Csökkent az orosz szolgáltatóipar teljesítménye januárban

Negyedik hónapja csökkent az orosz szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) januárban.

Csökkent az orosz szolgáltatóipar teljesítménye januárban

Az S&P Global gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett felmérése szerint az oroszországi szolgáltatóipari szektor üzleti aktivitása januárban 48,7 pontra emelkedett a decemberi 45,9 pontról. Az S&P Global index 50 pont alatti értéke az üzleti aktivitás csökkenését, az 50 feletti pedig növekedését jelzi. A januári mutató azt jelzi, hogy a múlt hónapban lassult a visszaesés decemberhez képest.

A jelentés szerint januárban is folytatódott a szektor aktivitásának visszaesése a gyenge kereslet következtében. A visszaesés azonban nem volt olyan erős, mint decemberben, amit a vállalatok a sikeres agresszívebb marketingkampányoknak tulajdonítottak. Az exportkereslet mérsékelt maradt, az új exportrendelések visszaesésének üteme erős volt. A jelentés szerint a költségek jelentősen nőttek januárban, amit az emelkedő beszállítói árak, a magasabb bérek és a növekvő rezsiköltségek okoztak. Annak ellenére, hogy a cégek megpróbálták áthárítani a költségeket az ügyfelekre, az eladási árak inflációja decemberhez képest lassult, a növekedés két éve a leglassabb volt.

Decemberhez viszonyítva januárban derűlátóbbak voltak az orosz szolgáltatók a következő 12 hónap termelési kilátásaival kapcsolatban. A felmérés szerint a munkaerő már a hatodik hónapja csökkent januárban elsősorban az új megrendelések visszaesése miatt. A munkaerő csökkenés mértéke azonban jelentéktelen volt, és tavaly szeptember óta a legalacsonyabb lett. A szolgáltatóipari és a csütörtökön ismertetett feldolgozóipari adatok összesítésével képzett januári kompozit BMI 49,7 pontra nőtt a decemberi 48 pontról.

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás: