Vámszabad területet jelöltek ki Záhonynál
Vámszabad területté jelölt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő több mint 17 ezer négyzetméteres területet - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a MÁV az MTI-vel.
Megjelent a legnépszerűbb úti célok listája
Idén is Bangkok, London és Párizs lett dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ma közzétett ranglistáján, melyet a Mastercard a külföldi látogatók száma és költései alapján állít össze évről évre, most már közel egy évtizede. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján ötödik lett, megelőzve például Moszkvát és Berlint.
Jazz- és borfesztivál lesz Szentendrén
A boré és a jazzé lesz a főszerep szeptember utolsó hétvégéjén Szentendrén. A pénteken kezdődő fesztiválon helyi kötődésű borászok, borászatok és borkereskedések várják az érdeklődőket a belvárosban, ahol számos jazzkoncertet és gasztronómiai programot is kínálnak.
Pontosíthatnak még az új ukrán oktatási törvényen
Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy pontosításokat hajtsanak végre a frissen hatályba lépett ukrán oktatási törvény nemzetiségi kisebbségeket érintő részén szerdán Lilija Hrinevics oktatási miniszter, aki erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Kijevben román kollégájával, Liviu Marian Pop oktatási miniszterrel.
Sok lakásban kérték már a távfűtés bekapcsolását
Budapesten 1250 távfűtéses épületben kérték a szeptemberi hűvös idő miatt eddig, hogy a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. az üzemviteli megállapodásban szereplő időpontnál korábban indítsa el a fűtést, a társaság által ellátott mintegy 3000 lakóépületnek ez több mint harmada.
Jelentős adócsökkentést ígér Emmanuel Macron
Emmanuel Macron francia államfő a választási kampányban tett ígéretének megfelelően jelentős adócsökkentést, a Brüsszelnek tett kötelezettségvállalásának megfelelően pedig példa nélküli kiadáscsökkenést irányoz elő a szerdán bemutatott jövő évi költségvetésben, amely gazdaságösztönző intézkedéseket is tartalmaz.
Libás-, dinnyés- és szőlősgazda csereüzlete egy német képzőművésszel
Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést munkájába, életébe. A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában mutatja be a kezdeményezést, beszámol a gazdákkal való együttműködésről és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít.
Így alakult a forint estére
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli szintekhez képest.
Rekordot döntött a foglalkoztatottak száma
Újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma: 735 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltáskor, a foglalkoztatási ráta pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a statisztikai hivatal június-augusztusi adatai szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.