Hankó Balázs: a Semmelweis Egyetem a világ 100 legjobb egyetemének egyike lehet

A Semmelweis Egyetem (SE) a magyar felsőoktatás megújulásának eredményeképpen ma a világ egyetemeinek felső egy százalékában, a legjobb 100 között lehet - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter szombaton Budapesten.

Hankó Balázs: a Semmelweis Egyetem a világ 100 legjobb egyetemének egyike lehet

Hankó Balázs az SE Általános Orvostudományi Kar doktoravatási ünnepségén a gyógyítást az egyik legszebb hivatásnak nevezte és elmondta, hogy a magyar felsőoktatás öt évvel ezelőtt kezdődő megújulása során szakítottak a korábban az intézményekre erőltetett szocialista nagyvállalati működéssel.

A magyar egyetemek nemzetközi kapcsolataival összefüggésben a tárcavezető kiemelte, hogy a kormány által létrehozott Pannónia-program ma már jobban teljesít, mint az Erasmus.

A miniszter méltatta az SE névadója, Semmelweis Ignác tevékenységét, aki tudásával, szorgalmával, megfigyeléseivel, az igazság melletti kitartásával a reá bízottak életét védte még akkor is, amikor szinte mindenki támadta őt és azóta millió és millió édesanya, százmilliók életének megmentője lett. Ez a hit, kitartás, szuverenitás az, ami példát és irányt mutat, a megújult és sikeres magyar felsőoktatás is ilyen szuverén döntésben fogant - fogalmazott.

A most végző orvosegyetemisták egy olyan egyetem diplomáját vehetik át, amely a világ 30 ezer egyetemének felső egy százalékához tartozik és több mutató alapján is a világ 100 legjobb egyetemének egyike lehet - hangsúlyozta a miniszter.

Hankó Balázs szerint az SE a hivatalos nemzetközi rangsorban csak a "valóságot véltnek, a véltet valóságnak mutató véleménymonopólium", egyfajta "reputációs szorzó" miatt található hátrébb és ez csak a kutatók jogos jussát akarja elvenni, minden jogi és morális alapot nélkülöző módon.

"Ha minket megpróbálnak bezárni, akkor egy huszárvágással új irányba nyitunk" - hangoztatta, hozzáfűzve, hogy az Erasmusnál ma már jobban teljesítő Pannónia-programnak köszönhetően idén őszig mintegy nyolcezren jutnak el a világ vezető egyetemeire, közülük az előző tanévben 590 SE-hallgató volt.

A kormány egyebek mellett az új orvosi képzési, innovációs kutatási központ létrehozásával is tovább támogatja az SE fejlesztését, a jogos kollégiumi igénynek pedig az új diákvárosban kell megoldódnia - mondta.

A miniszter ismertetése szerint ma további 11 magyar egyetem található a világ legjobb öt százalékában, 2030-ra pedig újabb egyetemek lesznek Európa TOP 100-as kategóriájában.

A tárcavezető elmondta: az elmúlt években a felsőoktatáshoz való hozzáférés lehetőségének bővülésével mintegy 63 százalékkal nőtt a társadalmi szempontból kiemelt jelentőségű képzéseken részt vevők, például az orvostanhallgatók száma és az állami ösztöndíjasoké, külföldi diákoké is növekedett, az SE pedig a tudományos tevékenységével, a kutatás, innováció terén is élen jár, emellett családbarát egyetem is.

Hankó Balázs arról is beszámolt, hogy a megújulással létrejövő új felsőoktatási finanszírozási rendszer célja a középszerből való kilépés volt, a kormány autonómiát teremtett az egyetemeken, két és félszeresére nőtt a teljesítményösztönzés.

A magyar felsőoktatás rendszerét ma csak az ellenérdekeltek támadják, a megfigyelések, eredmények viszont azt mutatják, hogy "igazunk van" - mondta a miniszter.

Merkely Béla, az SE rektora arra intette a diplomájukat most átvevő 517 végzős orvost, hogy sose elégedjenek meg kötelező feladataik elvégzésével, és arra kérte őket, hogy munkájukkal öregbítsék az egyetem hírnevét, tevékenységük középpontjában mindig a betegek, a rászorulók, az elesettek álljanak.

Hangsúlyozta, hogy az orvos- és egészségtudományban átütő sikereket csak határokon átívelő együttműködéssel lehet elérni, a külföldön szerencsét próbálókat pedig arra bátorította, az ott megszerzett tudást mielőbb hozzák haza.

Merkely Béla az SE-t világszínvonalú tudáscentrumként jellemezte, ennek kapcsán pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar űrhajósprogramban, Kapu Tibor felkészítésében is részt vettek.

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus "motivációs beszédében" többek között arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy az emberek egy orvoshoz mindig komoly elvárásokkal fordulnak és ezért is nagyon fontos, hogy közérthetően, ugyanakkor szakmai szinten is beszéljen például a betegekkel.

Arra bíztatott, hogy szakterületük kiválasztásakor a keresést addig érdemes folytatni, amíg nem "lángol" bennük a motiváció, ez segíthet abban, hogy az orvoslást a lehető legjobban, a legmagasabb színvonalon tudják végezni.

Az orvoslás terén a Nobel-díjas fizikus a betegségek megelőzését tartja a legfontosabbnak, ennek kapcsán a szűrőprogramok jelentőségét emelte ki.

Nehezményezte, hogy még mindig várat magára a krónikus betegségek korai stádiumban való felismerésének elterjedése és ismertetése. Szerinte vérből, vérplazmából kivont információkkal lehet létrehozni egy ilyen megelőző rendszert, amelynek segítségével ezek a betegségek könnyebben gyógyíthatók, de az csak akkor ér valamit, ha az emberek eljárnak a szűrővizsgálatra és a betegek motiválásában kérte a most végzett orvosok segítségét is.

Ennek a rendszernek a működtetésével az egészségügy számára is milliárdok takaríthatóak meg - hangsúlyozta Krausz Ferenc.

35 éves a Magyar Suzuki: teljeskörű autógyártás, népszerű modellek, stabil működésű nagyvállalat

Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.
2026. 04. 21. 16:00
Megosztás:

Európai bankok összefognak: jön az első nagyszabású euró stabilcoin 2026-ban

Új korszak kezdődhet az európai kriptopiacon: tizenkét vezető bank közösen lépne színre egy euróalapú stabilcoinnal, amely komoly kihívást jelenthet a dollár dominanciájának. A projekt mögött álló Qivalis konzorcium és a Fireblocks együttműködése egyértelműen jelzi: a hagyományos pénzügyi szektor nem akar lemaradni a digitális pénzversenyben.
2026. 04. 21. 15:30
Megosztás:

Új kulturális modell kidolgozását kezdeményezi a Magyar Színházi Társaság

Új, átláthatóbb és arányosabb alapokra helyezné a kulturális szféra működését a Magyar Színházi Társaság (MSZT), ennek érdekében a szervezet több mint száz pontból álló szakmai javaslatcsomagot állított össze – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Meredeken romlottak a németországi és euróövezeti gazdasági várakozások

Áprilisban meredeken csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe a márciusi erőteljes süllyedést követően.
2026. 04. 21. 14:40
Megosztás:

A BIS szigorítaná a stabilcoin-szabályozást – de már túl késő lehet?

A stabilcoin (angolul: stablecoin) piac robbanásszerű növekedése új szintre emelte a pénzügyi kockázatokat – és a szabályozói aggodalmakat is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) most egyértelmű figyelmeztetést adott ki: globális szabályozás nélkül a rendszer sérülékeny marad. De vajon a piac már túlnőtt a szabályozók reakcióidején?
2026. 04. 21. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s három új MAN típusú elektromos nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú flottáját

A Waberer’s tovább erősíti fenntarthatósági törekvéseit, és három új, tisztán elektromos MAN TGX 20.449 4x2 BL SA EB típusú nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú járműflottáját. A beszerzéssel az ilyen járművek száma 33-ra nő, amellyel a vállalat továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb alternatív flottáját üzemelteti.
2026. 04. 21. 13:30
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Coinbase új szintre emeli a kriptohitelezést: USDC-alapú kölcsönök indulnak az Egyesült Királyságban

A Coinbase tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyság kriptopiacán: a vállalat elindította kriptofedezetű hiteltermékét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Ethereum fedezet mellett perceken belül USDC-hez jussanak. Az új szolgáltatás nemcsak likviditást biztosít eladás nélkül, hanem fontos lépés az onchain pénzügyi ökoszisztéma kiépítése felé is.
2026. 04. 21. 12:30
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az országos önkéntes meteorológiai hálózatba

Még lehet jelentkezni a HungaroMet Nonprofit Zrt. által indított országos önkéntes meteorológiai hálózatba, amelynek célja a hazai mérési lefedettség bővítése és a helyi időjárási jelenségek jobb megismerése.
2026. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Jelentősen mérséklődtek a gépjárműbiztosítási díjak az első negyedévben

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 197 900 forint volt a személygépkocsik körében, ami 9 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 217 400 forintos szinttől. Ennél is jelentősebb, 16,5 százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíjában, melynek aktuális összege 58 400 forint.
2026. 04. 21. 11:30
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében maradtak a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, itthon folytatódott a hozamcsökkenés

Nem mozdultak el számottevően pénteki szintjükről a fejlett gazdaságok hosszú hozamai a hétfői kereskedés során, az inflációs félelmek továbbra sem enyhülnek, miközben az USA-iráni konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, a Hormuzi-szoros kérdésében patthelyzet alakult ki, pedig közeleg a kéthetes tűzszünet április 22-i lejárata.
2026. 04. 21. 11:00
Megosztás:

A tengerentúli tőzsdéken is fordult a kocka, a nyersolaj ára 6-7%-ot emelkedett hétfőn

Hétfőn mérsékelt csökkenéssel zártak a legfontosabb tengerentúli részvényindexek a pénteki csúcsokat követően: a Dow néhány pontos csökkenéssel zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, míg a Nasdaq Composite 0,3%-ot gyengült.
2026. 04. 21. 10:30
Megosztás:

A pénteki lendület gyorsan szertefoszlott, hétfőn már estek az európai részvényindexek

Csökkenéssel zárt hétfőn a nyugat-európai tőzsdék túlnyomó többsége azt követően, hogy a Hormuzi-szoros pénteki megnyitásáról szóló bejelentések meglódították a részvényindexeket. Azonban a hétvége közel-keleti eseményei ismét nyomás alá helyezték a részvénypiacokat, a befektetők kockázatkerülőbbek voltak, miközben közeleg a korábbi kéthetes tűzszüneti megállapodás vége.
2026. 04. 21. 10:00
Megosztás:

Az elmúlt másfél évtizedben nőtt az üzemanyagárak megfizethetősége

A havi nettó átlagkeresetből megvásárolható üzemanyag mennyisége 2025-ben a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - állapítja meg az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., az intézet szerint a védett ár kivezetésével, a piaci árak visszatérésével évekkel ezelőtti szintre ugrana az autósok terhe.
2026. 04. 21. 09:30
Megosztás:

Folytatódik a parlament alakuló ülésének előkészítése

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 21. 09:00
Megosztás:

A Mastercard segíti a magyar fintech cégek nemzetközi piacra lépését

A Mastercard háromrészes eseménysorozatot indít Budapesten, hogy a magyarországi fintech-szektor legígéretesebb szereplőit segítse a nemzetközi piacra lépésben - közölte a Mastercard az MTI-vel.
2026. 04. 21. 08:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal kedd reggelre?

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 21. 08:00
Megosztás:

Kínai elnök: biztosítani kell a hajózás zavartalanságát a Hormuzi-szorosban

A hajóforgalom zavartalan fenntartására szólított fel a Hormuzi-szorosban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki hétfőn telefonon egyeztetett Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel - jelentette a kínai állami média hétfőn.
2026. 04. 21. 07:30
Megosztás:

Az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson

Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is - írta hétfőn a magyarországi választások eredményeiről a Facebookon Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
2026. 04. 21. 07:00
Megosztás: