Csúcson a Dow, kedvezően alakult a Fed által figyelt PCE

Bizonytalan irányba mozdultak a tengerentúli tőzsdék a hét végéhez közeledve. Az S&P 500 kismértékben esett, míg a NASDAQ 0,4%-kal csökkent, a Dow pedig 0,3%-kal növekedett, így elérte eddigi csúcsát. Szektorok szintjén az energia 2%-os, illetve a közművek 1%-os emelkedése volt a legmeghatározóbb, míg a Nasdaqot a technológiaszektor 0,9%-os visszaesése húzta vissza.

Csúcson a Dow, kedvezően alakult a Fed által figyelt PCE

Az energiaszektorhoz az APA Corp 6%-os és a Baker Hughes 4,1%-os emelkedése járult hozzá leginkább, míg a techszektor esetében az olyan chipgyártók visszaesése emelhető ki, mint az Nvidia, a Micron, vagy az AMD. A kínai támogató intézkedések meglepő nyertesei a szerencsejáték cégek lettek (Wynn Resorts +7,2%, Las Vegas
Sands +5,6%). A hét egészében az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq pedig egy százalékkal került feljebb.

A Fed kamatdöntései során különösen figyelt lakossági fogyasztási kiadások (PCE) árindexe 0,1%-kal emelkedett augusztusban a júliusi 0,2%-os növekedést követően, mely megegyezett az elemzői várakozásokkal. Éves alapon a PCE árindex 2,2%-kal emelkedett a júliusi 2,5%-os emelkedés után. A kevésbé volatilis, élelmiszer- és energiakomponensek nélkül számított PCE-magárindex 0,1%-kal emelkedett a júliusi 0,2%-os, emelkedés után, ami alacsonyabb volt a várakozásnál. Mindeközben augusztusban a háztartások bevételei 0,2%-kal növekedtek, ami elmarad a 0,4%-os elemzői várakozástól, míg a háztartások fogyasztása szintén 0,2%-kal növekedett, szintén elmaradva a 0,3%-os elemzői várakozástól. A kedvező inflációs adat és az azoktól elmaradó fogyasztás további vágásokra motiválhatja az amerikai jegybankot; ennek megfelelően az elemzők 53%- a jelenleg 50 bázispontos vágást prognosztizál.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése 0,5%-kal, a WTI 0,8%-kal emelkedett, és pénteken valamivel 72 dollár/hordó alatt kereskedtek, visszanyerve az előző időszak veszteségeinek egy részét, mivel a Helene hurrikán a Mexikói-öböl termelőit a termelés csökkentésére kényszerítette. Eközben a befektetők mérlegelték a legnagyobb nyersolajimportőr Kína újabb ösztönző intézkedéseit a globális kínálat növekedésére vonatkozó várakozásokkal szemben. A hét egészében a WTI 5,2%-os, a Brent 3,2%-os árcsökkenést szenvedett el.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás:

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében újabb helyszínen, egy zsombói pecsenyekacsa-telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 25. 20:30
Megosztás:

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön

Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön, a Vadosfa térségében tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 megawatt (MW) új beépített kapacitást hoz létre, éves szinten így várhatóan 1200 gigawattóra (GWh) villamosenergia-termelést biztosít majd - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 25. 20:00
Megosztás:

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás:

Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként közel 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására.
2026. 02. 25. 18:00
Megosztás:

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás:

Stabil a kereslet a panellakások iránt

Országos szinten visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés az év elején, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt az ingatlan.com friss elemzése szerint.
2026. 02. 25. 15:00
Megosztás:

50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 49,9 millió forint bírságot szabott ki a mobiltelefontokok és tartozékok forgalmazására specializálódott Mobilredfox Kft.-re az akciókkal kapcsolatos alapvető hiányosságok miatt - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
2026. 02. 25. 14:30
Megosztás:

Bizsuk nehézfémtartalmát vizsgálja az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül.
2026. 02. 25. 14:00
Megosztás:

Minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
2026. 02. 25. 13:30
Megosztás: