Fenntartható, kategóriateremtő autóipari fejlesztés Debrecenben

A mai napon átadták Debrecenben a Panattoni Hungary és az OTP Ingatlanbefektetési Alap közös fejlesztésében megvalósult 15.300 négyzetméteres csúcstechnológiás gyártócsarnokot. A ZF Chassis Modules számára build-to-suit konstrukcióban fejlesztett üzem a BMW debreceni gyárába szállít majd futóműveket, és a ZF közelmúltban átadott kecskeméti egységét követően a második ilyen jellegű fejlesztés Magyarországon.

Fenntartható, kategóriateremtő autóipari fejlesztés Debrecenben

A közel 7,5 milliárd forintos beruházással, a helyi önkormányzattal szorosan együttműködve megvalósított, 21. századi megoldásokat felvonultató környezetbarát üzem 220 új munkahelyet teremt az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben.

A világ vezető ipari logisztikai ingatlanfejlesztőjének hazai leányvállalata, a Panattoni Hungary a fejlesztés során párhuzamosan biztosította a természetes élőhelyek védelmét, a fenntarthatósági szempontok érvényesülését, valamint a BMW szigorú gyártói követelményeinek teljesítését. Ennek eredményeként a mai átadóra komplex ipari ökoszisztémát hoztak létre a néhány éve még üresen álló területre – kiépített úthálózattal, közművekkel és a kapcsolódó ipari létesítményekkel. A komplex elvárásrendszer ellenére a beruházás az eredetileg kitűzött határidőre elkészült, és ezzel lehetővé teszi a megbízó ZF Chassis Modules számára a gyártás ütemterv szerinti elindítását.

„A kecskeméti projekt után Debrecenből is büszkén jelentjük, hogy itt is sikeresen megvalósítottunk egy kategóriájában is komplex, csúcstechnológiás ipariingatlan-fejlesztést. A beruházás a tervezett feszített tempóban haladt, és a vállalt határidőre elkészült, ami jól tükrözi a Panattoni alapértékeit: az agilitást, a hatékonyságot és a megbízhatóságot az ipari ingatlanfejlesztések terén” – nyilatkozta Kemenes László, a Panattoni Hungary ügyvezetője.

Az első- és hátsótengelyeket gyártó új üzem kulcsszereplő a BMW debreceni gyárának ellátási láncában. „A gyár just-in-sequence ütemezésben szerel össze első és hátsó futóműveket pontosan abban a sorrendben és olyan műszaki tartalommal, amely az autógyártás menetrendjéhez igazodik. A teljes felfutást követően óránként 35 autó futóműveit készítik el és szállítják a BMW-hez. 

A magas szinten automatizált gyártósorokon – külön az első és a hátsó futóművek – 22-24 művelet végrehajtásával készülnek el. A gyártás folyamatos működésének érdekében a logisztika a BMW előrejelzései alapján több mint 60 beszállítótól közel 500-féle különböző alkatrész utánpótlását, raktározását és a gyártósorok kiszolgálását biztosítja” – mutatott rá Varjassy Csaba, a ZF Chassis Modules Hungary gyárigazgatója.

A helyi CO2-kibocsátás nélkül, elektromos hőszivattyúkkal működő létesítmény minden paraméterét a megbízó speciális igényeihez igazították. Varjassy Csaba tájékoztatása szerint a sorozatgyártás várhatóan már 2025 augusztusában elindulhat.

A projekt finanszírozását a tulajdonos OTP Ingatlanbefektetési Alap biztosította. A Panattoni és az OTP Ingatlanalap együttműködése már több, mérföldkőnek tekintett hazai fejlesztésen átívelő, így például a Rossmann új hazai logisztikai bázisának megvalósításában is közösen vesznek részt. 

„Számunkra kiemelten fontos, hogy olyan beruházásokban vegyünk részt, amelyek hosszú távon is fenntartható értéket képviselnek. A debreceni üzemnél is hangsúlyos szerepet kaptak az ESG-szempontok: az épület a BREEAM Excellent minősítés elérésére törekszik, a környezetvédelem érdekében pedig különleges világítási és élővilágot védő megoldásokat alkalmaztak” – hangsúlyozta Jandácsik Gábor, az OTP Ingatlanbefektetési Alap ügyvezetője.

Az üzem 43,85 százalékos zöldfelülettel rendelkezik, világítási rendszerét pedig úgy tervezték, hogy a fény ne terjedjen a telekhatáron túlra. A kivitelezést a DVM Greenfield végezte.  Szakértelmüknek köszönhetően a projekt nemcsak magas műszaki színvonalon valósult meg, hanem az egyedi fenntarthatósági elvárásoknak is megfelel. Ennek egyik példája a kerítésnél kialakított speciális átjárórendszer, amely lehetővé teszi a szántóföldeken áthaladó kisállatok zavartalan mozgását.

A fejlesztés Debrecen és térsége gazdasági növekedésének újabb jelentős állomása. A kelet-magyarországi régió számára különösen fontosak az ilyen ipari beruházások, mivel hozzájárulnak a helyi gazdaság megerősítéséhez, az elvándorlás csökkentéséhez és a régió versenyképességének növeléséhez.

„A BMW megjelenésével olyan beruházás indult el, amely az autóipar legmodernebb technológiáit hozta el hozzánk, és amely egy teljes beszállítói ökoszisztémát hívott életre. Ennek a láncolatnak kiemelt tagja a ZF Foxconn, amely több mint 30 éve formálja az autóipar jelenét és természetesen a jövőjét. A ZF érkezése kiemelten fontos Debrecen számára is, hiszen a közel 16 ezer négyzetméteres területen a vállalat által képviselt első- és hátsótengelyek összeszerelésén kívül az elektromobilitás melletti egyértelmű szakmai elköteleződés és fejlesztési stratégia jelenik meg a vállalat beruházásában. Ezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Debrecen a jövő iparának egyik centruma, az elektromobilitás európai központja legyen. A ZF és a BMW együttműködése garantálja, hogy Debrecen nemcsak az autógyártás központja lesz, hanem olyan innovációs közeg is, amely folyamatosan fejlődik és alkalmazkodik a legmodernebb iparági trendekhez” – fogalmazott dr. Papp László, Debrecen polgármestere.

Hozzátette, hogy a mai gyárátadó is bizonyítéka annak, hogy Debrecen jó úton jár. „Szeretném megköszönni a ZF vezetőinek és a Panattoni döntéshozóinak, hogy Debrecent választották befektetésük helyszínéül, és köszönöm a magyar kormánynak, mindazokat a forrásokat és támogatásokat, amelyekkel biztosítja városunk számára azt az infrastruktúrát, amelyik szükséges ezeknek az egységeknek a működéséhez.”

Az új üzembe elsősorban összeszerelő operátorokat, logisztikai operátorokat, targoncavezetőket és karbantartókat keresnek, valamint számos irodai pozíciót is betöltenek majd.


Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás: