Elindult a toborzás a SEMCORP Hungary épülő debreceni gyárába

A SEMCORP Hungary gőzerővel indítja a munkaerő toborzását, kihasználva a munkaerőpiacot megmozgató tavaszi állásbörzéket. A 2023-ra tervezett termelés elindításához elengedhetetlen a megfelelően szakképzett munkaerő integrálása a nemzetközi környezetbe, ezzel egyidőben pedig a helyi folyamatok beindítása.

Elindult a toborzás a SEMCORP Hungary épülő debreceni gyárába

A SEMCORP Hungary Kft. 2022. március 22-24. között részt vesz a HVG Állásbörze idei virtuális rendezvényén. A toborzás jelenlegi szakaszában néhány felsővezetői, tucatnyi középvezetői pozíció van még nyitva, és ezen a fórumon első sorban mérnököket, könyvelőket, termeléstervezőket, beszerzőket és IT szakembereket keres a cég.

“A SEMCORP számára jelenleg a szellemi állomány toborzása a prioritás, majd az év második felében a fizikai munkakörökre kerül át a hangsúly és a beruházás készültségével párhuzamosan töltjük fel a munkahelyeket – mondta Kerezsi Mária, a SEMCORP Hungary Kft. toborzásért felelős HR vezetője.

A nemzetközi vállalat közel 6000 munkavállalót foglalkoztat, a beruházás több mint 440 munkahelyet teremt Debrecenben és környékén. A világ legnagyobb lítium-ion akkumulátor-elválasztófilm gyártójaként globális piacon értékesítő nagyvállalat, nemzetközi értékrendet képviselve érkeznek Magyarországra, nemzetközi vezetőséggel. „A vállalat innováció melletti elkötelezettsége egyben elkötelezettséget jelent a munkavállalók folyamatos képzésére is. Kiváló minőséget csak elkötelezett, elégedett munkavállalókkal lehet előállítani. A SEMCORP egy haladó szellemű, jogkövető, kulturális különbségeket figyelembe vevő és tiszteletben tartó, emberközpontú munkáltató.” – mondta Kerezsi.

A SEMCORP Csoport közel másfél évvel ezelőtt alapította meg magyarországi leányvállalatát a SEMCORP Hungary Kft.-t. A fejlesztés a tervezett ütemben halad, és a gyár 2023. első negyedévében megkezdi az üzemszerű termelést.

Az ESET az egészségügyi alkalmazások használatának kockázataira hívja fel az emberek figyelmét

Az egészségügyi alkalmazások kiberbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet az ESET informatikai cég: az elemzés szerint az érzékeny személyes adatokat is gyűjtő és felhasználó egészségügyi appok (mHealth) piaca már most kétszámjegyű növekedést produkál, és 2030-ra a becslések szerint eléri a 861 milliárd dollárt.
2024. 04. 14. 22:00
Megosztás:

Bővült a pécsi Penthe Autóház

Bővítette telephelyét, az autók szervizeléséhez szükséges új eszközöket szerzett be, korszerűsítette raktárát az Opel, Isuzu, Land Rover márkák kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó pécsi Penthe Autóház Kft.
2024. 04. 14. 21:00
Megosztás:

Elindult a Fertő-táj vonatjárat Ausztriába

Az idén április és augusztus között jár Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között a Fertő-táj vonatjárat, hogy minél többen környezetbarát módon kereshessék fel az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit - közölte a vonatokat közlekedtető GYSEV Zrt. szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 14. 20:00
Megosztás:

Rekordszámú volt a bérlet- és jegyeladás márciusban

Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 14. 19:00
Megosztás:

Nem számítanak idén javulásra a német vállalatok

A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint.
2024. 04. 14. 18:00
Megosztás:

A technológia fejlődés velejárója, hogy új kockázatok ütik fel a fejüket

A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal kapcsolatos biztonsági kockázatok kezelésére is, mert újszerű kitettséget jelentenek az intelligens eszközök és az MI-vel ellátott folyamatautomatizálás is - ismerteti a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 04. 14. 17:00
Megosztás:

