Fontos változás közeleg, érdemes már most készülnie a cégeknek!

Miközben a cégek többsége a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések lázában ég, a digitális esélyegyenlőség fogalma továbbra is háttérbe szorul, holott a globális népesség közel hatoda él valamilyen fogyatékossággal és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud. Az égető hiányosságokat most mindenképpen pótolni kell, hiszen 2025 júliusában hatályba lép az akadálymentességi szabályozás Magyarországon is, melynek értelmében mindenki számára egyenlő eséllyel kell hozzáférhetővé tenni a digitális környezetet.

Fontos változás közeleg, érdemes már most készülnie a cégeknek!

A Stylers Academy szakértői szerint fontos, hogy a jogi keretek megismerése mellett ne csupán a hibakeresésre, hanem a kapcsolódó képzésekre és a szemléletformálásra koncentráljanak az érintett piaci szereplők. Ráadásul érdemes felismerni az akadálymentesítésben rejlő üzleti lehetőséget is, hiszen potenciális ügyfelek széles körét tudják bevonzani az időben kapcsoló vállalatok, de ugyanígy el is veszíthetik őket, ha nem teszik számukra is elérhetővé megoldásaikat.

A világ lakosságának mintegy egyhatoda él valamilyen fogyatékossággal a WHO felmérése szerint, emellett sokan életkorukból adódóan küzdenek kihívásokkal a mindennapokban – ez pedig a digitális térre is kiterjed. Érdemes belegondolni, mennyire ellehetetleníti az életünket, ha egy szemműtét miatt néhány napig nem tudjuk használni a mobilunkat vagy éppen egy kéztőgyulladás akadályoz minket a gépelésben, egérhasználatban. A hasonló kihívások még mindig gyakran láthatatlanok a vállalatok számára, holott a speciális igényű ügyfelek elvesztése pénz- és presztízsveszteséggel jár – hamarosan pedig már jogi következményekkel is, hiszen 2025 nyarán hatályba lép az Európai Unió 2019/882 irányelvének magyar implementációs csomagja, melyben a digitális akadálymentesítéssel az akadálymentességi törvény foglalkozik külön. A felkészülésre tehát alig egy évük maradt az érintett cégeknek, a munkát pedig érdemes mihamarabb elkezdeni, hiszen a jogszabályi megfeleléshez akár jelentős manuális beavatkozásra is szükség lehet.

„Fontos tisztázni, hogy pontosan mely vállalkozásokra vonatkozik a szabályozás. Alapvetően szolgáltatás- és termékcsoportokról van szó, így e-commerce (például webshopok, applikációk), lakossági hírközlési és banki tevékenységekről, vagy éppen utazási szolgáltatásokhoz kapcsolódó honlapok, terminálok, elektronikus könyvek és dedikált szoftverek gyártóiról. Természetesen ezen belül különböző megfelelési szintek lehetnek, így például egyes mikrovállalkozások kérhetnek könnyítést, hogy ne kelljen részletes dokumentációt készíteniük az akadálymentesítés kapcsán. Lényeges a szemléletváltás is: az akadálymentesítésre érdemes inkább úgy tekinteni, hogy egyenlő hozzáférést biztosítunk mindenki számára a digitális térben is” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport, illetve az egyedi vállalati igényekre szabott képzéseket kínáló Stylers Academy ügyvezető-tulajdonosa.

Jön az új akadálymentességi törvény, hogyan tovább?

A felkészülés első lépéseként mindenképpen fontos megismerni a magyar jogszabályt, majd az irányelveket, melyek konkrét példákat is közölnek – így pontosan felmérhetjük, milyen előírásoknak kell megfelelni, mely elvárások vonatkoznak vállalkozásunkra. Miközben a meglévő digitális termékeink és szolgáltatásaink megfelelőségéről gondoskodunk, a megvalósuló fejlesztések mindegyikére érdemes alkalmazni az egyetemes tervezés elvét – erre hívják fel a figyelmet a megkérdezett szakértők a Stylers Group Protechtor tudásmegosztó sorozatának következő adásában. Ez azt jelenti, hogy a kezdetektől olyan digitális környezet kialakítására törekszünk, mely szem előtt tartja az érthetőség, érzékelhetőség, olvashatóság, robosztusság elveit. Így például gondoskodhatunk arról, hogy olyan forráskódot alkalmazzunk, ami képes együttműködni a felolvasó szoftverekkel vagy arról, hogy a felületünk alkalmas legyen a tartalom felnagyítására – ezen szempontok pedig minden tervezési folyamatban megjelennek.

Ha nem csupán a szabályoknak szeretnénk megfelelni, hanem valóban egyetemesen hozzáférthető digitális megoldásokat kínálni, minden ügyfélkörnek, már a kezdetektől be kell vonni az érintetteket, hiszen számos olyan felhasználói igény létezhet, melyre mi magunk nem is gondolunk. Az akadálymentességi projekteknél emellett különösen fontos lehet, hogy olyan menedzserre bízzuk annak vezetését, aki jól össze tudja kötni és hangolni a jogi szempontokat, a UX-oldalról érkező megoldásokat, a fejlesztői kihívásokat, mindemellett pontosan érti, milyen elvárásokkal érkeznek az érintett felhasználók.

Ne a büntetést kerüljük, inkább fejlesszünk tudatosan!

Habár a megfelelés célja nem lehet csupán a szankciók elkerülése, nem árt tudni, milyen következményekkel nézhetnek szembe azok a vállalkozások, melyek elmulasztják termékeik és szolgáltatásaik akadálymentesítését. Első körben a hatóságok csupán figyelmeztetik az érintetteket, de ha a konzultációkat követően továbbra is fennállnak a hiányosságok, érkezik a pénzbüntetés, amely az 500 millió forint feletti éves árbevételű cégeknél akár több 100 millió forint is lehet. Nem kizárt, hogy szükségessé válik az adott termék visszahívása is, amely óriási presztízsveszteséget jelenthet a vállalatnak, sőt, az érintett ügyfelek közérdekű kereset jogával élve perelhetnek is a konkrét esetek kapcsán. A tét több szempontból is nagy tehát, ezért érdemes vonatkozó képzésekkel és tudatos tervezéssel felkészülni a közelgő szabályozásra, illetve a speciális igényekkel rendelkező ügyfelek sikeres bevonzására is kiszolgálására.

„Ahogy látható, számos szempontot kell figyelembe venni az egyes projektek kapcsán, ha mindenki számára egyaránt hozzáférhető digitális megoldásokat szeretnénk kínálni. Sokat tehetünk annak érdekében, hogy a közreműködő kollégák szemléletmódbeli és technológiai szempontból is közös nevezőre kerüljenek, ha kapcsolódó képzéseket kínálunk nekik. A belső tréningek azért előnyösek, mert a szakemberek ezáltal is érezhetik a támogatást (nemcsak az elvárásokat) a menedzsment részéről, emellett az elsajátított ismeretek a vállalat mindsetjébe és közös tudásanyagába is beépülhetnek, ezekből pedig hosszabb távon is profitálhatunk. A Stylers Academy kapcsolódó tréningje már elérhető, és elsősorban termékmenedzsereknek, szenior fejlesztőknek, UX dizájnereknek és techcégek középvezetőinek ajánljuk” – teszi hozzá Gönczy Gábor. A Protechtor technológiai és üzleti tudásmegosztó sorozatának kapcsolódó adását szeptember 26-tól tekinthetik meg az érdeklődők, további hasznos tippekkel a digitális akadálymentesítésre és a törvényi megfelelésre vonatkozóan.

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: