Elkerülhetőek lesznek az amerikai vámok

Donald Trump amerikai elnök továbbra is azt tervezi, hogy az új kölcsönösségen alapuló vámok április 2-án lépnek életbe - közölte kedden a Fehér Ház.

Elkerülhetőek lesznek az amerikai vámok

Scott Bessent pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az egyes partnerországokban érvényes vámok és egyéb kereskedelmi akadályok figyelembe vételével állapítják meg az amerikai importra vonatkozó különadót.

Bessent ugyanakkor hozzátette, hogy ezeket a vámokat nem, vagy csak részben fogják bevezetni akkor, ha időközben a sikerül megállapodni az adott országgal a tisztességes kereskedelmi feltételek helyreállításáról.

Fellendülőben az amerikai ipar

Az Egyesült Államok ipari termelése februárban 0,7%-kal emelkedett éves összevetésben a januári 0,3% után, így már három hónapja tart a növekedés. A friss adat felülmúlta a 0,2%-os piaci várakozásokat.

A feldolgozóipari termelés, amely a teljes ipari termelés 78%-át teszi ki, 0,9%-kal nőtt, amit a gépjárművek és alkatrészek indexének 8,5%-os megugrása lendített fel.

Az Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban

Az ingatlanbefektetéssel és vállalat-felvásárlásokkal foglalkozó Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban.
2025. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Újra indul az egyszülősök és a nagycsaládosok térítésmentes üdültetése

Hatodik alkalommal indítja útjára a nehéz helyzetben élő egyszülős családok és nagycsaládosok nyári üdültetési programját a Pro Filii Alapítvány. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezetének több mint 200 millió forintos hozzájárulása közel 3000 fő számára biztosít ingyenes nyaralást a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist balatonfüredi kempingjében - közölte a Mészáros Csoport pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Negatív meglepetést okozott az infláció

A vártnál magasabb lett az április infláció. A jövőt nézve sok a bizonytalanság, a mostani helyzet szerint 4,5 százalék alatt lehet a éves infláció.
2025. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Másfél milliárd forintot meghaladó uniós forrásból újítják fel a Návay-kúriát Óföldeákon

Csaknem 1,75 milliárd forint uniós forrásból újítják fel a Návay-kúriát a Csongrád-Csanád megyei Óföldeákon - hangzott el pénteken a helyszínen tartott konferencián.
2025. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Újabb biztosítók korlátozzák a díjakat

Újabb biztosítók közölték pénteken az MTI-vel, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérése alapján.
2025. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Örülhetnek a MOL részvényesek: erős lett a MOL első negyedéve

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves eredményéről szó angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Június végéig lehet támogatást igényelni a vidéki töltőtelepítésekhez

Az eredetileg május végi határidő meghosszabbításával egy hónappal tovább, június végéig nyújthatnak be pályázatot a korszerű elektromos töltőállomások telepítésében gondolkodó üzemeltetők - jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM)
2025. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Tényleg rosszul áll a magyar lakásépítés? Évtizedes rekordok dőltek az év elején

Első ránézésre felemás eredményeket közölt az idei első negyedév lakásépítési folyamatairól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elkészült lakások száma ugyan 2,7%-kal alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az építési engedélyek számának alakulása azonban bizakodásra adhat okot.
2025. 05. 09. 12:30
Megosztás:

A következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció Magyarországon

A kormány sikeresen küzd az áremelésekkel szemben. Áprilisban az infláció mértéke 4,2%-ra, míg az élelmiszerinflációé 5,4%-ra esett vissza. Az előző hónaphoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 1,3%-kal csökkent.
2025. 05. 09. 12:00
Megosztás:

Repülőrajtot vett az év elején a lakáshitelezés

A magyar gazdaságon belül a hitelpiaci egyértelműen repülőrajtot vett. Az év harmadik hónapjában 137,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, egy évvel korábban „csupán” 97,84 milliárd forint volt az összvolumen. Azaz egy év alatt érdemben emelkedett a hiteligénylés volumene. Sőt még a februári – szintén igen erős – 120,33 milliárd forintos volumenhez képest is szemmel látható a változás.
2025. 05. 09. 11:30
Megosztás:

55 MOL kútnál lesz új MBH Bankos ATM

Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési szokásait vizsgáló felmérések szerint a készpénzhasználat továbbra is meghatározó szerepet tölt be a mindennapokban. Erre az ügyféligényre reagálva az MBH Bank és a MOL stratégiai partnerség keretében tovább bővíti a hitelintézet országos ATM-hálózatát.
2025. 05. 09. 11:00
Megosztás:

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi eredménye

Az OTP Csoport 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 188,6 milliárd forint volt, ezzel az éves ROE-mutatója 14,9% volt. A y/y 21%-os visszaesés a közel duplájára növekvő társasági adó következménye, amit döntően a magyar extraprofit adó egy összegben történt könyvelésemagyaráz; az év során állampapír vásárlás révén várhatóan érvényesíthető levonás majd negyedéves bontásban jelentkezik.
2025. 05. 09. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozama, gyengült a forint

Tegnap az USA és az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást kötött, amelyben az autók, az acél és az alumínium mentesül az amerikai vámok alól.
2025. 05. 09. 10:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték az Egyesült Királyság és az USA kereskedelmi megállapodását a piacok

Az amerikai piacok növekedni tudtak csütörtökön, miután a befektetők üdvözölték az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti új kereskedelmi megállapodást, miközben Donald Trump elnök jelezte, hogy a hétvégi kínai tárgyalások várhatóan a korábban gondoltnál érdemibb tartalommal bírnak majd.
2025. 05. 09. 09:30
Megosztás:

Újra növekedtek az európai indexek; kamatot csökkentett a BoE

Az európai részvények csütörtökön emelkedéssel zártak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kereskedelmi megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával a vámok csökkentéséről – ez az első ilyen egyezmény azóta, hogy az amerikai elnök globális vámháborút indított.
2025. 05. 09. 09:00
Megosztás:

Bővülő hitelállománnyal és stabil pénzügyi eredményekkel zárta az EXIM Magyarország a 2024-es pénzügyi évét

Az EXIM Magyarország a 2024-es üzleti évben is meghatározó szereplőként segítette a vállalati forrásbevonást.
2025. 05. 09. 08:30
Megosztás:

Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés

Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, vagy Franciaországban vállaltak munkát. A költözést leggyakrabban a pénzkereseti lehetőség motiválja, de a kulturális és nyelvismereti tapasztalatok is sokakat vonzanak – derül ki a Profession.hu friss, magyar lakosság körében reprezentatív felméréséből.
2025. 05. 09. 08:00
Megosztás:

KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban. A felmérés szerint a megkérdezettek jelentős része már rendszeresen alkalmazza az AI-t. Többségük szívesen használja, és úgy is látja, hogy az AI használata számos előnnyel jár, azonban számos esetben nem elég körültekintően alkalmazzák e technológiát, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat – állapítja meg a KPMG Trust, Attitudes and Use of Artificial Intelligence 2025 (Bizalom, attitűdök és AI-használat) című friss nemzetközi kutatása.
2025. 05. 09. 07:30
Megosztás:

Tejet hívott vissza a Kifli.hu

Lejárt minőségmegőrzési ideje miatt visszahívta a forgalomból a Kifli.hu Shop Kft. a Sole-Mizo Zrt. egyik laktózmentes UHT tejtermékét - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 09. 07:00
Megosztás:

Újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre a NAVIGATOR

Részvényeinek piaci likviditását és tulajdonosi körének bővülését szem előtt tartva újabb sikeres tőkebevonást hajtott végre a NAVIGATOR Investments Nyrt. Az ipari innovációs technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel további 194,9 millió Forint friss tőkét vont be. A tranzakcióval újabb magánbefektetők váltak részvényessé, miközben – hasonlóan a korábbi tőkeemelésekhez – intézményi befektetői oldalról is érkezett jegyzés.
2025. 05. 09. 06:30
Megosztás: