Enyhe pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Szerény erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.

Enyhe pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,05 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,02 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,11 százalék erősödést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest. A nyitást követő percekben enyhe erősödés és gyengülés között ingadoztak, majd szerény mínuszba fordultak a vezető indexek.

Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,48 százalék pluszban, a frankfurti DAX30 index 0,05 százalék mínuszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 0,12 százalék gyengülést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,72 dollárral, 2,00 százalékkal, 87,54 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,10 százalékkal (1,90 dollárral) 1889,20 dollárra ment fel.

Az európai gázár jelentősen emelkedett. Az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidőre megawattóránként 50,80 eurón állt délután fél négy körül, ami 10,272 százalék emelkedés előző napi záróértékéhez képest. Három hónapja 43,50 eurón, egy éve 155,48 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is állt a gáz ára.

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Az éghajlatváltozás okozta kihívások és a járványok ellenére a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült - jelentette ki az agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött vasárnapi videójában.
2025. 12. 08. 00:05
Megosztás:

A fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel

December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában - közölte az Agroinform.hu vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 07. 23:00
Megosztás:

Az XRP-tulajdonosok diverzifikálnak: a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, ha valódi költési lehetőséget keresel

Ahogy a szélesebb piac korrekcióba fordul, az XRP-tulajdonosok is egyre inkább új lehetőségek felé fordulnak a diverzifikáció jegyében.
2025. 12. 07. 22:00
Megosztás:

Kitiltották a mesterséges intelligencia felhasználásával készített ajándéktárgyakat egy nagyszabású karácsonyi piacról

Kitiltották a mesterséges intelligencia felhasználásával készített ajándéktárgyakat a legnagyobb belfasti karácsonyi piacról.
2025. 12. 07. 21:00
Megosztás:

5 kriptovaluta az év végi nagy hozamért – A Digitap ($TAP) vezeti a listát, mint a legjobb befektetés 2026 előtt

Ahogy 2025 a végéhez közeledik, a kriptobefektetők továbbra is olyan altcoinokat keresnek, amelyek kiemelkedő nyereséget hozhatnak az új év kezdetére. December fokozott volatilitást és lehetőségeket tartogathat, és idén több kriptovaluta – beleértve presale (előértékesítési) projekteket is – kiemelkedik erős lendületével és ösztönző tényezőivel.
2025. 12. 07. 20:00
Megosztás:

Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás

Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a jövő héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 10 Celsius-fok körül alakul, majd csökken a nappali felmelegedés mértéke és vasárnap már csak 1-5 fok valószínű a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 07. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 07. 18:00
Megosztás:

Piacra jutás étrend-kiegészítőkkel: Így kerüld el legnagyobb buktatókat

Az étrend-kiegészítők piaca soha nem volt olyan telített és szigorúan szabályozott, mint manapság. Rengeteg új márka jelenik meg minden évben, miközben a fogyasztók egyre tudatosabbak, a hatóságok pedig egyre szigorúbban ellenőrzik a termékeket. A kihívások nem csupán a versenyből fakadnak: a megfelelő összetevők kiválasztása, a jogszabályoknak való megfelelés, a szabályos címkézés és a minőségbiztosítási előírások teljesítése mind kritikus pontok.
2025. 12. 07. 17:00
Megosztás:

LED-innováció erősítheti a hazai agráriumot

Magyar fejlesztésű LED-technológia kínál megoldást az agrárium energiahatékonysági kihívásaira, akár harmadára csökkentve a világítási költségeket.
2025. 12. 07. 16:00
Megosztás:

Átmeneti otthonban élő gyermekek kaptak ajándékot Miskolcon

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózatához tartozó miskolci Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeket ajándékozott meg Mikulás napja alkalmából szombaton a Porsche Hungaria Kft. Skoda márkája.
2025. 12. 07. 15:00
Megosztás:

Bitcoin esése miatt bajban lehet a Strategy részvénye?

A Strategy (NASDAQ: MSTR) – korábbi nevén MicroStrategy – mára gyakorlatilag egy erősen tőkeáttételes Bitcoin-befektetési vállalattá alakult. A cég teljes értéke szinte teljesen a Bitcoin árfolyamától függ.
2025. 12. 07. 14:00
Megosztás:

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
2025. 12. 07. 13:00
Megosztás:

A lakossági számlákra jellemző kedvezmények már a vállalkozói csomagoknál is megjelennek

A bankok egyre inkább a lakossági termékeknél bevált kedvezményekkel próbálják megszólítani az új vállalkozói számlanyitókat: ilyen például az egyszeri jóváírás vagy a díjmentes számlavezetés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a kedvező költségek megtartása érdekében különösen fontos tisztában lenni a számlahasználati feltételekkel és a cég bankolási gyakorlatával.
2025. 12. 07. 12:00
Megosztás:

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója, amelyen 800 tételből álló kollekció került kalapács alá a MOM Kulturális Központban - közölte a BÁV ART pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás: