Hatalmasat zuhant tavaly a brit autóipar termelése

Hatvanöt éve nem mért mélypontra süllyedt tavaly a brit autóipar termelése, elsősorban a koronavírus-járványhoz közvetlenül kötődő fogyasztási és beszállítói okok miatt.

Hatalmasat zuhant tavaly a brit autóipar termelése

A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) csütörtökön ismertetett éves összesítése szerint 2021-ben 859 575 személyautót gyártottak Nagy-Britanniában, 6,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
    
Az SMMT hangsúlyozza, hogy legutóbb 1956-ban készült ennél kevesebb jármű a brit autógyárakban: abban az évben 707 594 személygépkocsit állított elő a brit autóipar. A szakmai szervezet beszámolója szerint tavaly 61 353-mal kevesebb autót gyártottak Nagy-Britanniában, mint 2020-ban, pedig a brit autóipar a tavalyelőtti évben is súlyosan megszenvedte a koronavírus-járvány hatásait.
    
Az SMMT csütörtöki összesítése alapján 2021-ben 34 százalékkal kevesebb autó készült a brit gyártóüzemekben, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes évben. Tavaly az exportra termelt autók száma 5,8 százalékkal, a brit piacra gyártott járműveké 10,6 százalékkal csökkent. A brit járműipar tavalyi termelésének 81,2 százaléka külföldre került, és a legnagyobb piac változatlanul az Európai Unió, annak ellenére, hogy Nagy-Britannia 2020 januárjában kilépett az EU-ból.
    
A SMMT csütörtöki jelentése szerint 2021-ben a brit autóexport 55 százalékát az EU-országok vették fel. Ez azt jelenti, hogy az unió részaránya még növekedett is a brit autóexporton belül, tavalyelőtt ugyanis a teljes kivitel 53,5 százaléka irányult a 27 EU-tagállam piacára.
    
A brit EU-tagság két évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) után 11 hónapig tartó átmeneti időszak kezdődött, amely alatt jórészt a kilépés előtti szabályozási rendszer maradt érvényben az unióval folytatott kereskedelemben. Az átmeneti időszak 2020. december 31-én lejárt, de London és az Európai Unió az utolsó pillanatban, 2020 karácsonya előtt megállapodásra jutott egy szabadkereskedelmi egyezményről, amely vám- és kvótamentességet biztosít a kétoldalú áruforgalomban.
    
A brit gazdaságban jelenlévő gyártók közül tavaly a Honda szenvedte meg a leginkább a járvány hatásait: a japán konglomerátum brit üzeme 2021-ben 54 465 járművet állított elő, 21,53 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban.
    
A legnagyobb cégek közül a Nissan nagy-britanniai termelése 16,7 százalékkal zuhant. Az Opellel jórészt azonos kivitelű, de más márkanevek alatt forgalmazott autókat gyártó Vauxhall brit üzemeiben 14,9 százalékkal kevesebb autó készült tavaly, mint két éve.
    
Az SMMT hangsúlyozza: a tavalyi visszaesés fő okai között volt a súlyos mértéket öltő félvezető-hiány, amelyet a világjárvány által feldúlt globális beszállítói hálózatok fennakadásai okoztak. A gyártókat emellett munkaerőhiány is sújtotta, tekintettel arra, hogy a koronavírus-fertőződések miatt rengeteg alkalmazottnak kellett elkülönítésbe vonulnia. Ehhez járult még az is, hogy a zárlatok miatt az autókereskedések tavaly hónapokig zárva tartottak, és ez a mélybe nyomta a keresletet is - áll az SMMT csütörtöki beszámolójában.
    
A brit autógyártás 2020 áprilisában, a nagy-britanniai koronavírus-járvány első hullámának tetőzése idején érte el az abszolút mélypontot: abban a hónapban mindössze 197 személyautó készült Nagy-Britanniában, 99,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.


Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás: