Hasonló sikeres évre számít a DEKRA Akademie

Az eddigi adatok alapján a tavalyi rekordot elérő, vagy azt meghaladó bevétellel számol 2021-re a DEKRA Akademie Kft., amely az előző évben 4,162 milliárd forintos árbevételt ért el a 2019-es 4,004 milliárd forint után.

Hasonló sikeres évre számít a DEKRA Akademie

A társaság hétfői közleménye szerint profitja tavaly az árbevételt is meghaladó mértékben nőtt, üzemi szintű nyeresége 846,5 millió forint volt az előző évi 128,03 millió forint után. A DEKRA 2020-ban 760 különböző képzést indított, amelyeken összesen 10 730 hallgató vett részt, mintegy 200 településen.
   
A DEKRA Akademie ügyfelei között jelentősen megnőtt a magánszemélyek száma, ami a közlemény szerint azt jelzi: egyre többen tartják fontosnak, hogy folyamatosan képezzék magukat. Míg korábban az ügyfelek 90 százaléka vállalat volt, addig tavaly már 30-40 százalék volt a magánszemélyek aránya, és az idén már meghaladta a cégekét. A közlemény idézi Décsi András ügyvezetőt, aki szerint ebben jelentős szerepe van a koronavírus-járványnak, hiszen sokan átképezték magukat, miután elveszítették az állásukat, vagy ráébredtek, hogy sérülékeny a megélhetésük. Hozzátette, hogy jóval többen fordulnak a műszaki és informatikai képzések mellett a logisztika felé is, mint korábban.
   
Emellett a cégnél évek óta keresett az aranykalászos gazdatanfolyam, tavaly 488-an végezték el, többségük (436 fő) a Dunántúlon. Décsi András elmondta: az idén eddig a keleti országrészben 108 végzős volt és az év végéig számuk további 40-nel fog nőni, a Dunántúlon pedig 326-an már végeztek, a második fél évben pedig további 120 ember részvételére számítanak. Az agrárképzések folyamatos népszerűségét segíti, hogy a földalapú támogatásokhoz, valamint több uniós pályázathoz előírás a mezőgazdasági szakképesítés megléte.
   
A közlemény szerint a felnőttképzési piacra a jövőben, több bejelentett kormányzati intézkedés mellett, az építőipari konjunktúra is pozitívan hathat, ugyanakkor az OKJ megszűnése előtti kivételesen nagy forgalmat a piac várhatóan jövőre már nem tudja megismételni.
   
A különböző felnőttképzési tanfolyamok résztvevői között felülreprezentált a 40-nél idősebb korosztály. A jövőben némileg lendíthet a tanulási kedven, hogy május vége óta elérhetők a Diákhitel Központnál a 18-55 évesek számára a felnőttképzési hitelek, ennek hatása azonban várhatóan jövőre lehet számottevő - közölték.
   
A DEKRA Akademie Kft. tulajdonosa az 1925-ben alapított német DEKRA 2020-ban több mint 3,2 milliárd euró árbevételt realizált, mintegy 44 ezer embert foglalkoztat több mint 60 országban. A vállalat minősített és független szakértői szolgáltatásokat nyújt számos területen, így foglalkozik egyebek mellett járműellenőrzéssel, ipar- és épületellenőrzéssel, biztonsági tanácsadással, termékteszteléssel és tanúsítással, emellett munkaerőkölcsönzéssel és felnőttképzéssel is.

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több részén

Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2026. 01. 12. 00:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 11. 23:00
Megosztás:

Ma emelkedik a piac? A befektetők átcsoportosítják nyereségüket a legjobb 2026-os kripto előértékesítésbe

A piac ma bikás hangulatban van, számos kriptovaluta zöld tartományban forog. Ez a pozitív trend vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Ugyanakkor a legtöbb vezető kriptoeszköz az elmúlt héten csak mérsékelt nyereséget ért el, így azok a befektetők, akik a legjobb altcoinokat keresik vásárlásra, elkezdték keresni a nagyobb potenciállal bíró előértékesítéseket.
2026. 01. 11. 22:00
Megosztás:

A BNB 902 dollárig emelkedett: diverzifikálj a legígéretesebb kriptó előértékesítésbe, a Digitap-ba ($TAP)

A kriptopiac 2026-ot újult lendülettel kezdte, és a BNB gyorsan reagált erre. Az árfolyam a hét elején átlépte a 900 dolláros szintet, és rövid időre elérte a 902 dollárt is, mielőtt a szélesebb piaci konszolidáció visszahúzta volna 890 dollár alá. Bár ez a mozgás megerősítette, hogy a vevők továbbra is aktívak, egyben emlékeztette a kereskedőket arra is, milyen gyorsan kifulladhat a lendület, ha csökken a likviditás.
2026. 01. 11. 20:00
Megosztás:

Megegyezésre szólította fel Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. 01. 11. 19:00
Megosztás:

Francia gazdasági miniszter: az EU-nak jobban kellene védenie a belső piacát

Az Európai Uniónak "gyorsabban, összehangoltabban és hatékonyabban" kell megvédenie belső piacát, különösen a kínai termékek beáramlásával szemben - jelentette ki Sébastien Martin francia ipari miniszter vasárnap.
2026. 01. 11. 18:00
Megosztás:

A fogyatékossággal élők és közösségeik 2026-ban is számíthatnak a kormányra

Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
2026. 01. 11. 17:00
Megosztás:

A román kormány többletbevételt remél az ingatlan- és gépjárműadó emelésétől

A román kormány szerint mintegy 3,7 milliárd lejes (280 milliárd forint) többletbevételt eredményezhet az önkormányzatok számára 2026-ban az ingatlan- és gépjárműadó januártól bevezetett emelése, ez 30 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
2026. 01. 11. 16:00
Megosztás:

Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban

Több autópálya forgalmát is akadályozza az Európai Unió-Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírása ellen tiltakozó gazdák napok óta tartó megmozdulása Belgiumban - tájékoztatott a belga rendőrség a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap vasárnapi jelentése szerint.
2026. 01. 11. 15:00
Megosztás:

Cipőt, kabátot, takarót kér a rászoruló emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A rendkívüli hidegben a tervezettnél gyorsabban fogynak a hajléktalanellátásban gyakran pótlásra szoruló ruhaneműk, ezért több vidéki városban és Budapesten is a lakosság segítségét kéri a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a karitatív szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 01. 11. 14:00
Megosztás:

Meteorológia: országos átlagban mínusz 12 Celsius-fok volt vasárnap hajnalban

Bár új szezonrekord nem született, a szombat éjszaka is zimankós volt: országos átlagban mínusz 12 fokig csökkent a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 01. 11. 13:00
Megosztás:

Mikor kell visszafizetni a közszolgálati otthontámogatást? Ezek a hibák milliókba kerülhetnek!

A otthontámogatás egy rendkívül kedvező, vissza nem térítendő juttatás, amely az önrész előteremtésében vagy a havi törlesztőrészletek csökkentésében nyújt hatalmas segítséget a közszolgálatban dolgozóknak. Azonban, mint minden állami támogatásnak, ennek is szigorú feltételei vannak. Ha ezeket nem tartjuk be, a támogatást kamatostul kell visszafizetni.
2026. 01. 11. 12:00
Megosztás:

A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján - közölte a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó vállalat az MTI-vel.
2026. 01. 11. 11:00
Megosztás:

Indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2026. 01. 11. 10:00
Megosztás:

Az új évben is ingyenesen segíti a nyelvtanulást a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul

A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul térítésmentesen elérhető platform nemcsak a diákoknak és a tanároknak, hanem a Kréta-azonosítóval rendelkező szülőknek is lehetőséget ad a fejlődésre, a tanulásra, a nyelvtudásuk felfrissítésére.
2026. 01. 11. 09:00
Megosztás:

Tetőzhetett a budapesti lakásár-növekedés

Miközben több vármegyében fokozódott a lakások és házak áremelkedése tavaly év végén, Budapesten, ha csak kicsit is, de mérséklődött a drágulás üteme - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Ennek ellenére a főváros legolcsóbb kerületei is vetekszenek a legdrágább vármegyeszékhelyek hirdetési négyzetméteráraival.
2026. 01. 11. 08:00
Megosztás:

Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe, hiába drágult a gabona

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint decemberben tovább csökkentek az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest, mivel a tejtermékek, a hús és a növényi olajok jegyzéseinek visszaesése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor árának emelkedését.
2026. 01. 11. 07:00
Megosztás:

Otthon Start: mit okozna, ha eltörölnék a támogatott lakáshitelt?

Az MNB lakáshitel statisztikái alapján 273,99 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a magyarok novemberben. Ezen összegből 222,64 milliárd forint kapcsolódott valamilyen támogatott kölcsönhöz. Ez a teljes havi összeg 81,26 százaléka, mondhatni csak minden ötödik forintot helyeztek ki a bankok piaci alapon. De ez egy jó hír, vagy inkább probléma?
2026. 01. 11. 06:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Kijev vizsgálja a Donyec-medencei gazdasági övezet létrehozására vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség szemlézett szombaton.
2026. 01. 11. 05:00
Megosztás:

Melyik a legnépszerűbb használt autómárka most Magyarországon?

2025-ben a DataHouse adatai szerint 128 155 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 110 961-es értéket. Noha ezzel öt éve nem látott szintre emelkedett a használtautó-import, ez a volumen továbbra is jelentősen elmarad a Covid-járványt megelőző időszak évi 155-160 ezres szintjétől.
2026. 01. 11. 04:00
Megosztás: