Átmehet a forint a lélektani 275-ös szinten?
2009. 06. 26. 07:12
Pénteken a forint ismét próbálkozhat a 275/eurós határ áttörésével - csütörtökön későn rövid ideig 274,90/euró volt vételi oldalon a londoni bankközi jegyzésben -, ha a nemzetközi befektetői hangulat támogató lesz, írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség. (ProfitLine.hu)
A forintot már csütörtökön 275-ös szintre emelte a részvénykeresletet követő forintkereslet és a központi banki kamattartás, és annak nyomában az, hogy a jelek szerint mind nagyobb a külföldi alapok érdeklődése a hozamelőnyjáték (carry trade) iránt. Éppen ez utóbbi erősítette rekordokra a forintot tavaly tavasszal. A forintot iránti bizalmat egész héten javította, hogy az IMF kedd este jóváhagyta a készenléti keret újabb részletét. A cseh koronának is jót tett, hogy a cseh jegybank csütörtökön nem hajtotta végre a piacon várt alapkamat-csökkentést, és a bank elnöke azt mondta, hogy a mostaninál nagyobb gazdasági visszaesésre talán nem kell már számítani. Lengyelországban is az az általános várakozás - és a központi bank illetékesei is erre utaltak legújabb nyilatkozataikkal -, hogy a szerdai kamatcsökkentést belátható időre az utolsó volt. A forint csütörtökön 0,95 százalékot, a cseh korona 0,43 százalékot, a zloty 0,80 százalékot nyert az euróval szemben. A londoni bankközi piacon a forintot ma reggel, 275,16-46/eurón jegyzik.
A forintot már csütörtökön 275-ös szintre emelte a részvénykeresletet követő forintkereslet és a központi banki kamattartás, és annak nyomában az, hogy a jelek szerint mind nagyobb a külföldi alapok érdeklődése a hozamelőnyjáték (carry trade) iránt. Éppen ez utóbbi erősítette rekordokra a forintot tavaly tavasszal. A forintot iránti bizalmat egész héten javította, hogy az IMF kedd este jóváhagyta a készenléti keret újabb részletét. A cseh koronának is jót tett, hogy a cseh jegybank csütörtökön nem hajtotta végre a piacon várt alapkamat-csökkentést, és a bank elnöke azt mondta, hogy a mostaninál nagyobb gazdasági visszaesésre talán nem kell már számítani. Lengyelországban is az az általános várakozás - és a központi bank illetékesei is erre utaltak legújabb nyilatkozataikkal -, hogy a szerdai kamatcsökkentést belátható időre az utolsó volt. A forint csütörtökön 0,95 százalékot, a cseh korona 0,43 százalékot, a zloty 0,80 százalékot nyert az euróval szemben. A londoni bankközi piacon a forintot ma reggel, 275,16-46/eurón jegyzik.
Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?
Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására
A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek
2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.
A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
Csoda történt az amerikai tőzsdén!
Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek
A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?
A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?
2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet
A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben
Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek
Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.