Hiányzik még egy lökés a lakáspiacnak

A KSH friss adatai szerint tavaly csak 18,65 ezer új lakás épült fel, ami 9,2 százalékkal kevesebb, mint a 2022-es adat. Az építési engedélyek száma 39%-kal csökkent. Idén sorfordító hónapok jöhetnek a lakáspiacon, ám a szereplők még óvatosak. Ahhoz, hogy 2024-ben érdemben nőjön az otthon-építési kedv, még szükség van egy lökésre, további érdemi kormányzati ösztönzőkre – véli Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Hiányzik még egy lökés a lakáspiacnak

Idén sorfordító hónapok jöhetnek a lakáspiacon, mert bár a kamatok lassan csökkenésnek indultak, az átlagpolgárok és a vállalkozások még óvatosak. Ahhoz, hogy 2024-ben érdemben nőjön az otthon-építési kedv még szükség van a csok Plusz mellett is egy további lökésre, érdemi kormányzati ösztönzőkre – véli Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Ma délelőtt megérkeztek a Központi Statisztikai Hivatal, a KSH friss lakásépítési-, illetve építési engedélyek alakulását mutató adatai. Ezek szerint továbbra sem tért magához a lakáspiac: 2023 egészében 18,65 ezer új lakás épült fel, ami 9,2 százalékos visszaesés a 2022-es lakásátadási számhoz képest. Ez ugyan a piac által vártnál kisebb zsugorodás, de így is jelentős csökkenés. Ha azt nézzük, hogy már tavalyelőtt sem volt magas a felépül új lakások száma, akkor még borúsabb a kép. A 2021-es és a 2022-es átadott lakásszám sem közelítette már meg ugyanis a 28,2 ezer darabos újlakás átadással jellemezhető 2020-as csúcsévet.

„Véleményem szerint a gazdaságpolitikai döntéshozóknak nagyon gyorsan lépnie kellene egy újabb, érdemi ösztönzővel a lakástámogatási fronton, hogyha azt szeretnénk, hogy már akár 2024 második felében a korábbi évekhez hasonló mértékben induljanak lakossági beruházások. A csok Plusz fontos, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem elégséges eszköz ahhoz, hogy a lakásépítési számok egy-két éven belül érdemben javuljanak. A minap közzétett adatok alapján az első egy hónap alatt meghaladta ugyan az ezret a csok pluszt igénylők száma, de a 2015 nyara óta 240 ezer csok támogatásban részesült családhoz képest ez egyelőre nagyon alacsony szám” – következtet Markovich Béla.

A jövőre nézve a kiadott építési engedélyek száma ad fogódzót. A friss adatok alapján az igényelt lakásépítési engedélyek száma 39 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban, azaz 2022 egészében volt. Azonban a látványosan zsugorodó építési kedvet fokozhatják a múlt év végén bejelentett, megújított, átalakuló csok támogatások (a csok Plusz), de a csok rendszer átalakítása rövid távon nem javítja 2024-es év lakásépítési kilátásait, mert ehhez alacsony kamatok és emelkedő reáljövedelmek is szükségesek.

Markovich szerint az minden esetre kedvező jel, hogy „egymástól független forrásokból érkeznek hírek a lakossági ajánlatkérések számának emelkedéséről, ami pozitív fordulat előjele, hiszen, ha az emberek ajánlatokat kérnek, akkor előbb-utóbb építkezésbe, felújításba kezdenek és az építőipar a mai szorult helyzetéből javulásnak indulhat”.

Az építtetőket a befektetők elmaradása is sújtja

A rossz alaphangulatot 2023-ban csak fokozta, hogy az államkötvények egyre magasabb kamatai látványosan elvonták befektetői pénzeket is a lakáspiacról. A tehetősebb rétegek egy része döntött ingatlan-portfóliójának karcsúsításáról, akár úgy, hogy igyekezett akár el is adni befektetésre vett lakását és a kiadásnál manapság sokkalta többet hozó állampapírba forgatta a pénzt, további kínálatot generálva a piacon, mérsékelve a tényleges adásvételi árakat. Továbbá a 10-15 százalékos, néha még magasabb – pár hónappal ezelőtt kamatadó-mentessé is tett, biztonságosan és kényelmesen elérhető – állampapír hozamszint még sokszor azt a lakáspiaci keresletet is elvonta, ahol konkrét tervek közt szerepelt új, vagy újabb lakás vásárlása – tovább nehezítve a piacra kerülő lakások eladását.

Keresletcsökkenést jeleznek a kivitelezők is

Mutatóba akadnak ugyan induló, új lakásépítési beruházások, de ez töredéke a korábbi mennyiségnek. Ezek is inkább vagy prémium helyszíneken, vagy jól bejáratott, újonnan kiépülő városrészek lakóparkjainak egy-egy újabb, óvatosan induló, illetve lassítva folytatódó ütemében testesülnek meg. Azoknak a kivitelezőknek, akik a kapacitásaikkal az elmúlt években a nagyobb igényre álltak át, így gondot jelenthet az emberek megtartása, az eszközök fenntartása.

A kisebb piaci szereplők, a lakásépítő kisvállalkozók, brigádok pedig egyértelműen a fékre léptek. Lelassították a beruházásaikat, illetve kész projekteket állítottak meg. Jelzéseik egyértelműek az ágazatban: az új lakásokat ma sokkal nehezebb értékesíteni, mint egy-két évvel ezelőtt.

Nagyon gyorsan lépni kellene a városi lakástámogatásokkal

Jelenleg egyértelmű, hogy a 2024-es tavaszi építési szezon közeledte ellenére nem látszik óriási mozgolódás: az építési vállalkozók és a lakosság is kivárnak. A kamatoknál szerencsére már látható, kézzelfogható a csökkenés. A szereplők emellett reménykednek abban is, hogy a kormány valamiféle támogatást indít a közeljövőben a csok Plusz-on felül is, mert az bőkezűbb ugyan, mint a korábbi rendszer, az értékhatárok is magasabbak, de csak a fiatal, gyermekes, vagy gyermeket tervező házasoknak segít. Hiányzik még egy lökés a lakáspiacnak – jegyezte meg Markovich Béla.

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás: