Ezt jósolja a Google Bard a Bitcoinnak 2024-re

A mesterséges intelligencia térnyerésével egyre több GPT-jellegű, chartelési felület válik elérhetővé. A mezőnyből kiemelkedik a Google Bard, ami a múltban már többször is sikeresen tudta előre jelezni a bitcoin várható értékét.

Ezt jósolja a Google Bard a Bitcoinnak 2024-re

Figyelembe véve azt, hogy a bitcoin értéke a korábbi futamot követően konszolidálódni kezdett megkérdeztük a Bardot a BTC 2024-ben várható értékéről

Ezt gondolja a Bard a Bitcoin 2024-es árfolyamáról

Már a beszélgetésünk elején rámutatott a chatbot, hogy a bitcoin értéke valahol 40 000 és 60 000 dollár között fog mozogni jövőre. Ennek okát az AI elsősorban a közelgő felezésnek, a pénzintézetek növekvő érdeklődésének és a hálózat fejlesztésének tulajdonította.

Ennek ellenére Bard arra is felhívja a figyelmet, miszerint a kriptoszektor rendkívüli mértékben volatilis, így mindig érdemes a diverzifikálásra törekedni. Továbbá lényegesnek tartotta azt is kiemelni, hogy vásárlás előtt minden esetben mi magunk is végezzünk kutatást.

Ahogy a mesterséges intelligencia is rávilágít, a BTC értékét több tényező is befolyásolhatja. 

Ennek része a történelmi árfolyamingadozás. Vagyis az magas mértékű volatilitás, aminek során a BTC értéke képes közel 70 000 dolláros csúcsról kevesebb mint két év alatt egészen 15 000 dollárig visszaesni.

bitcoin árfolyam grafikon

Forrás: Coinmarketcap

Szintén hatással lehet még a digitális arany értékére a 2024 áprilisában esedékes következő felezés. Bard szerint a bányászattal megszerezhető jutalom csökkenése értékesebbé teheti a BTC-t, aminek hatására az árfolyam is sokat erősödhet.

Nem szabad továbbá arról sem elfeledkezni, hogy a bitcoin mögött egy nagy és szenedélyes közösség áll. Sokan ugyanis hisznek abban, hogy a legnépszerűbb kripto valóba képes lehet forradalmasítani a valuták világát. Ennek egyik oka, hogy a hagyományos pénzekkel szemben a BTC-re nincs hatással az infláció, így nehéz gazdasági időszakban is magas hozam érhető el általa.

Végezetül az AI említést tesz a folyamatban lévő hálózati fejlesztésekről. Ezek között kiemelt helyen van a Lightning Network, aminek bevezetése esetén gyorsabb, egyúttal olcsóbb kereskedésekre lehet majd készülni.

Így a hálózat skálázhatósága is növekedni fog, ami potenciálisan új befektetők tömegét vonzhatja be.

Mivel érdemes diverzifikálni a portfóliónkat?

A bitcoin befektetőinek minden okuk megvan a bizakodásra, ennek ellenére azonban érdemes lehet más, bitcoinhoz hasonló projektekből is bevásárolni. Ezekkel nem kizárólag kiugró hozamot lehet elérni, hanem egyúttal a legújabb technológiák minden előnyét is élvezhetjük.

Írásunkban ezért két különböző előértékesítést is mutatunk, melyek a következő bikafutam legnagyobb nyertesei lehetnek.

Bitcoin ETF Token (BTCETF)

Új ERC-20 projektekből nincs hiány, azonban a Bitcoin ETF Token készítői egy különleges megoldással képesek voltak színt vinni az új kriptok egyhangú sivatagába.

A csapat ugyanis úgy hozta létre a BTCETF ökosziszétmáját, hogy annak lényeges elemét alkossa a közelgő spot Bitcoin ETF engedélyezése.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes tokenkészelt negyede 5 különböző mérföldkő teljesítése során meg fog semmisülni. 

bitcoin etf

A mérföldkövek mindegyike a bitcoin várható értékére, illetve a spot Bitcoin ETF-re vonatkozik. Így amint eléri a BTC értéke a 100 000 dollárt, vagy az amerikai tőzsdefelügyelet engedélyezi valamelyik Bitcoin ETF-et, 5-5 százaléka megsemmisül a BTCETF-nek.

Ezzel párhuzamosan a tranzakciós díjak mértéke folyamatosan csökkeni fog. Ennek hatására az utolsó mérföldkő teljesítését követően egyáltalán nem kell plusz kiadásokkal számolni a vásárlás során.

A készítők mindössze 5 millió dollárt kívánnak összegyűjteni, amiből kevesebb mint 1 hónap alatt 1 millió dollár már teljesült.

Amennyiben érdekel a projekt, a magyar nyelvű weboldalon keresztül minden részletet megismerhetsz.

Érdekel a Bitcoin ETF

Bitcoin Minetrix (BTCMTX)

A felhőalapú bitcoinbányászat hírneve minimum kétes, azonban a Bitcoin Minetrixnek köszönhetően visszaállhat a szektor régi hírneve.

A BTCMTX tokenekkel a befektetők biztonságosan élvezhetik a kriptobányászat minden előnyét úgy, hogy közben az eredeti befektetésük biztonságban van. Ráadásul a megszerzett jutalmat másodpercek alatt egy mobialkalmazáson keresztül akár fel is lehet venni.

A BTCMTX-szel rendelkező befektetők amennyiben stakelik a tokenjeiket, forgalomba nem hozható krediteket fognak kapni. Ezeket kizárólag elégetni lehet majd, amiért cserébe felhőalapú bányászati teljesítményt kapunk. 

Annak arányában, hogy mekkora mértékű teljesítmény van a birtokunkban, fogunk jutalmat kapni a sikeresen kibányászott BTC-ből.

A stakelt tokenekhez ezért egyszerűen hozzá tudunk férni, míg a jutalom automatikusan jóváírásra kerül a profilunkon.

A készítőknek mostanáig több mint 4 millió dollárt sikerült gyűjteni, és a szektorban tapasztalható vásárlási láz miatt a gyűjtés üteme csak gyorsulni fog. 

Fontos még kiemelni, hogy várhatóan a listázással egyidőben fog zajlani a bitcoin felezés, ami tovább növelheti majd a BTCMTX értékét.

Végezetül nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a listázással egyidőben elérhetővé fog válni a Bitcoin Minetrix mobilalkalmazás is. Ezzel nem csupán az elért hozamot ellenőrizheted, hanem egyúttal el is égetheted a tokenjeidet és a megszerzett jutalmadat is felveheted.

Amennyiben érdekel a projekt, abban az esetben a csatlakozáshoz csak egy MetaMask tárcára és ETH, USDT, MATIC vagy BNB kriptora van szükséged. Amennyiben ezek egyikével sem rendelkezel az sem jelent problémát, mivel a csatlakozást akár bankkártyával is el tudod végezni.

Szeretnék vásárolni a Bitcoin Minetrixből

Ez is érdekelhet:

A Bitcoin árfolyam hamarosan elérheti a 40 000 dollárt, ám sokan mégis a BTCMTX-et veszik

Befellegzett az elektromos autóknak? Európa még kivár

Bitcoin vásárlás névtelenül

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: