Erős negyedév és biztató kilátások a Commerzbanknál
2022. 02. 17. 15:00
A Commerzbank a negyedik negyedévben 421 millió eurós adózott eredményt ért el, amivel nemcsak a 161 millió eurós konszenzust, de még a legoptimistább elemzői várakozást (335 millió euró) is felülteljesítette.
Ennek oka, hogy a nettó kamatjövedelem és a díj- és jutalékbevétel is felülmúlta a várakozásokat, miközben a működési költségeket sikerült csökkenteni, így azok a vártnál alacsonyabbak lettek. Az idei évre legalább 1 milliárd eurós adózott eredményt várnak, ami magasabb, mint a 800 millió eurós konszenzus.
Az idei év után az eredmény 30%-át tervezik osztalékként kifizetni, a következő években pedig 30-50%-os kifizetési aránnyal számolnak, ami nagyjából megfelel a piaci várakozásoknak. A Bank CET1 tőkemegfelelése 13,6%-on állt a negyedév végén.

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt
Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu
Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata
Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret
Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány
Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca
Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése
Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust
A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával
A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?
Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal
Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.