Ezért buknak el a startupok az első három évben

Az első három év a legkritikusabb a startupok életében, ekkor bukik el ugyanis a legtöbb jó ötlet. A start it @K&H inkubátorprogram szerint ennek két fő oka, hogy egyrészt a startupok ritkán végeznek piackutatást, így nem egy valós, sokakat érintő problémára hoznak megoldást. Másrészt nincs egy jól átgondolt és felépített üzleti modelljük. Mutatjuk, hogy lehet ezeket elkerülni, áthidalni.

Ezért buknak el a startupok az első három évben

Startupot létrehozni menő dolognak számít, de a jó ötlet ellenére is az indulást követő első három évben rengetegen elbuknak. „A startupoknál jellemzően az első évek a legkritikusabbak. Ha a vállalkozók az elején jól veszik az akadályokat, jól mérik fel a lehetőségeiket és van hová fordulniuk segítségért, nagyobb eséllyel maradnak hosszú távon is működőképesek. Ezeknél a meghatározó kezdeti lépéseknél nyújt támogatást számukra a start it @K&H inkubátorprogram, ahol szakértő mentorok segítenek a nehézségek áthidalásában és előmozdítják a továbbfejlődésüket” – mondta el Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. A CB Insights 2021-es kutatása szerint a top 5 ok, amiért már az elején csődbe mennek a vállalkozások, a következő: nincs rájuk piaci igény, elfogyott a pénzük és nem sikerült új tőkét előteremteniük, a versenytársak bekebelezik őket, hibás az üzleti modelljük, illetve nem tudtak megbirkózni a szabályozási és jogi kihívásokkal. De hogyan lehet mindezt kivédeni? Az idei Startup Safari rendezvényén, a start it @K&H inkubátorban tartott előadás és workshop során Mészáros Anita, üzletfejlesztési tanácsadó és Paris Noble, az Elevate üzleti tanácsadó cég társalapítója elárulták: ahhoz, hogy egy startup profitábilis legyen és hosszú távon fennmaradjon, két fontos kritériumnak kell teljesülnie.  

A jó megoldás önmagában nem elég

Fontos, hogy egy startup olyan megoldást hozzon, amely könnyebbé teszi a fogyasztók életét vagy olyan területet érint, amelyet sokan szívügyüknek éreznek. Ahhoz azonban, hogy egy ötlet profitot is termeljen, a problémának egy széles réteget kell érintenie. Már az elején fontos letisztázni, hogy kik a startup célcsoportjai, nekik milyen problémáik vannak, mire van igényük és miért hajlandók tenni, legyen szó idő- vagy pénzbeli erőfeszítésről. El kell érni ugyanis, hogy az ügyfelek igénye és az érték, amit keresnek, találkozzon azzal, amit a startup kínálni szeretne. Ehhez a sejtés nem elég, alaposan meg kell vizsgálni a piacot és adatokat kell gyűjtenünk a lehetséges fogyasztóink szokásairól, igényeiről. Nem mindegy azonban, hogyan állunk ehhez a kérdéskörhöz: a piackutatás jól átgondolt és célzott legyen, azaz a konkrét célkitűzéseinkhez illeszkedjen. Ez egy kihagyhatatlan első lépés, a pénzügyi tervek alapja. 

Az üzleti modell a vállalkozás sikeres működésének a tervrajza

Ház építésekor az első és legfontosabb lépések egyike a precíz tervrajz készítése. Nincs ez másképp vállalkozásindításkor sem: tervrajz nélkül nem érdemes belevágni, ami itt maga az üzleti modell. „Az üzleti modellnél a legtöbben ott rontják el, hogy nem szánnak elég időt rá és nem fordulnak szakértőkhöz. Ehhez ugyanis nem elég néhány óra, sokszor hónapok kellenek ahhoz, hogy egy teljesen kész üzleti modell összeálljon. – emelte ki Németh Balázs. Emellett sokan figyelmen kívül hagyják az üzleti stratégiaalkotást, ami arra vonatkozik, hogy a kitűzött célokat hogyan valósítjuk meg. Úgy lehet erre tekinteni, mint egy hídra a célok és a megvalósítás között – hangsúlyozták a szakértők a start it @K&H inkubátorban tartott fejtágítón.  

Nemcsak kezdő startupperként kell foglalkozni az üzleti modell megtervezésével, időnként érdemes, sőt olykor elengedhetetlen újragondolni azt. Ez kétféle indíttatásból történhet: az egyik a belső mozgatórugó, amikor például a vállalkozás egy új piacra akar betörni vagy nem sikerül annyi profitot elérnie, mint amire számított. A másik pedig a külső tényezők hatása, amikor a startupnak a változó piaci, gazdasági és társadalmi körülményekhez kell alkalmazkodnia és ezek miatt kell újraterveznie. 


Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás: