Hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése

A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van az élelmiszerbiztonság, az egészséges és magas minőségű élelmiszerek megtermelésében - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Farkas Sándor, a tárca parlamenti államtitkára pénteken, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének második alkalommal megrendezett kertészeti konferenciáján, Budapesten.

Hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése

Farkas Sándor hangsúlyozta, az agrártárca kiemelten támogatja azt az értékteremtő tevékenységet, amit a kertbarátok szövetségének mintegy 20 ezer tagja és rajtuk kívül is több százezer kerttulajdonos végez. Tevékenységük a korszerű művelésre és a régi magyar tájfajták ápolására egyaránt kiterjed, emellett hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez úgy, hogy közösséget alkotnak, felvállalva a tudásmegosztás feladatát is - fogalmazott.

A házikertek művelésének népszerűsítése érdekében a szaktárca kidolgozta a "Kiskert program 2020-2025" felhívást, amely komplex megoldásokat ad a biodiverzitás, a génmegőrzés és az önellátás megvalósulásának támogatására.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a kertműveléshez szükséges szaktudás és kemény munka megbecsülést és odafigyelést érdemel. A kertészet fellendítésének kulcseleme, hogy legyen helyi termesztés és adott helyen történjen az értékesítés is, rövid ellátási láncon keresztül. Ezt segítette a kormányzat azáltal, hogy a kistermelők számára közvetlen értékesítést tett lehetővé 2010-ben. Az őstermelők a helyi piacokon keresztül is el tudják látni közvetlen környezetüket finom, egészséges zöldséggel, gyümölccsel.

Az államtitkár felidézte: 2020. októberében megjelent pályázati felhívás keretében vidéki térségekben működő önkormányzatok és nonprofit szervezetek nyújthattak be legfeljebb 100 millió forintnyi támogatási kérelmet új vagy már meglévő, helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére. Farkas Sándor hozzátette, a döntések értelmében 2021. májusától a megítélt támogatás meghaladta a 12,5 milliárd forintot.

"Az a célunk, hogy a magyar vidéket élhetővé tegyük, a magyar lakosság számára pedig biztosítsuk a megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszert, hogy hazánk biztonságos és békés hely maradjon Európa szívében" - mondta az államtitkár.

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás: