Elfogadta a londoni alsóház az észak-írországi protokollt felváltó Windsori Keretmegállapodást

Jelentős kormánypárti lázadás ellenére nagy többséggel elfogadta szerdán a londoni alsóház az észak-írországi protokollt felváltó Windsori Keretmegállapodást.

A Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó megállapodásra 515 képviselő voksolt, 29-en ellene szavaztak, hozzávetőleg százan tartózkodtak. Az egyezményt a kormányzó Konzervatív Párt több prominens tagja is elvetette, köztük két volt miniszterelnök, Boris Johnson és Liz Truss.

Előzetes bejelentésének megfelelősen testületileg a megállapodás ellen voksolt a legnagyobb britpárti protestáns észak-írországi erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) alsóházi frakciója. Az Európai Unióval kötött megállapodás alsóházi elfogadása azonban egy pillanatig sem volt kétséges, a konzervatív frakció többsége mellett ugyanis a legnagyobb ellenzéki frakciócsoport, a Munkáspárt és a többi ellenzéki párt is előre bejelentette, hogy támogatja a Windsori Keretmegállapodást.

Rishi Sunak jelenlegi miniszterelnök kormánya és az Európai Bizottság a múlt hónap végén jutott egyezségre a rendkívül heves vitákat szító egykori észak-írországi protokoll módosításáról. A Windsori Keretmegállapodásnak átnevezett egyezmény alapján Észak-Írország továbbra is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben marad az EU egységes belső piacával és vámuniójával, de a megállapodás jelentősen enyhíti a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelem vámjogi terheit.

Észak-Írország különleges státusára azért van szükség, mert a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határa az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára. Ezen az egykor katonai szigorral őrzött határon azonban az észak-írországi felekezeti konfliktus rendezését elindító 1998-as nagypénteki megállapodás egyik legfőbb vívmányaként jó ideje semmiféle ellenőrzés nincs, így a Brexit-megállapodáshoz fűzött észak-írországi protokoll Nagy-Britannia és Észak-Írország között írt elő vámjellegű ellenőrzéseket. Ennek célja az, hogy Írországba - vagyis az EU egységes belső piacára - ne kerülhessenek át ellenőrizetlen termékek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek.

A kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnya és az ugyancsak radikálisan EU-szkeptikus DUP azonban hosszú ideje követelte a protokoll átalakítását, arra hivatkozva, hogy a brit-északír kereskedelem ellenőrzési kötelme Nagy-Britannia és Észak-Írország között, az Ír-tengeren hozott létre belső vámhatárt, és ez kikezdi Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül. A DUP a módosított megállapodás elfogadása után is jelezte, hogy változatlanul fenntartásai vannak az egyezménnyel kapcsolatban.

A Demokratikus Unionista Párt szerdai elutasító szavazatának különös jelentőséget ad, hogy a DUP a protokoll körüli vitás kérdések megoldatlanságára hivatkozva a tavaly májusi észak-írországi választások óta nem hajlandó hozzájárulni a katolikus pártokkal közös új északír kormány megalakításához. A 2022. május 5-én tartott észak-írországi parlamenti választáson a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin eddig példátlan módon megszerezte a legtöbb képviselői mandátumot, és így a felekezetközi hatalommegosztáson alapuló belfasti kormánynak első ízben lehetett volna katolikus vezetője, ha ez a kormány megalakul.


Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás: