Forró ősz vár a befektetőkre az OTP Global Markets szerint

Borús gazdasági kilátásokkal fordultak rá a nemzetközi piacok 2022 második félévére: stagflációra számítanak a szakértők, és a következő hónapok is még az infláció növekedéséről fognak szólni. A recessziós kockázatok emelkednek, ami továbbra sem kedvez a részvénypiacoknak és az árupiaci keresletet is csökkenthetik. Ezzel szemben a hosszú futamidejű kötvények vonzóbbá válhatnak, míg az arany és a dollár továbbra is keresett befektetési eszköz maradhat – derül ki az OTP Private Banking ügyfelei számára közzétett harmadik negyedéves befektetési stratégiából.

Forró ősz vár a befektetőkre az OTP Global Markets szerint

Az OTP Elemzési Központ és az OTP Global Markets szakértői minden évben elkészítik az OTP Private Banking ügyfelei számára az éves Befektetési Stratégiát, amit negyedévente frissítenek. Így a szakértők az anyag következő negyedéves frissítése kapcsán is megfogalmazták az előttünk álló időszak gazdasági kilátásait, azonosították azokat a fő trendeket és lehetőségeket, amire befektetői szemmel érdemes figyelni. A legfontosabb megállapításokból 5 tendenciát emeltünk ki az alábbi összeállításban.

Recessziótól tart a világ

A szakértők szerint az inflációs félelmeket a recessziós aggodalmak váltják fel a következő hónapokban a nemzetközi piacokon. Az Egyesült Államok gazdasága már a második negyedévben enyhe technikai recesszióba süllyedhetett, és a lejtmenet nem biztos, hogy itt megáll. Az elemzők további romlást is elképzelhetőnek tartanak az előttünk álló időszakban. A 2022-es és a 2023-as növekedési várakozások az eurozóna esetében is lefelé módosultak, igen jelentős további lefelé mutató kockázatok mellett. Az OTP Global Markets szakértői szerint a magánszektor az eurózónában jól teljesít, de a koronavírus-járványból történő kilábalás még mindig nem fejeződött be. Emellett az orosz-ukrán konfliktus is újabb külső sokkhatást eredményezett, aminek leglátványosabb tünete az energiaköltségek drasztikus növekedése. A gázszállítások őszi leállása ráadásul az energiakrízis fokozódásán keresztül jelent további érdemi kockázatot.

Magyarországon az elemzők várakozások szerint a GDP növekedése az idei év második negyedévhez képest le fog lassulni, és az idei 5 százalékról a negyedik negyedévre és 2023-ra 2 százalékra eshet vissza. A lassulás okai között szerepel többek között az Oroszországgal és Ukrajnával folytatott kereskedelem visszaesése, a magánbefektetési hajlandóság csökkenése, a reáljövedelem-emelkedés fékeződése, valamint a sokkal szigorúbb gazdaságpolitika, és ezzel összefüggésben a hitelkereslet és fogyasztás várható visszaesése. A szakértők szigorodó gazdaságpolitikára számítanak, ami negatívan befolyásolhatja a reáljövedelmeket, miközben a magasabb kamatlábak egyszerre foghatják vissza fogyasztást és a hitelkeresletet is.

Forró ősz jön: a következő hónapok még az inflációról fognak szólni

Az elmúlt hónapokban elszabadult infláció világszerte évtizedes rekordokat dönt. A májusban mért 8,6 százalékos infláció 40 éves csúcsot ért el az Egyesült Államokban, miközben júniusra az eurózónában is 8,6 százalékra nőtt a drágulás az előzetes adatok szerint.

A következő hónapok még az infláció növekedéséről fognak szólni, ezzel együtt a megkezdett monetáris szigorítás által kiváltott keresleti oldali fékezés a következő fél évben gyenge növekedést és továbbra is a jegybanki cél feletti, de már a normalizálódó irányba mozduló inflációt hozhat. Az infláció tetőzését világszinten, így hazánkban is év végére prognisztizáljuk 13%-os szinten. 2023-ra 8 százalék feletti inflációt várunk itthon” – mondta el Tardos Gergely, az OTP Elemezési Központ vezetője.

A Befektetési stratégia véglegesítést követő bejelentett intézkedés, miszerint átalakul a hazai lakossági gáz- és áramszolgáltatás és az átlag feletti fogyasztásért piaci árat kell fizetni, 20% környékére emelheti az idei inflációs csúcsot, a jövő évi éves átlagos infláció pedig 13% környékén alakulhat.

A nyersanyagárak korrekciója és az ellátási lánccal kapcsolatos problémák mérséklődése is némi reményt adhat arra, hogy az infláció lecsengése elindulhat, igaz mind a kínai Covid-politika, mind az európai energiaválság további kellemetlen meglepetések okozhat az elkövetkező hónapokban.

A dollár emelkedő trendje megtörhetetlen, rég látott nyomás alatt a forint

Az elmúlt negyedévben a dollár 5 százalékkal tovább erősödött ez euróval szemben, elérve a paritást jelentő szinteket.Bár az elemzői GDP növekedési várakozások az USA és az eurozóna esetében is hasonló szintekre jöttek le, a magasabb energiaárak, és az orosz gázcsapok elzárásának lehetősége miatt az európai növekedést (és a folyó fizetési mérleg egyenleget) illetően jelentősebb lefele mutató kockázatok látszanak. Az inflációs várakozások is hasonló ütemben és magasságba emelkedtek az utóbbi hónapokban, és mivel az USA-ban az inflációs probléma szélesebb bázisú, emiatt a jegybank jóval erősebb kamatemeléseket hajthat majd végre. A piac az Európai Központi Banktól (EKB) is érdemi kamatemeléseket árazott be. Ebben azonban jóval nagyobb lefele mutató kockázatok vannak, hiszen a gazdasági növekedés gyengébb, komolyabb kockázatok látszanak, ráadásul az EKB-nak a periféria hozam spreadek kitágulására is figyelnie kell majd. Emiatt a két régió közötti reálhozam különbség jelentős, kedvezve ezzel a dollárnak.

A magasabb energiaárak, a laza fiskális politika, az ellátási láncokban jelentkező nehézségek, valamint az európai uniós források felhasználhatóságáról szóló megállapodás hiánya együttesen továbbra is a magyar deviza ellen hatnak, így a forint hosszabb távon is gyenge maradhat mind a dollárhoz, mind az euróhoz képest. Az inflációs nyomás várható mérséklődését is figyelembe véve az OTP Bank szakértői felfelé mutató kockázatok mellett arra számítanak, hogy a forint euróval szembeni árfolyama a következő hónapokban a 420-as szint alatt stabilizálódik.

Új szelek a kötvény- és nyersanyagpiacokon

A gazdasági környezet gyors változása következtében a befektetési termékek piacán is trendforduló látszik kibontakozni. A hosszú lejáratú kötvények ismét egyre vonzóbb célpontot kínálhatnak, összefüggésben az amerikai 10 éves államkötvény-hozamok alakulásával, ezért az eddigi alulsúlyozás helyett ezek semleges súlyozását javasolja az OTP Global Markets.

A nyersanyagpiacok huzamosabb ideje állócsillagként mutattak irányt a befektetőknek, de ezen a téren is változások kezdődtek. A recessziós fenyegetés erősödése ugyanis a keresleti oldalon kockázatot jelent, és a nyersanyagárak korrekciója már meg is kezdődött. Azonban az olaj- és gázpiacokon továbbra is komoly ellátási oldali bizonytalanságok tapasztalhatóak, így semlegesre módosítottuk az az erre vonatkozó ajánlásukat – fejtette ki Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi Asset Elemzési Osztályának vezetője.

Védekezésre felkészülni a részvénypiacokon

Bár az értékeltségi szintek a hosszú távú átlagokhoz tértek már vissza a részvénypiacokon, ez továbbra sem tükrözi megfelelő mértékben a gazdaság lassulásából és ezzel együtt a profitkilátások romlásából fakadó kockázatokat, ezért a részvények kapcsán továbbra is alulsúlyozás javasolt. Egyes szektorok ugyanakkor ez alól kivételt képezhetnek. Így a kockázatkerülő piaci környezetre pozícionálva magunkat a defenzív szektorok papírjai, mint az egészségügy vagy az alapvető fogyasztási javak, továbbra is jó befektetési célpontot jelenthetnek. A dollár erősödő trendje sértetlen, továbbra is ez a preferált deviza, és az arany is elkezdheti visszanyerni defenzív jellegét, ahogy a gazdasági kilátások romlanak és a hosszú kötvényhozamok csökkenni kezdenek.


Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás: