Európában csak Reykjavíkban használnak több geotermikus hőt a város fűtésére, mint Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem a legnagyobb geotermikus energiára épülő távhőt felhasználó közfogyasztó a városban. Ez a fajta energia ebben a térségben viszonylag könnyen elérhető, felhasználása pedig a legjelentősebb környezetvédelmi projekt. Cikkünkben Dr. Bozsó Gábor, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének szakértője öntött tiszta (termál)vizet a pohárba a geotermikus energia felhasználásával kapcsolatban.

Európában csak Reykjavíkban használnak több geotermikus hőt a város fűtésére, mint Szegeden

A geotermikus célra kitermelt víz hőmérséklete alapján 3 nagy tartományt lehet megkülönböztetni: 30 és 60 °C között kis, 60 és 150 °C között közepes, 150 °C felett nagy hőmérsékletű tartományról beszélünk. Az első jellemzően a kertészeti és balneológiai, a második a hőtermelésre, a harmadik pedig az elektromos áram termelésére használható tartomány. A Szegedi Tudományegyetemen régóta foglalkoznak a földhő kutatásával és oktatásával. A Hidrogeológia és Geotermia Kutatócsoport feladatai közé tartozik például a terepi munkák tervezése, illetve végrehajtása, valamint geotermikus adatbázis létrehozása. A szakértők koordinálják a határokon átnyúló víztartó rétegekkel foglalkozó nemzeti és nemzetközi geotermikus projekteket, illetve szakértőként részt vesznek azokban. Fő kutatási területük a geotermikus energia fenntartható és hatékony kiaknázása, beleértve a visszasajtolást is. Az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet hallgatói kivételesen jó helyzetben vannak, ha a geotermiával szeretnének megismerkedni.

– Magyarország geotermikus adottságai köztudottan optimálisak. Ugyan az aktív vulkanikus területekhez képest lényegesen kisebb a hőáramlás, de az úgynevezett konduktív típusú termálenergia elérhetősége kiemelkedő az ország területén. Ez annak köszönhető, hogy főleg a Dél-Alföldön a kéreg lényegesen vékonyabb, így a melegebb belső részek felől a felszínre lényegesen könnyebben jut el a geotermikus energia. Ennek köszönhető az Európában is egyedülálló mennyiségű gyógyfürdők száma, de az üvegházi kertészetek is ezért ennyire elterjedtek az országban. Szeged még ebből a rendkívül kedvező helyzetből is a lehető legjobb adottságokkal bír, hiszen amellett, hogy a geotermikus energia könnyen elérhető, gyakorlatilag közvetlenül a forrás felett található egy közel 160 000 fős város, amiben egy 70-80 ezer főt ellátó városi távhőrendszer üzemel, valamint számos nagy közfogyasztóval rendelkezik, a legnagyobb éppen a Szegedi Tudományegyetem. Mindemellett a szomszédos algyői szénhidrogén-előfordulás miatt a környék geológiailag jól megkutatott, így a termálrendszerek legnagyobb rizikóját jelentő kútkiképzési problémák már megoldottak, azaz a termálkutak létesítése jórészt kockázatmentes. A városban 2011 óta két, zömében egyetemi épületeket ellátó, úgynevezett kaszkádrendszer üzemel. Emellett 2018 óta folyamatos megvalósítással 9, a távhőrendszerre csatlakozó geotermikus rendszer épült. A Szent Gellért fórumot, illetve a városhoz tartozó üvegházakat is külön termálrendszerek látják el – mondta el Dr. Bozsó Gábor, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet adjunktusa.

A kilenc városi távhőhöz tartozó geotermikus hálózat az átadott hőmennyiségét tekintve az izlandi Reykjavík után a második legnagyobb távhőt ellátó rendszer. Minthogy az izlandi adottságok messze jobbak a magyarországinál, különösen büszkék lehetnek a szegediek erre a rendszerre. A távhőrendszer évi ~28 millió m3földgáz fogyasztásából a teljes üzembe helyezés után a termálrendszerek megközelítőleg 17 millió m3 földgázt fognak kiváltani, és ezzel a legnagyobb légszennyezőnek számító városi fűtési rendszer évi 55 ezer tonna CO2kibocsátását ~20 ezer tonnára fogják redukálni. Ez Szeged egyik, ha nem a legnagyobb hatású környezetvédelmi projektje is.

– Országosan még rengeteg kiaknázható geotermikus energia áll rendelkezésre, de a felhasználás feltételei ettől sokkal komplexebbek, azaz messze nem elég, hogy van a lábunk alatt elméletileg elérhető hőforrás. Szükséges, hogy a forrás közelében legyen egy elegendően nagy hőfogyasztó, hiszen a szállítási veszteségek miatt nem vihető tetszőlegesen messzire a termálvíz. A nagyobb hőfogyasztók gépészeti kialakítása is sokszor gátja a hatékony felhasználásnak. Az adott terület geológiai megkutatottsága is rendkívül fontos, hiszen elegendő mennyiségű geofizikai, geológiai és geokémiai információ hiányában a kutak vízadó képessége nagyon nagy kockázatot rejt – hangsúlyozta az SZTE FFI intézetvezető helyettese.

A szakértőtől megtudtuk, hogy a magyarországi tervek legfőbb iránya most az úgynevezett geotermikus koncessziókon alapuló termálrendszer kutatási-kiépítési projektek kidolgozása. Szegeden elméletileg még egy rendszer telepíthető, ennek előkészítése folyamatban van. Mind országosan, mind városi szinten inkább a jelenlegi rendszerek energetikai hatékonyságának javítása tudna sokat növelni a termálenergia részarányán. További terv a termálvíz kísérőgázainak hasznosítása, a visszasajtolt termálvíz energiájának kinyerése ipari hőszivattyúkkal, de kísérleteznek egy speciális abszorpciós technológiával, ami a termál hulladékhőből hűtési energiát képes előállítani. Összességében még évtizedekre való munkát ad a geotermikus energia kihasználhatóságának növelése. 


Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás: