a május 9-én meghirdetett részvényvisszavásárlási aukciót egy uniós rendelet módosítása miatt. A cég azonban jelezte, hogy továbbra is elkötelezett a visszavásárlás mellett, és vizsgálja a megvalósítás módját.

A héten kedvező számok érkeztek a Graphisoft Parktól is, amelynek árbevétele az első negyedévben  éves bázison 2,8 százalékkal 4,3 millió euróra nőtt, nettó eredménye pedig 4 százalékkal bővült, 2,1 millió euróra.

Szintén a héten tette közzé a Waberer's az első negyedéves jelentését, amiből kiderült, hogy rekordszintű, 196,7 millió eurós árbevétel mellett az EBIT 8,5 millió euróra csökkent, míg a nettó eredmény éves alapon 89,5 százalékkal csökkenve, 1,1 millió euró lett.

Az OPUS csütörtökön jelentette be, hogy legfeljebb 2 milliárd forint értékben vásárol vissza részvényt, a saját részvények össznévértéke nem haladhatja meg a mindenkori alaptőke 20 százalékát. A program június 17. és október 15. között tart, az árfolyamkorlát maximum 548 forint lesz.

Az Equilor heti összefoglalója szerint az Autonomous Research 23 001 forintról 24 082 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés. A Richterre szintén érkezett céláremelés: az RBC Capital 12 200 forintról 12 400 forintra emelte a gyógyszerpapír 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés.

Arra is kitértek, hogy a következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.

A héten a vezető részvények közül emelkedett a Magyar Telekom árfolyama 1,82 százalékkal, a papír 949 forinton zárt pénteken, 4,31 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Mol 1,63 százalékkal gyengült. A részvény 3026 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 7,27 milliárd forint volt.

Az OTP 1,69 százalékkal csökkent a héten, pénteken 18 005 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 24,81 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 3,78 százalékkal gyengülve 9285 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 9,4 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6107,55 ponton zárt a héten, ami 75,64 ponttal, 1,25 százalékkal magasabb az előző hetinél.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: