A válság ellenére folytatódik a Győri Ipari Park fejlesztése
2009. 06. 30. 13:35
Hamarosan megkezdi az infrastruktúra kiépítését a Győri Ipari Park Kft. új, 17 hektáros területén; a 300-350 millió forintos fejlesztést követően 5-6 cég beruházására számítanak a területen - tájékoztatta az MTI-t Balogh László, a Kft. ügyvezető igazgatója. (ProfitLine.hu)
A társaság még 2007-ben döntött arról, hogy a park területét 17 hektárral növeli, mivel a régi értékesíthető területekből mára mindössze 4 hektár maradt. A bővítéshez szükséges új terület vásárlása, valamint annak iparterületté való átminősítése tavaly megtörtént. Balogh László ismertetése szerint a beruházást részben saját, valamint állami forrásból finanszírozzák, számítva a Regionális Fejlesztési Ügynökség iparipark-fejlesztési pályázati támogatására. Az új terület infrastruktúrája kedvező esetben már idén év végére elkészül, ahol akár 5-6 cég is elkezdheti majd beruházását. Olyan cégekről van szó, amelyek eddig is Győrben működtek, de kinőtték kereteiket. A parkban már tevékenységet folyató cégek közül is többen folyatnak jelenleg is beruházást. A legnagyobb folyamatban lévő fejlesztés a Győri Keksz Kft.-é, amely várhatóan az év végén már ki is költözhet a városban lévő üzeméből az ipari parkban létesülő 3 ezer négyzetméteres épületbe. Így a kekszgyár jelenlegi teljes győri kapacitásának lesz helye az új üzemben, és tartalék területek is rendelkezésre állnak egy későbbi bővítéshez. Balogh László elmondta ugyanakkor azt is, hogy a válság miatt az ipari park cégei némileg visszafogták a fejlesztéseiket, adott esetben kisebb mértékben létszámot is csökkentettek, de jelentős létszámleépítést nem hajtottak végre. Arra sem volt példa, hogy bármely vállalkozás kivonult volna a parkból, s tevékenységét megszüntetve bezárná itteni gyárát. Akadt viszont olyan, amely tevékenységet váltott. Emellett néhány esetben folyamatban lévő tulajdonosváltásra is van példa. Az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy a második negyedévben már látszik a kedvező változás a piaci körülményekben a cégek számára. Enyhült például a bankok eddigi, több mint szigorú finanszírozási politikája, így a vállalkozások forráshiánya is, és a megrendelésekben is vannak kedvező változások. A parki kis- és középvállalkozások ismét számos ajánlatot tudnak kiadni a nagyobb cégek, megbízók felé. Bár egyelőre, a korábbi időszakhoz képest ezen ajánlatok kisebb hányadából lesz tényleges megbízás, megrendelés, de az érdeklődés a nagyvállalatok részéről azt mutatja, hogy léteznek olyan projektjeik, amelyek a válságot követően elindulhatnak.

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni
Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét
Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban
Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben
Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
Az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában
Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés
A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.