Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.

Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

A Nébih szakemberei a Szupermenta programban országszerte 11 kisállat-kereskedésben jártak. Mindössze egy kereskedés felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.

Rámutattak, az üzletekben jellemző probléma volt a naprakész nyilvántartás vezetésének, a kötelezően kifüggesztendő tájékoztatónak és a vásárlók részére átadandó ismertetőknek a hiánya vagy hiányos tartalma, de több esetben a működési engedélyt és a működési szabályzatot sem tudták bemutatni a helyszínen. Az ellenőrök figyelmeztették az érintett kereskedéseket és előírták a feltárt hiányosságok pótlását és a hibák kijavítását.

A vizsgált kereskedésekben állatgyógyászati készítményeket is lehet vásárolni, ezért a szakemberek az erre vonatkozó szabályok betartását is ellenőrizték. Problémákat főként a készletnyilvántartással és a veszélyes hulladék tárolásával összefüggésben találtak, de néhány helyen a termékek tárolása sem volt megfelelő. Komoly hiba, hogy két kisállat-kereskedés nem rendelkezett az állatgyógyászati készítmények forgalmazásának megfelelő működési engedéllyel, velük szemben a hatósági felügyelők eljárást indítottak.

A létesítmények mintegy felénél a szakértők kifogásolták például, hogy az üzletben tartott állatok ellátására szolgáló takarmányt fedetlenül tárolták. További probléma volt, hogy az állatok tartási helyét több esetben sem takarították megfelelően, valamint az ellátásukra szolgáló etetők és itatók számos esetben szennyezettek voltak. Gyakori gond volt több állatfajnál, hogy az előírt minimális alapterületnél kisebb helyen tartották őket. A hatósági felügyelők figyelmeztették és kötelezték az érintett kereskedéseket a feltárt hibák kijavítására megadott határidőn belül.

A hatósági ellenőrzéskor a létesítmények vezetői, dolgozói részt vehettek egy vásárlói szempontú felmérésben. A kereskedések rendezettsége, tisztasága mellett lényeges volt például, hogy a megvásárolható állatokról minden fontos információ rendelkezésre áll-e. Az értékelés elsősorban a hatósági ellenőrzés alapján történt, de a kérdőíves felmérés eredményei is hozzájárultak a végső minősítésekhez. Egy kisállat-kereskedés kapott "kiválóan megfelelt" minősítést, a XI. kerületi Superpet - ismertette közleményében a Nébih.

Sikeres lehet egy vagyonadó Magyarországon, vagy a dúsgazdagok elszelelnek?

Az elmúlt időszakban ismét felerősödtek a vagyonok külföldre mozgásáról szóló hírek. A Blochamps szerint a vita egyik alapvető félreértése, ha néhány érintett rendkívüli, pánikszerű mozgását általános újdonságként értelmezik. Valójában egy bizonyos vagyonméret fölött a földrajzi és deviza-diverzifikáció nem alkalmi reakció, hanem üzemszerű kockázatkezelés. A Blochamps szerint ezért egy „krőzusadó” bevezetése nem fékezné a folyamatot, viszont a belföldön maradó vagyon szerkezetét és a gazdasági aktivitást egyaránt torzíthatja.
2026. 04. 09. 05:30
Megosztás:

Vezetői magabiztosság kontra dolgozói bizonytalanság: ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. 04. 09. 05:00
Megosztás:

Folyamatosan érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2026. 04. 09. 04:30
Megosztás:

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás: