Elkészült a szegedi Florin új háztartásvegyipari gyárkomplexuma

Átadták a Florin Zrt. új gyárkomplexumát, amellyel az ország magyar tulajdonban lévő legnagyobb és legmodernebb háztartásvegyipari termelési kapacitása jött létre. A két év alatt megvalósult beruházás eredményeként a Magyar Multi Program támogatásával a régióban is jelentős háztartásvegyipari és kozmetikai gyártóbázis működhet Szegeden. A fejlesztés lehetővé tette, hogy még a koronavírus-járvány alatt önellátóvá vált az ország fertőtlenítőszerekből.

Elkészült a szegedi Florin új háztartásvegyipari gyárkomplexuma

Megvalósult a szegedi Florin Zrt.-nél az a beruházássorozat, amely 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörése után vette kezdetét a Magyar Multi Program keretében. A Florin még 2019-ben bekerült a kiválasztott, nagy növekedési potenciálú, exportképes hazai cégek közé. Ezek fejlődési lehetőségeinek kiaknázását segítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium a támogatással.

A Florin több mint 500 féle háztartási tisztítószert, testápolási terméket, kozmetikumot, valamint kórházi és lakossági fertőtlenítőt gyárt. Ma már a hazai piacon túl számos európai és távolabbi országba is sikerrel értékesíti termékeit.

Barta Attila cégvezető a gyáravatón arra emlékeztetett, hogy a járvány 2020 eleji kitörése teljesen új helyzet elé állította a Florint, hiszen napok alatt kellett a teljes termelését átállítani fertőtlenítőszerek gyártására, hogy biztosítható legyen az egészségügyi intézmények, közszolgáltatók ellátása ezekből a védekezéshez kulcsfontosságú termékekből.

A Florinnak pillanatok alatt kellett megsokszorozni a termelését ezekből a készítményekből, amiben szerencsére támaszkodhatott a gyártási tapasztalataira és szakembereire. A cég ugyanis csaknem negyven éve készíti a Brado fertőtlenítőszereit Szegeden, ellátja az egészségügyet professzionális készítményekkel, a lakosságot pedig ugyanezeknek a kiskereskedelmi változataival Brado Life néven.

Mindeközben az is világossá vált, hogy az ország tartós és biztonságos önellátásához azonnali kapacitásbővítésre van szükség. Ennek érdekében felgyorsították a Florin eredetileg hosszabb időre tervezett gyártásmegújítási, kapacitásbővítési beruházássorozatát. Ehhez adott nélkülözhetetlen segítséget a Magyar Multi Program támogatása.

A Florin a program keretében 322 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a 716 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásához, amelynek keretében új berendezésekkel felépült a fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint kozmetikai termékeket előállító új gyártókomplexuma. Ez a több lépcsős beruházás valósult meg mostanra teljesen.

Az ünnepélyes gyáravatón részt vett Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, aki köszönetet mondott azoknak a vállalkozásoknak, amelyek hozzájárultak a járvány elleni eredményes védekezéshez.

Az államtitkár a helyszínen elsőként jelentette be, hogy a Florin új fejlesztési terve megfelelt a Magyar Multi Program új körének előminősítésén, így pályázatot nyújthat be egy újabb 1,5 milliárd forintos beruházás megvalósításához, amelyhez – sikeres pályázat esetén – a Kormány akár 770 millió forint támogatást nyújthat.

A Florin a Magyar Multi Program támogatása mellett a fejlesztéshez igénybe vette az időközben a kormányzat által meghirdetett Egészségipari Támogatási Program segítségét is, ami kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy Magyarországot önellátóvá tegye a kulcsfontosságú egészségügyi termékekből.

A társaság a pályázati források segítségével 200 százalékos kapacitásbővítést valósított meg összesen több mint hárommilliárd forintos beruházás keretében. Ennek eredményeként a Florin naponta akár 200 ezer liter fertőtlenítőszert és 300 ezer darab készítményt is képes előállítani. A cég nemcsak fertőtlenítőszerekből tud bármikor gyorsan nagy mennyiséget gyártani, hanem a többi saját és bérgyártott termékéből is. Így a hazai piac ellátásán túl is képes teljesíteni nagy exportmegrendeléseket is.

Olyan regionálisan is nagy és versenyképes kapacitás jött létre a Florinnál, amivel a cég nemzetközi szinten is jelentős szereplővé válhat a háztartásvegyipari, kozmetikai termékek és fertőtlenítőszerek piacán – összegezte a most átadott beruházás eredményét Barta Attila cégvezető.  

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás: