Folytatódnak a fogyasztóvédelem szezonális vizsgálatok

Április végén a sportparkokkal kezdődött meg a hagyományos nyár eleji vizsgálatsorozat. A kültéri szórakoztatási célú berendezések éves felülvizsgálatát hosszú ideje végzi a hatóság, tavalytól már a kondiparkokban működő sporteszközökkel is foglalkozik. A használók biztonságos kikapcsolódása érdekében a megfelelő dokumentumok, jelölések és tájékoztatás meglétét ellenőrzik országszerte - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében az MTI-t.

Folytatódnak a fogyasztóvédelem szezonális vizsgálatok

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, azokat bárki felügyelet nélkül használhatja. A minisztérium felidézte: tavaly több mint félezer helyszínen mintegy 4900 kültéri fitneszeszközt ellenőrzött a szakhatóság, mintegy kétharmaduk, majdnem 3300 nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Tízből négy esetben a terhelhetőségi adatokat nem tüntették fel, minden harmadik berendezésnél hiányzott a megfelelőséget igazoló dokumentáció.

Az eszközök szerkezeti kialakítását, stabilitását, rögzítését kijelölt szervezetek mérik fel az üzembe helyezés előtt, majd néhány éves gyakorisággal. A használat egyes esetekben bizonyos életkor, magasság alatt, vagy testtömeg felett nem megengedett, erről jól látható tájékoztatást kell kihelyezni. A fogyasztóvédelem az érvényes dokumentáció rendelkezésre állását, a jelölések meglétét vizsgálja.

A magas kifogásolási arány miatt idén ismét a biztonságos működés alapfeltételének tekinthető, érvényes tanúsítványok bemutatását kérik az üzemeltetőktől. Megnézik azt is, hogy a sporteszközökön feltüntették-e a megengedett terhelést. A feltárt hiányosságok miatt a kormányhivatalok az előírások betartására kötelezik az üzemeltetőket, a kondiparkok használatát a mulasztások pótlásáig felfüggesztethetik.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: "a hatóság tavaly mintegy ezer helyszínen összesen több mint hétezer szórakoztatási célú berendezést és sporteszközt ellenőrzött a gyermekek és a családok védelme érdekében. Az idegenforgalmi főszezon kezdetéig a kondiparkok után a kalandparkokban kötélpályákat, az aquaparkokban vízi csúszdákat, a gyermektáborokban trambulinokat és ugrálóvárakat is vizsgálnak majd a kollégák."


4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás: