Még mindig vannak óriásplakátok a csehországi autópályákon
Egy hónappal a vonatkozó törvény hatályba lépése után sem tűntek el az óriási reklámtáblák a csehországi autópályák, a gyorsforgalmi és az elsőrendű utak mellől. A közlekedési tárca ezért a napokban bejelentette: megkezdi a törvényellenesen álló óriási reklámtáblák eltávolítását, az ezzel járó költségeket pedig bírósági úton fogja behajtani a reklámcégeken.
Nehéz kormányalakítás vár Angela Merkelre
Nehéz kormányalakítás vár Angela Merkelre német kancellárra, mert pozíciója meggyengült, a potenciális koalíciós partnerek programja pedig számos ponton üti egymást - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Vegyesen alakult a forint árfolyama
Az euróval és a japán jennel szemben enyhén erősödött, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
Esélyteremtő óvoda - Program indul hátrányos helyzetűek felzárkóztatására
Hátrányos helyzetű óvodások felzárkóztatására indul program Esélyteremtő óvoda címmel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Csökken a kormányzati adósság, viszont a pénzforgalmi hiány nőhet
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint év végén várhatóan csökken az uniós módszertan szerinti GDP-arányos kormányzati adósság, az államháztartás év végi pénzforgalmi egyenlege ugyanakkor 76-108 milliárd forinttal kedvezőtlenebb lehet a tervezettnél. A kockázatok jelentős részére a szabad tartalékok megfelelő fedezetet nyújthatnak - közölte az MTI-vel legújabb költségvetési elemzésének megállapításait az Állami Számvevőszék (ÁSZ)szerdán.
160 millió forint értékben foglaltak le hamis gyógyszereket Magyarországon
Több mint százhatvanmillió forint értékben foglalt le csaknem százezer darab gyógyszert a rendőrség Magyarországon a Pangea elnevezésű, hamis és illegális gyógyszerek kereskedelme elleni nemzetközi akcióban - jelentette be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Terv szerint halad az azonnali fizetési rendszer
Terv szerint halad az azonnali fizetési rendszer kialakítására indított országos projekt, a Giro Zrt.-ben elkezdődött a központi rendszer létrehozása - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a rendszer létesítését koordináló projektirányító bizottság ülését követően szerdán az MTI-vel.