3,6%-ra csökkent az infláció márciusban

A várakozásunknál minimálisan kedvezőbben alakulva 3,6%-ra mérséklődött az infláció éves üteme februárban. Ennél alacsonyabb inflációs rátát 2021. februárban közöltek legutóbb. Az előző hónaphoz képesti változás +0,8%-os volt, ami visszafogottabb év eleji átárazási dinamikát tükröz, mint amit az elmúlt két évben láthattunk. Enyhülő inflációs nyomást jelez, hogy a maginfláció 5,1%-ról 4,4%-ra mérséklődött.
2024. 04. 14. 16:00
Megosztás:

Zsarolóvírustól a „disznóvágás-átverésig”

A Visa közzétette félévente megjelenő, csalásokról szóló nemzetközi jelentésének 2024. tavaszi kiadását, amely a fogyasztókat és vállalkozásokat világszerte érintő legjellemzőbb fizetési veszélyekre hívja fel a figyelmet.
2024. 04. 14. 15:00
Megosztás:

Új kaparós sorsjegy jelent meg, a neve: Ajándék sorsjegy

Az ünnepi alkalmakat megédesítő, vidám hangulatú és a szemnek is vonzó kaparóssal bővül a Szerencsejáték Zrt. sorsjegykínálata.
2024. 04. 14. 14:00
Megosztás:

Romániában nőtt az első kéthavi folyó fizetésimérleg-hiány

Romániában 24,69 százalékkal nőtt az első kéthavi folyó fizetésimérleg-hiány éves összevetésben - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
2024. 04. 14. 13:00
Megosztás:

A bortermeléshez elengedhetetlenek a környezetkímélő technológiák

Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy Magyarországon minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és minél energiahatékonyabban állítsuk elő a borokat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón pénteken Bresciában a tárca közleménye szerint.
2024. 04. 14. 12:00
Megosztás:

Csendesen döntött csúcsot a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a hazai lakáspiac nagyjából belesimul az európai trendbe.
2024. 04. 14. 11:00
Megosztás:

Konferenciát rendezett a MÁV-Start

A MÁV-Start szervezésében rendezték meg pénteken az Európai Vasúti és Pályahálózat-működtetők Közössége (CER) CEO Coalition rendezvényt - tudatta a vasúttársaság az MTI-vel.
2024. 04. 14. 10:00
Megosztás:

Csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
2024. 04. 14. 09:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban nőtt a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 761,66 ponttal, 1,14 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2024. 04. 14. 08:00
Megosztás:

A Bitgo támogatást nyújt az ARB-nek, a medve trend új mélypontra süllyeszti az ADA-t, míg a KANG szárnyal

Ez a cikk egy áttekintés a kriptopiac aktuális trendjeiről, kiemelve néhány vezető kriptovaluta fontos fejleményeit az iparban. Az egyik ilyen fejlemény, hogy a Bitgo partnerségre lépett az Arbitrum (ARB) tokennel. Eközben, miután a Cardano (ADA) veszített lendületéből, a token a piaci kapitalizáció alapján elvesztette kilencedik helyét legnagyobb kriptovaluták között.
2024. 04. 14. 07:00
Megosztás:

Romlott az amerikai fogyasztói hangulat áprilisban

Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban.
2024. 04. 14. 06:00
Megosztás:

Új jelölési rendszert vezetne be a GVH

Megkönnyítené a tudatos fogyasztói döntést, ha környezetterhelést mutató jelölési rendszert kapnának az élelmiszerek - mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken közzétett podcastjében a GVH vezető közgazdásza.
2024. 04. 14. 05:00
Megosztás:

Segély helyett lehetőséget kell nyújtani a vállalkozásoknak

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély helyett lehetőséget nyújt - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az intézmény pénteki átadásán, Kiskunhalason.
2024. 04. 14. 04:00
Megosztás:

A fehér kenyér maga a méreg?! A kenyérevés egészségügyi kockázatai, amelyekről tudnia kell

A fehér kenyér, az asztalok állandó kedvence, első pillantásra ártalmatlan alapélelmiszernek tűnhet, ám a finomított búzalisztből készült pékáru fogyasztásának számos, kevésbé ismert egészségügyi kockázata van. Az egészséges táplálkozás iránt érdeklődők és a tudatos fogyasztók számára fontos, hogy tisztában legyenek ezekkel a potenciális veszélyekkel.
2024. 04. 14. 03:00
Megosztás: