Fidelity: Az USA készen áll a reflációra

A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a 2025-ös gazdasági kilátásokat. 2024 nagy részében az USA lágy landolását tartottuk alapforgatókönyvnek, ám 2025 felé haladva a Fidelity már inkább a reflációra szavaz − de az is előfordulhat, hogy ez a nemzetgazdaság, amelynek kivételes növekedése az elmúlt években a világ többi részének támaszaként is szolgált, most befelé fordul és protekcionistábbá válik.

Fidelity: Az USA készen áll a reflációra

A növekedést serkentő intézkedések, amelyeket további költségvetési lazítással is megtámogatnak, vélhetően még feljebb srófolják az inflációt, ezzel csökkentve az USA recessziójának kockázatát. Mindezek nyomán pontosítani kell az álláspontokat a ciklus aktuális szakaszával kapcsolatban is: a Fidelity jelenlegi megítélése szerint a ciklus középső-késői fázisában járunk. A többi nagy gazdaságnak, különösen Európának és Kínának viszont kihívást jelentenek az USA kereskedelmi és iparpolitikájában bekövetkező változások, amelyek valószínűleg gyengítik e gazdaságok saját növekedési kilátásait és a külső kereslet lassulásával párhuzamosan lefelé ható nyomást gyakorolnak a hazai inflációra. 

Ezek a különbségek 2025-ben összességében támogatni fogják az USA növekedését, de a hosszabb távú, mögöttes tendencia mégis az államadósság terheinek növekedése. A Fidelity szakértői úgy vélik, hogy az államháztartás gyorsan beleütközik a korlátaiba, és az államadósság fenntarthatóságának problémájára valószínűleg célértéket meghaladó infláció jelenti majd a legkevésbé költséges, rendezett megoldást. A fejlett világ változó politikai mixén túlmenően az orosz-ukrán háború és a közel-keleti konfliktus geopolitikai következményeit is szorosan figyelemmel kell kísérnünk, mivel ezek ellenszelet jelenthetnek az általános globális makrokörnyezet számára.

Az USA excepcionalizmusa

Trump második elnökségének középpontjában valószínűleg az expanzív költségvetési politika és a jóval magasabb vámok állnak majd. A gazdaság jó állapotban van: a fogyasztók vásárlóereje, a magánszektort jellemző stabil mérlegek és a lanyhább, de történelmi mércével mérve erős munkaerőpiac csökkentette a recesszió kockázatát. Mindezek fényében az új kormányzat által meghatározott módosítások jelentősen megnövelik az amerikai infláció második negyedévtől kezdődő, markáns növekedésének esélyét.

A Fidelity-nél úgy vélik, hogy a sokat vitatott vámtételek (60 százalék Kínára és 20 százalék a világ többi részére) olyan maximális értékek, amelyeket azokon a tárgyalásokon próbálnak majd elérni, melyekre sor kerül, ha az új kormányzat tovább erőlteti protekcionista céljait. Az alku nyomán kialakuló vámok lehetnek alacsonyabbak is, de várakozásokat folyamatosan felülmúló gazdaságra gyakorolt jövő évi hatásuk mindenképpen jelentős lenne. 

A költségvetési politikát illetően a szakértők szerint Donald Trump adócsökkentési és foglalkoztatási törvényének (TCJA) meghosszabbítása, valamint a további adócsökkentések a hiányt rendkívüli mértékűvé növelhetné, és az akár a GDP 8 százalékát is elérhetné. Ez a nominális GDP-növekedést jelentősen a trend fölé emelné és jót tenne a jövő évi főszámoknak, de hosszabb távú fenntarthatósága már kérdésesebb. Ha a vámpolitika agresszívebb lesz, mint feltételezzük, és esetleg még előbbre is hozzák, akkor a következő negyedévekben megnő a stagfláció veszélye. A nettó migráció csökkenése tovább növelheti ezeket a kockázatokat, mivel visszafogja a növekedést, és felfelé irányuló nyomást gyakorol a bérek és a szolgáltatások inflációjára.

Ennek ellenére a recesszió csak akkor tér vissza komoly kockázatként, ha a Fed egy inflációs sokk hatására a kamatemelési ciklus felé fordul. A jegybank lazítási ciklusának végére valószínűsíthető végső inflációs ráta most magasabb, mint a választások előtt volt. A Fidelity várakozásai szerint 2025-be lépve még mindig valamilyen enyhítési ciklusban leszünk, legalábbis addig, amíg pontosabban ki nem derül, hogy milyen hatással járnak a vámok, a bevándorlásban bekövetkező jelentős változások vagy éppen a fiskális politikai expanzió. 

Az Európa előtt álló strukturális kihívás

Az euróövezet gazdasága 2023 óta szinte stagnál, és egész sor ciklikus és strukturális kihívással néz szembe. 2025-re ciklikus fellendülést várnak az elemzők, mivel a csökkenő infláció és az alacsonyabb kamatlábak segítik a vállalati beruházások és a fogyasztói bizalom újjáélesztését. A szabadon elkölthető reáljövedelem növekedése és a kedvezőbb finanszírozási feltételek vélhetően fel fogják szabadítani a megemelkedett többletmegtakarításokat, ami kedvező hatással van a fogyasztás növekedésére.

Ugyanakkor az USA várható vámtételei lefelé mutató kockázatot jelentenek, különösen az autóipar számára, és az ebből eredő kereskedelmi bizonytalanság akár fél százalékponttal is csökkentheti a növekedést. Ez kiváltképp Németországot érintené kedvezőtlenül, miközben az országnak további bizonytalansággal kell szembenéznie az előrehozott választások miatt is, amelyekre már az első negyedévben sor kerülhet. 

A Fidelity-nél arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank (EKB) gyorsan 2 százalékra csökkenti a kamatot, majd azt 2025 végéig fokozatosan 1,5 százalékra enyhíti. Az agresszívabb vámok további és gyorsabb enyhítés kockázatát vetítik előre, bár a központi banknak szemmel kell tartania az eurónak a dollárral szembeni esetleges gyengülését is.

A hasonló ellenszéllel küzdő Egyesült Királyság 2024-ben enyhén felülmúlta az euróövezetet, ez a lendület 2025-ben valószínű, erősödni fog. A munkáspárti kormány expanzívabb költségvetése valószínűleg már most is élénkíti a növekedést, és a szigetország gazdasága − szolgáltatásorientált jellegének köszönhetően − kevésbé van kitéve a kereskedelmi háború kockázatának. A szűk munkaerőpiac, a javuló növekedés, a ragadós bérek és a most már kevésbé korlátozó fiskális politika miatt várható, hogy a Bank of England lassabb kamatlépéseket fog tenni, mint az EKB.

Kína gazdaságpolitikai fordulata

Kínában halad az átállás a lassabb, de fenntarthatóbb, a belső fogyasztásra és a magasabb színvonalú gyártásra összpontosító növekedési modellre, de a folyamat nem mentes a zökkenőktől. A Politbüro által 2024 végén végrehajtott politikai fordulat határozott lépést jelent a belföldi keresletet nyomasztó problémák, nevezetesen az ingatlanszektor nehézségei, a helyi önkormányzatok eladósodása, a részvénypiac és a fogyasztói bizalom gyengeségének megoldására. Minden tekintet a közelmúltban bejelentett átfogó intézkedések megvalósulására, valamint a döntéshozók következő hónapokban tett lépéseire szegeződik.

Az egyik nagy kérdés, hogy Kína képes lesz-e elérni a szükséges növekedési szintet, ha az USA egyidejűleg súlyos vámokkal terheli a vállalatok legnagyobb értékesítési piacára való kijutást. A gyártószektor folyamatosan fejlődik, különösen az új és feltörekvő iparágakban, ami mind a növekvő beruházások, mind a külső kereslet révén támogatja az általános növekedést. A belföldi fogyasztás számottevő élénkülésére azonban még nem került sor. Bár a szakpolitikai lépések segíthetnek stabilizálni az ingatlanpiacot, a Fidelity nem számít arra, hogy 2025-ben visszatér az erős növekedés. Inkább egy új, alacsonyabb egyensúlyi szint beállása tűnik valószínűnek.

A növekedést serkentő egyéb mozgatórugók is megjelennek, és esetleg nagyobb szakpolitikai támogatásban is részesülhetnek. Az urbanizációs lendület részeként javulhatna az infrastruktúra és a városok közötti összeköttetés. Az energetikai átállás prioritást élvez, és ennek keretében a háztartási készülékektől kezdve az elektromos járművekig minden téren az energiatakarékosságot javító ösztönzők látnak napvilágot. Végül Peking több energiát és erőforrást fordíthat a helyi önkormányzatok adósságproblémáinak megoldására, ami lehetővé teszi az illetékesek számára, hogy a korábbinál nagyobb támogatást juttassanak a háztartásoknak.
Mint mindig, most is jócskán benne járunk majd a jövő évben, mire az illetékesek közzéteszik a 2025-re vonatkozó növekedési célt, de a piaci előrejelzések konszenzusa 5 százalék alatt van, már az ösztönző intézkedésekből származó lendületet is beleszámítva. 

Az új intézkedések különböző országokra tovagyűrűző hatása eltérő lehet: egyes feltörekvő piacok jobban profitálhatnak a Kínából érkező alacsonyabb értékű, jobb minőségű importból, mint mások. Általánosságban elmondható, hogy az ország továbbra is deflációt exportálhat, ha a gazdaságnak nyújtott szakpolitikai enyhítés korlátozott körű és mérsékelt marad. Ha az USA további vámokat vet ki, akkor a múltbeli tapasztalatok alapján a kínai vállalatok valószínűleg gyorsan fognak reagálni, ami enyhítheti a vállalati nyereségekre gyakorolt hatást. Ezen túlmenően a makroszintű stabilizációs intézkedések is döntő szerepet játszanak majd abban, hogy hogyan alakul a kínai gazdaság sorsa a következő évben.  

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás: