Ennyit spóroltunk az online árfigyelőnek köszönhetően

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer 2023. július elsejei indulása és 2024 februárja között 1,11 százalékponttal mérsékelte az élelmiszer-inflációt - ismertette a Makronóm Intézet számításai alapján szerdán a versenyhatóság.

Ennyit spóroltunk az online árfigyelőnek köszönhetően

A kutatóintézet modellezése alapján a rendszer legjelentősebb és pénzben is kifejezhető hatása a téli hónapok során volt mérhető. 2023 decembere és 2024 februárja között ugyanis átlagosan 1,45 százalékponttal mérsékelte az élelmiszer-inflációt az online árfigyelő. Ez a vizsgált három hónap alatt 19,4 milliárd forintos megtakarítást jelentett a magyar háztartásoknak - emelte ki az ismertető.

Felidézték: a Gazdasági Versenyhivatal - szoros együttműködésben Magyarország kormányával - 2023. július 1-jén élesítette az online árfigyelő rendszert. Az ár-összehasonlító honlapot azzal a céllal indította el a nemzeti versenyhatóság és a kormány, hogy hozzájáruljon az akkor még jelentős infláció és élelmiszer-infláció leszorításához.

A Makronóm Intézet szerdán megjelent kutatásában azt számszerűsítette, hogy az infláció sikeres letörésében mekkora szerepe volt a GVH által működtetett online árfigyelőnek.

A kutatóintézet szintetikus kontrollmódszer felhasználásával készült számításai szerint a 2023. júliusi bázishoz viszonyítva 2024 februárjában 1,11 százalékponttal volt alacsonyabb az élelmiszer-infláció a rendszer működésének következtében. A vizsgálat során az árfigyelő hatását összesen 21 alosztályba sorolt élelmiszer esetében mérték fel.

Eredményeik szerint a rendszer a termékcsoportok kétharmadában - 14 alosztályban - érdemben hozzájárult az árak csökkenéséhez.

Az egyes termékcsoportok közül a zsírszegény tejre (12,19 százalékpont), a tojásra (12,16 százalékpont), a vajra (9,87 százalékpont), a friss gyümölcsökre (9,49 százalékpont) és a kenyérre (9,10 százalékpont) fejtette ki a legnagyobb hatást az árfigyelő - sorolta az intézet felmérése alapján a GVH.

Az egyes termékcsoportoknál megfigyelt árhatásokat a fogyasztói kosárban elfoglalt helyük alapján súlyozva elmondható, hogy az élelmiszerárak mérséklésén keresztül mintegy 0,2 százalékponttal csökkentette az árfigyelő a teljes inflációt a vizsgált nyolc hónapban.

A Makronóm Intézet kutatói emellett az árfigyelő pénzben kimutatható hatásait is számszerűsítették. Számításaik szerint a téli hónapok során átlagosan 1,45 százalékponttal csökkentette a rendszer az élelmiszerinflációt, decemberben 1,68 százalékponttal, januárban 1,57 százalékponttal, februárban pedig 1,11 százalékponttal (2023 júniusához képest).

Az eredményeket a vizsgált hónapok élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmával összevetve a téli hónapok során számításaik szerint az online árfigyelő rendszer közel 20 milliárd forintot, egészen pontosan 19,4 milliárd forintot spórolt a magyar háztartások számára.

A Makronóm Intézet elemzésének eredményei egyértelműen megerősítik, hogy a piaci verseny élénkítése - jelen esetben a kiskereskedelmi láncok közötti árverseny erősítése - közép- és hosszú távon is számszerűsíthető, kézzel fogható pénzügyi előnyökkel jár.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az elemzés kapcsán kiemelte: "2023 nyarán azzal a céllal tettem versenypártolási javaslatot a kormánynak, hogy egy online ár-összehasonlító rendszerrel intenzívebb versenyre késztessük a kereskedőket, így pedig tovább mérsékeljük a magyar családokra nehezedő inflációs nyomást."

Kiemelte: "a Makronóm Intézet most megjelent elemzése visszaigazolja a nemzeti versenyhatóság törekvéseit, az árfigyelő rendszer jelentős pénzösszeget spórolt meg a magyar háztartások számára, ezzel pedig hozzájárult a reálkeresetek növekedéséhez és a magyar családok életszínvonalának javulásához is".

Az árfigyelő által a magyar háztartások számára három hónap alatt megspórolt mintegy 20 milliárd forint közel négyszeresét teszi ki a GVH 2023. évi egész éves költségvetésének.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a nemzeti versenyhatóság egyébként saját maga is rendszeresen felméri tevékenységének társadalmi hasznát úgynevezett előzetes hatáselemzést (ex-ante impact assessment) alkalmazva.

A GVH által elvégzett legutóbbi elemzés eredményeként az elmúlt hat évben (2018-2023) feltárt versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések, és versenyellenes fúziók káros hatásainak megakadályozása összesen közel 85 milliárd forintos hasznot hozott a magyar fogyasztóknak.

Ez azt jelenti, hogy az érintett hat évben a GVH a működésére fordított költségvetési forrás több mint négyszeresét produkálta jóléti haszon formájában úgy, hogy a fogyasztóvédelmi ügyek hatásai ebben még nincsenek is benne.

A kormány döntése értelmében az online árfigyelő rendszer 2024-ben is folyamatosan biztosítja az árak összehasonlíthatóságát, ezzel pedig hozzájárul az élelmiszerinfláció alacsonyan tartásához - írta a GVH.

Digitap ($TAP) 4 millió dolláros tőkebevonása túlszárnyalja a 140 dolláros Solanát: A $TAP a legjobb kriptovaluta befektetés 2026-ban?

A kriptopiac 2026-ban papíron egészségesnek tűnik, de a gyakorlatban frusztráló lehet. A hálózatok stabilak, a tranzakciós sebesség gyors, és az intézményi érdeklődés sem lankadt. Mégis, sok olyan befektető számára, aki nagy infrastruktúratokeneket tart, a kriptó egykor ikonikus, robbanásszerű árfolyam-emelkedése eltűnt a piac éléről, helyét pedig lassú, oldalazó ármozgás vette át.
2026. 01. 18. 20:00
Megosztás:

Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító

A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
2026. 01. 18. 19:00
Megosztás:

Több szakképesítés, magasabb kereseti lehetőség?

A pénzügyi biztonság egyre több munkavállaló számára válik kiemelt szemponttá, különösen olyan időszakokban, amikor a megélhetési költségek emelkednek, a munkaerőpiac pedig folyamatosan változik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik befektetnek a saját tudásuk fejlesztésébe, hosszabb távon stabilabb jövedelmi helyzetet érhetnek el.
2026. 01. 18. 18:00
Megosztás:

Mire valók a HDMI kábelek, és miért fontosak a zenészek számára?

A HDMI kábelek ma már alapvető kelléknek számítanak ott, ahol digitális eszközöket használnak, sokan mégis csak annyit tudnak róluk, hogy “összekötik a képet a hanggal”.
2026. 01. 18. 17:00
Megosztás:

Ritka fémek és szuperötvözetek csodái

Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
2026. 01. 18. 16:00
Megosztás:

Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez

A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a testi meleget megőrizzük, miközben a kényelem és a mozgásszabadság sem csorbul.
2026. 01. 18. 15:00
Megosztás:

Innovatív megoldások otthoni fűtéshez

A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
2026. 01. 18. 14:00
Megosztás:

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás: