Ekkora büntetést kell fizetni a CSOK Pluszra, ha megsértjük az előírásokat

A CSOK Plusz egy kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel, ráadásul tartozáselengedés is kapcsolódhat hozzá. A kedvezményekért cserébe azonban számos feltételt kell teljesítenünk, melyek megsértésekor büntetőkamattal növelten kell visszafizetnünk a kapott kamattámogatást és tartozáselengedést. A Bankmonitor szakértői kiszámolták ennek összegét.

Ekkora büntetést kell fizetni a CSOK Pluszra, ha megsértjük az előírásokat

A CSOK+ kölcsönhöz két óriási támogatás kapcsolódik:

-A kamat a futamidő végéig legfeljebb 3% lehet. (Ennél kedvezőbb feltételekkel is kínálnak ilyen hitelt.)

-A futamidő alatt született második gyerektől kezdve minden új baba után elengednek a fennálló tartozásból 10-10 millió forintot.

Ezen kívül a futamidő alatt érkező első gyermeknél kérhető a törlesztési kötelezettség egy éves szüneteltetése. Az erre az időre járó kamatot azonban utólag meg kell fizetni a törlesztőrészletekkel együtt egyenlő részletekben, emiatt ki is tolják a hitel lejáratát. Mindezek miatt ez a lehetőség nem mindenkinek jelent segítséget

Ugyanakkor azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a kedvezményekért cserébe számos feltételt is teljesítenünk kell, ráadásul ezek egy részének meg kell felelnünk a kölcsön teljes futamideje alatt. Ha ezeket megsértjük, akkor a kapott kamattámogatást vissza kell fizetnünk, sőt a tartozáselengedést is rendeznünk kell az állam felé egy összegben. Ráadásul mindezen tételekre még büntetőkamatot is fizetnünk kell.

Hogyan kell megállapítani a büntetőkamatot a CSOK+ esetében?

A jogszabály erről annyit mond ki, hogy a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének megfelelő büntetőkamatot kell fizetni pluszban. Igen ám, de az alapkamat értéke a kölcsön futamideje alatt módosulhat. Felmerülhet a kérdés, hogy mikori alapkamattal kellene kalkulálni?

Alapvetően három lehetőség merülhet fel a Bankmonitor szakértői szerint:

-A hitel igénylésekor érvényes alapkamatból kell kiindulni.

-A feltétel megszegésekor érvényes alapkamat alapján kell a büntetést megállapítani. (Ezt az elvet alkalmazzák 2024-től a Babaváró hitelek esetében.)

-A futamidő alatt az alapkamat változásának megfelelően kell időarányosan a büntetést számolni. (Ezt az elvet alkalmazták a régi CSOK támogatás esetében.)

A Bankmonitor szakértői a jogalkotóhoz fordultak a kérdéssel, a válasz alapján pedig a büntetést a ptk-ban foglalt elvek alapján fogják megállapítani. Ez a harmadik esetnek megfelelő eljárást jelenti.

De mit is tartalmaz pontosan a ptk a késedelmi kamatról?

„Pénztartozás esetén a kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamattal, ennek hiányában a pénzpiaci kamattal – megegyező mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni, akkor is, ha a pénztartozás egyébként kamatmentes volt.”

Ez azt jelenti, hogy a büntetés mértékét az adott naptári félév első napján érvényes alapkamat alapján határozzák meg az adott fél évre.

Példaszámítás a kamattámogatásra, büntetőkamatra

A kamattámogatást a kamatfixálás végéig meg tudjuk mondani biztosan, azt követően annak mértéke is változhat. (A kamattámogatás egyébként az első évet követően módosul először.) A büntetőkamatról is csak az első naptári fél évre tudunk biztos adatot mondani.

Egy példán keresztül bemutatjuk, hogyan alakulhatnak ezek a dolgok. Induljunk ki abból, hogy 26 millió forintot – ez az első negyedév igényléseinek átlagos hitelösszege – igényelnénk 20 éves futamidőre, az általunk fizetendő kamat fix 3%. Egy meglévő gyermek mellé vállalnánk még egyet, de a baba sajnos nem érkezne meg a vállalási határidőre, azaz a 4. év végére.

A CSOK Plusz teljes kamata egy 2024. májusi igénylés esetén 7,48 százalék, ebből 3 százalékot megfizetünk, azaz 4,48 százalék a kamattámogatás. (A támogatásnál egy jogszabályi képlet alapján az 5 éves állampapírhozam alapján számolják ki a teljes kamatot, ezáltal a kamattámogatás mértékét is.) A Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy ez az elkövetkező 4 évben nem változik. Ebben az esetben a 26 millió forintra összességében 4 519 224 forint kamattámogatást fizet az állam, ezt kell mindenképpen visszafizetnünk.

Na de mekkora a büntetés még rá? Ennek modellezésére inkább az elmúlt 4 év alapkamat változásaiból indulunk ki. A büntetés szempontjából tételezzük fel, hogy 2020. júniusában indult a kölcsön és idén májusban telik le a 4 év.

A késedelmi kamat szempontjából mindig az adott naptári év első napján érvényes alapkamat lesz az irányadó. Azt kell 5 százalékponttal megnövelni.

De mit jelent ez a példában?

2020. júniusára érvényes büntetőkamat 5,90% (alapkamat 0,90% + 5,00%)

2020. július – 2020. decemberi időszakra érvényes büntetőkamat 5,75% (alapkamat 0,75% + 5,00%)

2021. január – 2021. júniusi időszakra érvényes büntetőkamat 5,60% (alapkamat 0,60% + 5,00%)

2021. július – 2021. decemberi időszakra érvényes büntetőkamat 5,90% (alapkamat 0,90% + 5,00%)

2022. január – 2022. júniusi időszakra érvényes büntetőkamat 7,40% (alapkamat 2,40% + 5,00%)

2022. július – 2022. decemberi időszakra érvényes büntetőkamat 12,75% (alapkamat 7,75% + 5,00%)

2023. január – 2023. júniusi időszakra érvényes büntetőkamat 18,00% (alapkamat 13,00% + 5,00%)

2023. július – 2023. decemberi időszakra érvényes büntetőkamat 18,00% (alapkamat 13,00% + 5,00%)

2024. január – 2024. májusi időszakra érvényes büntetőkamat 15,75% (alapkamat 10,75% + 5,00%)

Így kalkulálva a büntetés 1 233 319 forint lenne, vagyis egy összegben 5 752 543 forintot kellene visszafizetnünk a 4. év végén, illetve az azt követő 120 napon belül.

Érdekességképpen, ha az induló alapkamat lenne az irányadó – ez adott esetben a 2020. januári, 5,90% késedelmi kamatot jelentené – akkor a büntetés 531 ezer forint lenne. Ha viszont a büntetés kivetésekor érvényes alapkamat lenne a mérvadó – ez 12,25% késedelmi kamatot eredményezne -, akkor a büntetés 1,1 millió forint lenne.

Ebben a a 4 évben tehát a tényleges számítás a legrosszabb.

Ha viszont a mostani helyzetből indulunk ki: az alapkamat várhatóan a jövőben tovább csökken, akkor a folyamatos újraszámításos módszer már érdemben jobb lenne annál, mint ha az induláskori állapot alapján határoznák meg a büntetőkamat nagyságát. Ugyanakkor itt 4, 8, adott esetben 10 éves időtávról beszélünk, az alapkamat alakulását ilyen hosszú időre nem lehet megbecsülni. Azonban azt mindenképpen fontos tudni, hogy CSOK Plusz esetében a feltételek megsértése esetén melyik alapkamat lesz majd lényeges számunkra.


Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás: