Elbírálták Kaposvár költségvetését

Elfogadta Kaposvár idei költségvetését a város közgyűlése csütörtökön. Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, a büdzsé a város 2030-ig kitűzött legfontosabb céljait, azaz a teljes foglalkoztatottság elérését, a béremelést, a családok erősítését, az egészség megőrzését, továbbá az energiapolitikát szem előtt tartva készült.

Elbírálták Kaposvár költségvetését

A közgyűlési többséget adó kormánypárti képviselők által támogatott, egy ellenzéki ellenszavazattal és három tartózkodással hozott határozat szerint a somogyi vármegyeszékhely mintegy 18,3 milliárd forint bevétellel, 20,5 milliárd forint kiadással, valamint 2,3 milliárd forint maradvánnyal számol a 2024. évi pénzügyi tervében.

Az idei költségvetés biztosítja a város gazdasági stabilitását, hozzájárul az eddig elért eredmények megvédéséhez - hangoztatta Szita Károly az előterjesztés ismertetésekor.

A településvezető kitért rá, hogy Kaposvár gazdasága erősödött az elmúlt években, több lett a munkahely, a munkanélküliek száma a 2012-2013. évi 7 ezerről mára 1100-ra csökkent. Ahhoz, hogy e kedvező tendencia folytatódjon, emelkedjenek a bérek, a város megkezdte az élelmiszeripart és a gépipart központba helyező újraiparosítási programját.

Jelentős fejlesztést indított el a Kometa húsipari cég, a Szabó Fogaskerék Kft., Kaposvár legnagyobb ipartörténeti beruházásaként üveggyárat épít a Sisecam, legnagyobb európai gyártóegységét hozza létre az okoseszközök előállításával foglalkozó a Jiecang Linear Motion, jövő tavaszra elkészülnek az Tudományos és Innovációs Ipari Park első csarnokai - sorolta.

Megjegyezte, az a cél, hogy Kaposvár a bérszínvonal tekintetében Magyarország első tíz települése közé kerüljön. Jelezte, csak az önkormányzatnál idén 1,3 milliárd forintot fordítanak fizetésemelésre.

Szita Károly beszámolt arról, hogy a város idén több mint egymilliárd forintot költ út- és járdafelújítási programjára, továbbá 350 millió forintot az utakat és a 160 millió négyzetméternyi zöldfelületet rendben tartó gépek beszerzésére, 100 milliós nagyságrendű összeget fásításra, virágosításra.

Az egészségmegőrzésről szólva rámutatott: a Kaposi Mór Oktató Kórház közreműködésével folytatódnak a szűrővizsgálatok a Polgárok Házában, egyre többen használják az elmúlt években kialakított szabadtéri sportpályákat, kondiparkokat.

A polgármester a családokról azt mondta, nő a házasságkötések száma, tavaly 115-tel több gyermek született Kaposvárra mint 10 évvel korábban.

A magyar kormánynak a világon egyedülálló családpolitikájához kapcsolódva Kaposvár támogatja a telekvásárlást, idén további fecskeházi lakásokat jelöl ki, három új bölcsődét és öt új játszóteret ad át - tette hozzá.

Szita Károly a város lehető legnagyobb energiafüggetlenségének eléréséről, a megújulóenergia-termelésről és felhasználásáról azt közölte: beruházás indul, hogy a jégcsarnok hulladékhőjével biztosítsák a Kaposvár Aréna fűtését-hűtését, hatékonyabbá teszik a Virágfürdő termálvizes fűtését, korszerű hőszivattyús rendszert helyeznek üzembe a Szivárvány Kultúrpalotában.

A tervek között szerepel a közvilágítás rekonstrukciója is: a közvilágítást biztosító mintegy 9 ezer lámpából több mint 2 ezret már korábban lecseréltek, a fennmaradó 7 ezer cseréjének árát 1,2 milliárd forintra becsülik - mondta el.

Hozzátette, az önkormányzat a félmilliárd forint önerő mellé 700 millió forint hitelt vesz fel, de a korszerűsítéssel több megtakarítást lehet elérni, mint amennyibe a hitel kerül.

Az önkormányzati épületek energiaigénye 2021-ben kevesebb, mint 2,3 milliárd forint, 2023-ban már 7,6 milliárd forint volt, és a városnak még 2024-ben is 2 milliárd forinttal kell költenie energiára, mint az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság előtt - indokolta a fejlesztéseket.

Szita Károly közölte, idén megkezdődik a város 2015-ben vásárolt, sűrített földgázzal, biogázzal üzemelő autóbuszflottájának cseréje. Kaposvár elektromos hajtású járműveket vásárol és két, energiatárolóval ellátott napelemparkot építene, hogy a buszokat a piaci árnál olcsóbban tudja tölteni.

A polgármester képviselői kérdésre elmondta, még a tavasszal befejeződnek a Szentjakabi Bencés Apátság Romkertjének évek óta tartó helyreállítási munkálatai.

Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester ugyancsak képviselői érdeklődésre elárulta, a város új közbringarendszere húsvét után indul el, a megújult Csokonai fogadó, vagy más néven Dorottya-ház tavasszal nyílik meg.

Egyeztetéseket folytatnak múzeumokkal, hogy az épületbe tervezett kiállításra komoly műkincsek érkezhessenek - fűzte hozzá a politikus.


Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás: