Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

A közlemény szerint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának kutatói Kapu Tibor kutatóűrhajóstól vették át tudományos munkájuk kísérleti anyagait hétfőn a DE Biodrome-ban, a HUNOR-program űrnövénykísérlet és az egyetemi űrpaprika otthonában.

Felidézték, hogy a kar kutatói egy évvel ezelőtt, tavaly március 17-én csomagolták össze a kísérletben részt vevő retek-, búza- és paprikamagokat.
A VITAPRIC kutatási anyaga a HUNOR Magyar Űrhajós Program tudományos portfóliójában az Axiom-4 küldetés részeként június 25-én indult el Kapu Tibor kutatóűrhajóssal és társaival együtt a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra.

Az egyetem növénynemesítési, növénytermesztési és biotechnológiai kutatásai sok évvel ezelőtt megalapozták azt a szakmai hátteret, amely lehetővé tette, hogy az egyetem bekapcsolódjon a nemzeti űrprogramba - idézte a közlemény Stündl Lászlót, a kar dékánját, aki reményét fejezte ki, hogy az eredmények hasznosulnak, és újabb kutatási irányokat nyitnak meg a szakemberek előtt.

Kapu Tibor a VITAPRIC-programot a HUNOR Magyar Űrhajós Program egyik legérdekesebb kísérletének nevezte, amely megmutatta, milyen kihívásokkal szembesülnek, amikor a világűrben kell végrehajtani egy kísérletet.

"Olyan környezetben, ahol a magok gravitáció nélkül nem igazán tudják, hogy merre kell nőniük egy olyan csíráztatóban, ahonnan nagyon könnyen ki tudnak esni. Mégis, mi meg tudtuk oldani" - idézték a kutatóűrhajóst, aki kiemelte: "mi voltunk az elsők a világon, akik abban a környezetben tudtunk növényeket termeszteni, ahol mi magunk, űrhajósok is éltünk, és nem egy elzárt, izolált, kontrollált környezetben".

A közlemény szerint a HUNOR programban részt vevő magok nemesítése és előkezelése 2024-2025 között zajlott a Debreceni Egyetem agrár karának biotechnológiai laboratóriumaiban. Az alkalmazott eljárás felgyorsította a csírázást, növelte a csíranövények vitalitását, valamint javította a fitokémiai összetételt, ezáltal magasabb tápértéket eredményezve.

A nemzetközi űrállomáson kifejlődött növényeket három lépésben "takarították be", elsőként a retek mikrozöldet, majd a búzafüvet és végül a paprika mikrozöldet.

A mintákat mínusz 80 Celsius-fokos mélyhűtőbe helyezték, és ott tárolták január 15-ig, amikor is a betegség miatt félbeszakadt Crew-11 misszió legénységét szállító hordozóval tértek vissza a Földre - írták.

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes, a VITAPRIC-program vezetője szerint a mintákat összehasonlítják a Biodrome-ban hasonló körülmények között - fény, hőmérséklet, szén-dioxid és páratartalom mellett - nevelt kontrollnövényekkel.

A vizsgálatok kiterjednek a növények mikrobiom-elemzésére, azaz azt is megvizsgálják, hogy az űrállomáson fejlődött VITAPRIC mikrozöldek emberi fogyasztásra alkalmasak-e, továbbá a növények biokémiai és ásványi anyag összetétele hogyan változott meg, különös tekintettel a magvak szelénnel történt előkezelésének hatására a mikrogravitációs környezetben.


Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás: