Duráció - még nincs itt a bearish hangulat ideje

A jegybankokra két fronton zajló gazdasági háború vár 2022-ben. Visszatért az infláció, és lelassult a Covid utáni visszapattanást követő növekedés. Bár a befektetők számíthatnak némi szigorításra, a pénzügypolitikusok az összességében magas adósságszintek miatt nem engedhetik túl magasra szökni a reálkamatlábakat, és szükség esetén be fognak avatkozni. Ez a Fidelity szerint vélhetően csökkenti a kötvényárak emelkedő hozamok miatti bezuhanásának kockázatát, ezért a kötvénybefektetőknek a durációval kapcsolatban nem érdemes túlságosan bearish álláspontra helyezkedniük.

Az infláció visszatért (és marad is)

Bár a rendelkezésre álló pénzmennyiség növekedési üteme már alacsonyabb, mint a 2021-es csúcspontja idején volt, historikusan ma is magasnak számít. Ez várhatóan az árfolyamokra is hatással lesz. A jelenlegi és a 2008-at követő időszak közötti nagy különbség, hogy akkoriban a rendelkezésre álló pénzmennyiséget folyamatosan lecsapolták, mivel a bankok a likviditást a Fednél parkoltatták, hogy újraképezzék a tőketartalékaikat. Ma a bankok mérlegei viszonylag egészségesek, ezért a Fed ösztönző intézkedései számottevően megnövelték a pénzkészleteket.  Globális szinten a járvány után a jegybanki likviditás volt a kockázatos eszközök fő motorja: 18 hónap alatt 17 ezer milliárd USD összegű hitel keletkezett.

Forrás: Refinitiv, Fidelity International, 2021. október
Kék: US M2 pénzkészlet növekedése (év/év alapon, %-ban)

Mindez a beszállítóknál jelentkező szűk keresztmetszetekkel és a globalizáció megzabolázásával karöltve olyan körülményeket teremtett, hogy az infláció tartósabb lesz, mint sokan remélték.

A tapering volatilitást okozhat

A növekvő infláció miatt a jegybankokra nagy nyomás nehezedik, hogy szigorítsák a monetáris politikát. A Fed már utalt is arra, hogy 2022 közepéig gyorsított ütemben fogja kivezetni az eszközvásárlási programját, és arra is, hogy a kamatemelések az eddig jelzettnél korábban, már 2023-ban megkezdődhetnek. A Fed fenti szándékával párhuzamosan az USA államkincstára várhatóan feltölti a 2021 eleje óta jócskán lecsökkent egyenleget mutató általános számláját. Az ösztönzők e visszafogása rövid távú kötvénypiaci volatilitást, emelkedő kincstárjegy-hozamokat és táguló hitelszpredeket idézhet elő.

A hatalmas adósságállományok miatt a jegybankoknak alacsonyan kell tartaniuk az alapkamatokat

Ettől függetlenül nem valószínű, hogy 2022-ben olyan hirtelen szigorításokra kerülne sor, mint amitől sokan tartanak. A jegybankoknak a kamatlábakat még a strukturális inflációval szembesülve is hosszabb időn át, legalább az évtized végéig alacsonyan kell tartaniuk. Ennek oka az állami és privát adósságállomány nagyságrendje, melynek összege az Institute of International Finance szerint 2021-ben új rekordot döntött (296 ezer milliárd USD, a globális GDP több mint 350%-a). Az infláció elleni, „kerül, amibe kerül” jellegű küzdelem, amilyent a Volcker-vezette Fed folytatott 40 évvel ezelőtt, egyszerűen nem opció 2022-ben. Ha hagynák, hogy a refinanszírozási költségek lufivá duzzadjanak, az csődspirált indíthatna be, visszaszorítaná a gazdasági növekedést és még nehezebbé tenné az adósságszolgálatok teljesítését. Ezért a jegybankoknak lazítaniuk kell, ha a hitelszpredek túl tágra nyílnak, és a durációs kockázat várhatóan alacsonyabb lesz, mint ha a monetáris politika meghatározóinak lehetőségük lenne szabadon, agresszívebben alkalmazni a normalizációs eszközöket.

A növekedésre szintén oda kell figyelni

A jegybankoknak a növekedésen is rajta kell tartaniuk a szemüket. A gazdaságok már túl vannak a járványt követő felpattanás utáni növekedés csúcspontján, és továbbra is meg kell küzdeniük az ellátási fennakadásokkal és a magasabb energiaárakkal. De optimizmusra is van okunk a Fidelity szerint. Az ENSZ által meghirdetett Build Back Better (Építsd újra jobban) program több országban újabb költségvetési ösztönzőket ígér, míg a bankhitelek piaca, mely a járvány első napjai óta nem nagyon pörgött, szintén erőre kaphat 2022-ben, bár ez utóbbi attól függ, hogy a vakcinák gátat tudnak-e vetni a járványnak, és folytatódik-e a talpra állás, még ha az eddiginél lassabb ütemben is.

Több tőke áramolhatna a zöld növekedésbe

A banki hitelkihelyezések felpörgésének egyik következményeként több likviditás áramlana a jobb fenntarthatósági minősítéssel rendelkező kibocsátókba. A bankok nyomás alatt állnak, hogy csökkentsék a kihelyezett hiteleikhez kapcsolódó éghajlati kockázatot. Az Európai Bankfelügyelet szerint egyes bankok már most is csak magasabb kamatra (vagy egyáltalán nem) adnak hitelt egyes nagy karbonlábnyomú kibocsátóknak.
A költségvetési támogatás hasonló utat követhet. A nagyobb államkötvény-kibocsátók, például Németország és az Egyesült Királyság már meg is jelentek a zöld kötvények piacán, és hiteleket nyújtanak a fenntartható infrastrukturális beruházásokhoz és egyéb zöld tevékenységekhez. A zöld hitelek piaca gyors ütemben bővül, de pontosabb szabályozásra, több likviditásra és versenyképes árakra van szüksége ahhoz, hogy igazi mainstream ágazat válhasson belőle. Addig is a fenntarthatósági megfontolásokat a befektetési folyamatba integrálva lehetőség nyílhat megtalálni azokat a kibocsátókat, melyeknek a legjobb esélyük van a nettó zéró karbonkibocsátásra való áttérésre.

A dollár gyengülése jót tenne a feltörekvő piacoknak

A Fidelity arra számít, hogy az USD 2022-ben is tartósan gyengélkedni fog, ami jól jönne a feltörekvő piacoknak, annak ellenére, hogy némelyiküknek a már eleve magasabb infláció közepette kamatot kellene emelniük. Bár a Fed 2021-ben többet beszélt a kamatemelésről, mint akár az EKB, akár a kínai jegybank, és ez segített a dollárnak erősödni, de az ikerdeficit hosszú távon mégis lehúzza az USA devizáját.

A jövedelem többet számít, mint a tőke értéknövekedése

Felmerül a kérdés, ilyen körülmények között hol találnak majd hozamot a kötvénybefektetők 2022-ben? A hitelszpredek már nem igen tudnak tovább szűkülni, ami növeli a kuponok jelentőségét. Ez alól az jelenthetne kivételt, ha a piaci körülmények hatására a szpredek tágulni kezdenének, ahogy az ázsiai magas hozamú papírokkal történt a kínai Evergrande cég adósságválsága nyomán. Egy ilyen szcenárió kedvező vásárlási lehetőségeket teremtene, mivel a jegybankok komoly ösztönzőkkel igyekeznek fenntartani a rendszer likviditását.

„A hozamnövekedés maximalizálása esetén a jövedelemre helyeződne át a hangsúly, és olyan eszközöket kellene találni, amelyek vonzó hozamok mellett forognak. Ez a magas hozamú kötvények előnyben részesítését feltételezi, melyeknél az USA-beli kibocsátók csődhányada idén 1% alatt volt, bár a befektetőknek a befektetési minősítésű papírokat sem szabad teljesen elkerülniük. A névleges hozamok várhatóan a jelenlegi szinten vagy annak közelében maradnak, annak ellenére, hogy az infláció tartósabb lesz, mint elsőre gondoltuk, ugyanis a reálhozamokat lejjebb és lejjebb kell terelni ahhoz, hogy a refinanszírozási kamatlábak kezelhetőek maradjanak” - teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója..

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás: