Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon, pedig lenne megoldás az újrahasznosításra

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt bútorok fenntartható kezelésére, ugyanis a tanulmányhoz készült felmérés szerint a megkérdezettek többsége lecserélte valamelyik bútorát az elmúlt évben, és a válaszadók majdnem 8 százaléka a kommunális hulladék mellé tette ki a fölösleges holmit. Az IKEA körkörös szolgáltatásaival megoldást kínál a bútorok újrahasznosítására, és arra ösztönzi az embereket, hogy értékként tekintsenek a nem használt bútorra.

Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon, pedig lenne megoldás az újrahasznosításra

Az IKEA tanulmánya a magyarországi bútorhulladék mennyiségét és kezelési lehetőségeit vizsgálta. Ebből kiderült, hogy az évi mintegy 43-59 ezer tonna fabútorhulladékból körülbelül 3-5 ezer tonnát helyezhetnek lerakóba, és 14-19 ezer tonna használt bútor kerül égetőkbe.

„A bútortól való megszabadulás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bútorból hulladék lesz. A bútorhulladék-feldolgozó rendszer mellett éppen ezért nagy szükség lenne a hulladékképződést megelőző újrahasználati központokra is, amelyekből a tanulmány szerint jelenleg mindössze öt működik Magyarországon” – mondta Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse. Hozzátette, az IKEA lakossági felméréséből kiderült, hogy a válaszadók többsége (54,6%) selejtezett le bútort az elmúlt egy év során. Ennek leggyakoribb oka az volt, hogy a bútorokat újakra cserélték (32,7%), a bútorok elöregedtek (31,9%), vagy megsérültek (25,8%). A válaszadók többnyire ágyat (24,7%), kanapét (21,7%) selejteztek le, míg a legkisebb arányban fogasokat, kerti bútorokat és kiságyakat.

„Nagyvállalatként az IKEA vezető szerepet kíván betölteni a fenntartható és megfizethető otthoni megoldások terén, mivel felelősséget érzünk ezen a téren. A fenntarthatatlan fogyasztás napjaink nagy problémája, amire megoldást szeretnénk kínálni. Ennek érdekében fejlesztjük folyamatosan körkörös szolgáltatásainkat, amelyhez viszont konkrét adatokra van szükségünk. Magyarországon mindeddig nem volt olyan tanulmány, amely kvantitatív és kvalitatív módon vizsgálná, hogyan bánnak az emberek a már nem használt bútorokkal” – tette hozzá Bálint Attila. „Az IKEA globális vállalást tett arra, hogy 2030-ra teljesen körforgásos vállalat lesz, ezért is nélkülözhetetlen ezeknek a körforgásos szolgáltatásoknak a fejlesztése. Csak így tudjuk elérni, hogy csökkentsük az éghajlati lábnyomunkat és 2030-ra klímapozitívvá váljunk.”

A megkérdezettek közel egyharmada eladományozza a fölöslegessé vált bútorait (27%), és csak 6,8 százalék adja le egy újrahasznosító központban vagy hulladékudvarban. A válaszadók 18,9 százaléka online értékesíti, 13,5 százalékuk pedig garázsban vagy pincében tárolja. A megkérdezettek 7,8 százaléka nem megfelelő módszerrel szabadul meg a nem használt bútoroktól, például kommunális hulladékgyűjtőbe vagy mellé teszi ki a fölösleges holmikat. Még ennél is jóval kevésbé valószínű, hogy a bútorokat visszaadják a gyártónak vagy eladónak, így csak a válaszadók alig 1 százaléka járt el.

„A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az embereket érdeklik a bútorok újrahasznosításának lehetőségei, és érdemes ilyen szolgáltatásokat működtetni” – mondta Bálint Attila. „A válaszadók visszajelzései alapján tudjuk, hogy ideális megoldást a közel elérhető, könnyű és kényelmes, jól ismert vagy egyszerűen megismerhető módszer jelent, ami lehetőséget biztosít a bútorok szállítására is. Az IKEA körkörös megoldásai megfelelnek ezeknek a fogyasztói szempontoknak, ezért kiemelt szerepük lehet a hazai bútorhulladék mennyiségének csökkentésében.”

A Bútorok második élete szolgáltatással az IKEA visszavásárolja a már fölösleges, használt IKEA bútorokat, és azok második esélyt kaphatnak egy új otthonban. Az IKEA Family tagok számára garantált gyermekbútorok visszavásárlásamegoldást kínál azoknak a bútoroknak a körforgásban tartására, amelyeket jellemzően csak rövid ideig, egy-egy életszakaszban használnak a családok. A vállalat új bútor vagy matrac vásárlása esetén vállalja a régi bútor vagy matrac elszállítását is a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, az online alkatrészrendelés pedig megoldást kínál az elveszett vagy sérült csavarok, szegek, betétek, lábak és más alkatrészek ingyenes pótlására, hogy ne kelljen a komplett bútort lecserélni. Magyarországon 2177 terméket vásároltak vissza és értékesítettek tovább a Bútorok második élete programban, és 7844 vásárló rendelt már online alkatrészeket.


A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás: