Visszamászott 70 dollár fölé az olaj
2009. 07. 01. 08:22
A tegnapi másfél dolláros áresést követően a reggeli ázsiai kereskedés során ismét 70 dollár fölé emelkedett az olajár, miután a befektetők a délután megjelenő amerikai olajkészlet adatoknál csökkenésre számítanak. (ProfitLine.hu)
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi kontraktusának hordónkénti ára szerda reggel 41 centtel 69,71 dollárra emelkedett. Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) augusztusi szállítású ára 36 centtel 70,25 dollárra nőtt. Kedden több mint másfél dollárral csökkent a kőolaj ára. Szakértők ezt részben a vezető tőzsdék gyengülésére vezették vissza, amit az váltott ki, hogy kedden közölt adat szerint csökkent a júniusi amerikai fogyasztói bizalmi index. Ez egyben erősítette a dollárt is, ami szintén az olajár csökkenését okozta. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 1,69 dollárral 69,30 dollárra hanyatlott. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 1,60 dollárral 69,89 dollárra süllyedt.

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat
Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat
Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál
A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot
A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon
Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten
A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára
Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be
A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly
A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.