Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

A használt lakások árszínvonalának ismételt felzárkózására utalnak a KSH korábbi és legfrissebb lakáspiaci árindexei, bár utóbbi adatai még csak előzetesek. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint azonban a piac mélyebb folyamatai inkább az újak árának erőteljesebb elszakadását ígérik a közeli jövőre.

Egymást előzgetve drágulnak az új és a használt lakások

Nem csupán a bérekkel, hanem egymással is versenyt futnak az új és a használt lakások árai. Bár egy-egy területen jellemzően az új lakások drágulása húzza magával a használtak értékét is, e két piaci szegmens árszínvonala az évek során hol közelít, hol eltávolodik egymástól. Egyes piaci folyamatok inkább az újak, míg mások inkább a használtak relatív felértékelődését segítik. Ennek eredményét, két ellentétes ingatlanpiaci ciklust áttekintve, mutatják be a KSH lakáspiaci árindexeinek rendelkezésre álló adatai.


A 2008-2009-ben induló válság után elhúzódó lejtmenet jellemezte az évtized első éveit a lakáspiacon. Ekkorra a tranzakciók száma a 2008-ashoz képest több mint 40 százalékkal esett vissza. Azon belül az új lakások amúgy is csekély részaránya is csökkent a korábbi kevesebb, mint harmadára. 

Bár az árak mindkét szegmensben estek, azok dinamikája különbözött. Mivel a lakásépítés nagyot zuhant – idézi fel az okokat Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője –, az új otthonok fokozatosan tűntek el a kínálatból, így azok még az általános esésben és minimális forgalom mellett is viszonylag jobban tartották az árukat. Ez a felértékelődés vált nyilvánvalóvá 2013-14-re, s az ennek nyomán indított projektek eredményeként 2015-16-ra már bővebb lett a kínálat új lakásból is (2016-ban már a három évvel korábbi mélypont forgalmának több mint kétszeresét regisztrálták az új lakásoknál). 

Az új lakások kínálatának növekedése ismét kedvezett a használt lakások árfelzárkózásának, miközben mindkét szegmensben dinamikusan növekedett a forgalom és az árszínvonal. 2016-ban bevezettek több olyan lakáscélú támogatást is, melyek az új otthonok felé terelhették a közönség érdeklődését. (Nőtt is az új lakások részaránya a teljes piaci forgalomban a 2015-ös 2,5 százalékról a 2019-es 7,2 százalékra.) A 2016-ban bevezetett 5 százalékos áfa ármérséklő hatását az indexek nem mutatják tartósnak, ugyanis az új lakások ára egy év múlva már még inkább elhúzott a használtakétól. Ezt követte megint egy felzárkózó szakasz 2020-ig, amikor jött a Covid, csökkent a kereslet, s azzal a használtpiacon mérséklődött az árnövekedés üteme is. Az új otthonoknál ugyanakkor még maradt a korábbi árdinamika, amit nagyban táplált az építőipari árrobbanás is, alapot adva az újépítésű lakások tartósabb relatív felértékelődésének.

E hosszabb időszak mozgása azt is jól mutatja, hogy bár mindkét részpiacon van kereslet-kínálat indukálta ciklikusság, hegymenetben mintha könnyebben járnának csúcsra az új lakások, lejtmenetben viszont a használtak ára tud mélyebbre kerülni. Erre bizonyíték, hogy a KSH árindexei alapján az újlakások relatív árszintje 2022-ben magasabban állt, míg az ármélyponton a 2013-as évben a használtak voltak olcsóbbak. 

A változások menete ugyanakkor azt is mutatja, hogy – miként Valkó Dávid fogalmaz – „a használt lakások vezetik a piacot”. Ezek ára tükrözi gyorsabban és mélyebben a kereslet változását. Mivel az új lakások piacát jórészt a beruházók kockázatvállalása igazgatja, így az ottani kínálat mindig csak több-kevesebb késéssel reagál erre.

Árrugalmasság tekintetében is eltér a két szegmens természete. Míg az új lakások árát „alulról támasztják” a kivitelezési költségek, addig a használtaknál nincs olyan tényező, ami hasonló erővel fékezné egy kereslethiány árcsökkentő hatását. Így itt jelentősebb az árrugalmasság, ráadásul az új lakásokénál jóval nagyobb és heterogénebb a potenciális kínálat. 

E jellemzők – itt és most – a jövőre tekintve azt is jelenthetik, hogy bármennyire is nehéznek látszik most a piaci helyzet, nem érdemes az új lakások árának csökkenésére számítani. S bár az előzetes adatok szerint úgy tűnhetett, hogy tavaly ismét felzárkózásba kezdett a használt lakások átlagos árszintje, meglehet, ennek már nyoma sem lesz, mire véglegesítik a 2022-es piaci eredményeket.

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás:

Megkezdte a novemberi és a visszamenőlegesen megemelt nyugdíj kézbesítését a Magyar Posta

A Magyar Posta november 13-28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1-10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét - jelentette az MTI-nek küldött közleményében a posta.
2025. 11. 13. 16:30
Megosztás:

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás: