Hátborzongató kapcsolat a hamburgi késelő és a kombinós gyilkos között

Pénteken 18 ember sérült meg, amikor egy német nő késes ámokfutásba kezdett a hamburgi pályaudvaron. Az csak most derült ki, hogy a nőt előző nap engedték ki a pszichiátriáról. Jogvédők szerint az eset így kísérteties párhuzamot mutat a magyarországi kombinós gyilkos esetével – mindkettő a pszichiáterek terméke, vélik a jogvédők.

Hátborzongató kapcsolat a hamburgi késelő és a kombinós gyilkos között

Miután múlt hét pénteken a késelős nőt a hamburgi pályaudvaron elfogták, a tartományi egészségügyi miniszter szóvivője elárulta: a 39 éves támadót a késelés előtti napon engedték el egy cuxhaveni pszichiátriai intézetből.

Ugyanez történt 2014-ben Budapesten: a 41 éves A. Áront, aki a Margit híd budai hídfőjénél hidegvérrel a villamos alá rúgott egy 74 éves nőt, egy nappal korábban „gyógyultan” engedték ki a János Kórház pszichiátriájáról.

Hogy az elkövetőknek mi a kór- és háttértörténete, az egy dolog. Ám a két eset közti hasonlóság a civilek szerint több kínos pontra is felhívja a figyelmet:

– A jelek szerint az ámokfutók pszichiátriai kezelése nem ért semmit – ez a legenyhébb következtetés.

– Régóta tudott, hogy bizonyos pszichiátriai szerek szedése – elsősorban, de nem kizárólag antidepresszánsoké – öngyilkos gondolatokat és erőszakos viselkedést válthat ki. Erről tucatjával jelentek már meg hivatalos figyelmeztetések.

– Ilyen esetek nem tízévente egyszer következnek be. A CCHR nevű civil szervezet – amely a pszichiátriákon történő jogsértések feltárásával foglalkozik – adatbázisa szerint a pszichiátriai kezelést követő erőszakos esetek magyarországi listája megdöbbentően hosszú.

– Annak ellenére, hogy ilyen esetek rendszeresen megtörténnek – és gyakran a legértelmetlenebb módon vesznek oda ártatlan emberi életek – a kezelő pszichiáter felelősségét soha nem vizsgálják. Ha pedig a pszichiáter nem vétett szakmai hibát, a jelenség még riasztóbb – hiszen így a szabályszerű pszichiátriai kezelések okoznak olyan kitöréseket, amik sokszor emberéleteket követelnek

A CCHR Magyarország szerint a baj rendszerszintű, ezért a témáról információs kiadványt állítottak össze, amely nemcsak a pszichiátriai szerek veszélyes mellékhatásait és az erről született hatósági figyelmeztetéseket ismerteti, hanem olyan megoldási javaslatokat is bemutat, amelyek segítenek helyreállítani a józan észt ezen a területen.

Most érdemes diákszámlát nyitni – akár 60 ezer forintos bónusszal is indulhat a tanév

A ponthatárok kihirdetésével nemcsak az egyetemi felvételt nyert hallgatók izgulnak, hanem a bankszektor is aktivizálja magát: a nyár végi időszakban egymást érik a fiatalokat célzó számlanyitási akciók. A money.hu összegzése szerint több bank is akár több tízezer forintos bónuszokkal és ingyenes számlavezetéssel próbálja magához csábítani az új egyetemistákat.
2025. 07. 29. 06:00
Megosztás:

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mostanra ez a szám 17 200 fölé emelkedett, ami 4,2 százalékos kínálatbővülést jelent. Az albérletárak egyelőre még nem mozdultak felfelé, ami részben a jelentős kínálatnak is köszönhető.
2025. 07. 29. 05:00
Megosztás:

Stabilcoinok forradalma: Kik nyerhetnek a digitális dollárversenyben?

A stabilcoinok már nem csupán a kriptovilág „kockázatkerülő” alternatívái – mára a hagyományos pénzügyi intézmények és a világ legnagyobb vállalatai is versenybe szálltak értük. A nemrég elfogadott GENIUS Act az első valódi törvényi keretrendszert biztosítja a stabilcoinoknak az Egyesült Államokban, megnyitva az utat a digitális dollár-alapú eszközök új generációja előtt. A tét óriási: aki elsőként adaptálja a technológiát, uralhatja az új pénzügyi infrastruktúra alapjait.
2025. 07. 29. 04:00
Megosztás:

A Tether Amerikába tart – de vajon bírja-e a szabályozási nyomást?

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, végre belép az amerikai piacra – de a belépője nem mentes a kihívásoktól. A Genius Act elfogadása új korszakot nyitott a stabilcoin-piacon, és bár a Tether komoly szereplő lehetne a dollárhoz kötött digitális valuták terén, kérdéses, hogy készen áll-e megfelelni az USA szigorú szabályozásainak. Eközben a rivális Circle már jóval előrébb jár – és a piac ezt díjazza is.
2025. 07. 29. 03:00
Megosztás:

Kapcsolgassuk a légkondit, vagy menjen folyamatosan? Mi a jobb?

Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők szerint a legjobb, ha a berendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, így nemcsak hűvösebb lesz, de az áramfogyasztás is kevesebb. A hosszabb és intenzívebb hőségidőszakok is könnyen átvészelhetők a klímaberendezések okos használata mellett.
2025. 07. 29. 02:01
Megosztás:

Nem kell több WC papír a jövőben! Új dolog jön helyette

A WC-papír kora lejárt? A bidéfunkció forradalmasítja a személyes higiéniát és a fenntarthatóságot. Szakértők szerint egészségesebb: meleg vizes öblítés a fürdőszobákban.
2025. 07. 29. 01:00
Megosztás:

Halmozzák a bálnák a SHIB tokeneket - A TOKEN6900 közelít a 1,5 millió felé

A Shiba Inu (SHIB) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
2025. 07. 29. 00:01
Megosztás:

PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte

A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
2025. 07. 28. 23:00
Megosztás:

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
2025. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Az USA és Kína meghosszabbítaná a kedvezőbb vámokat

Az Egyesült Államok és Kína várhatóan további 90 nappal meghosszabbítja az alacsonyabb vámokról szóló egyezséget, ami jelen állás szerint augusztus 12-én jár le. Ennek érdekében ma Stockholmban találkoznak a küldöttségek.
2025. 07. 28. 21:00
Megosztás:

Megállapodott Trump és von der Leyen

Donald Trump és Ursula von der Leyen 15%-os vámban állapodtak meg augusztus 1-jétől az EU-ból az Egyesült Államokba érkező áruk tekintetében.
2025. 07. 28. 20:00
Megosztás:

A tűzzel játszik a Fehér Ház?

A Trump-adminisztráció azt fontolgatja, hogy engedje-e a tajvani elnököt New Yorkban és Dallasban is megállni a jövő héten kezdődő latin-amerikai diplomáciai útja során.
2025. 07. 28. 19:00
Megosztás:

A Samsung gyárthatja a Tesla chipjeit

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az amerikai autógyártó 16,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsunggal chipek vásárlására, ami várhatóan fellendíti a dél-koreai cég veszteséges bérgyártási üzletágát.
2025. 07. 28. 18:00
Megosztás:

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás: