Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Közleményükben azt írták: a iEXPO olyan összegyetemi fordított állásbörze, amely során a hallgatók bemutatják a félév során különböző kurzusok keretében elkészített projektjeiket, ezen keresztül azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyeket az elméleti tudás megszerzésén túl fejlesztettek az elmúlt időszakban.

A rendezvény keretében a cégek képviselői körbejárják a hallgatói csoportokat, véleményezik a projekteket, és a beszélgetések folyamán akár jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják.

A hallgatók célja a visszajelzések gyűjtése, a projekt és saját maguk "eladása" egy jó előadással, poszterrel, kiállással. Minden partner az előzetesen megkapott "unicoinokkal" jutalmazhatja a legígéretesebb csapatokat. A legtöbb unicoint összegyűjtő három csapat külön díjazásban, ösztöndíjban is részesül, illetve több cég készül különdíjjal is a számára leginkább értékes projekt számára - részletezték a közleményben.

6,5 millióhoz közelít a szülőföldjükről elvándorolt románok száma

A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.
2024. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a nedvességből, ugyanakkor az ismét csapadékossá váló időjárás hátráltatja a még hátralévő betakarítást - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 10. 03. 21:30
Megosztás:

Emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban

Az előző év azonos időszakához képest 16,2 százalékkal 208,8 millióra emelkedett az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2024 második negyedévében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Az OECD-ben jelentősen lassult az infláció

Jelentősen lassult az infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban augusztusban éves összevetésben főként a törökországi árnövekedés erőteljes mérséklődése miatt.
2024. 10. 03. 20:30
Megosztás:

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?
2024. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Magyarország nemmel fog szavazni a kínai autókra kivetendő EU-s büntetővámokra

Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós javaslat, Magyarország ezért erre határozottan nemmel fog szavazni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Geszten.
2024. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re

Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re, egyebek közt az ügyletkötéseket megelőző ügyféltájékoztatási gyakorlat, a termékirányítási szabályok megsértése és a független alapon befektetésre kínált pénzügyi eszközök kiválasztási folyamatának hiánya miatt - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2024. 10. 03. 19:00
Megosztás:

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.
2024. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Már több mint háromezer családnak fizettek ki támogatást a Napenergia plusz programban

A legfrissebb adatok szerint már több mint háromezer lakossági fejlesztésre fizetett ki a támogató összesen 7,85 milliárd forintot. Az eddig megítélt forrásmennyiség tizedét közelítik az átutalt összegek - emelte ki csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált az NMHH

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa októberi első ülésén. Az NMHH a joghatósággal rendelkező holland társszervezethez fordult egy, a Netflixen elérhető film korhatár-besorolásával kapcsolatban - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2024. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Külföldi kormányszervezet állhat a holland rendőrség elleni hackertámadás mögött

Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter szerda este.
2024. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Folyamatban van az új járműveket értékesítő autókereskedők rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálata

Folyamatban van az új járműveket értékesítő autókereskedők rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálata - hangsúlyozta Eitmann Norbert Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető-kormányfőtanácsosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 10. 03. 16:30
Megosztás:

A konzervipar teljesítményét is rontotta az idei aszály

Közepes csemegekukorica-termést és gyenge zöldborsótermést vásárolhatott fel idén a hazai konzervipar. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön kiadott körképe szerint a feldolgozásra szánt zöldségek minőségét az időjárás is rontotta.
2024. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Csökken a NAV adóellenőrzések száma, több a jogkövetési vizsgálat

A Process Solutions (PS), Magyarország vezető számviteli és bérszámfejtő szolgáltatója, részletes elemzést tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által végzett ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról. Az elemzés a 2023-as és 2024-es adóév adataira támaszkodik, és világos trendeket mutat az adóhatóság tevékenységeiről, különös tekintettel a vállalat közel 400 ügyfelére.
2024. 10. 03. 15:30
Megosztás:

Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők

Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
2024. 10. 03. 15:00
Megosztás:

Dmitrij Medvegyev lett a Rosztelekom igazgatótanácsának elnöke

Dmitrij Medvegyevet, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesét választották a Rosztelekom igazgatótanácsának elnökévé - közölte szerdán az orosz állami telekommunikációs vállalat.
2024. 10. 03. 14:30
Megosztás:

A PwC megvette a GKID-t

A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.
2024. 10. 03. 14:00
Megosztás:

Miért romlott a forint árfolyama? Miért kerül 400 Ft-ba újra egy EURÓ?

Jól ismerjük az agresszív kismalacos viccet, ami általában igaz a forintra is.
2024. 10. 03. 13:30
Megosztás:

Hulladék-újrahasznosító telepet hoztak létre Simontornyán

Biomasszát és építési, bontási törmeléket újrahasznosító telepet hoztak létre Simontornyán a Belügyminisztérium 258 millió forintos támogatásával - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2024. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Friss megközelítéssel az építőiparról

A KSH és a METU közös kísérleti statisztikája az ágazat eddig nem látott jellemzőire világít rá.
2024. 10. 03. 12:30
Megosztás: