Így kezdte a reggelt a forint
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda kora reggelig a főbb devizákhoz viszonyítva a bankközi piacon kedd este óta.
Új vezérigazgató a Démász élén
Bally Attila a Démász új vezérigazgatója keddtől, a tisztséget eddig ellátó Kóbor Görgy, a tulajdonos NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a jövőben a cégcsoport frissen kidolgozott stratégiájának megvalósítására koncentrál - tájékoztatta a Nemzeti Közművek kedden az MTI-t.
Ennyi volt az Erste Bank Hungary nyeresége
Az Erste Bank Hungary (EBH) csoport 31,183 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az idei első fél évben, amely 1 százalékkal alatta marad a tavalyi első fél évinek. A bankcsoport mérlegfőösszege június 30-án 2254,741 milliárd forint volt, 10 százalékkal bővült 2016 végéhez képest - derül ki a hitelintézet BÉT honlapján kedden közzétett konszolidált jelentéséből.
Theresa May 20 milliárd eurót fizetne az EU-nak
Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times.
Elkészült az Alteo új debreceni erőműve
Elkészült az Alteo új debreceni erőműve: a cégnek ez már a második erőműve a városban, amely a helyi hulladéklerakó telepen keletkezett depóniagázból állít elő villamos energiát - közölte ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a keddi erőműavatáson.
Még idén döntés születhet a negyedik paksi blokk üzemidő-hosszabbításáról
A paksi atomerőmű első három blokkja már megkapta az engedélyt a további működéshez, a negyedik blokk engedélykérelmének elbírálása folyamatban van, az eljárás még idén lezárulhat - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szeptember 18-22. között zajló 61. közgyűlésén.
Sikertelen volt a horvát állami vasutak átszervezése
Sikertelen volt a horvát állami vasutak (HZ) átszervezése, emiatt az állam fizeti a cég veszteségeit, egyéni felelősséget pedig soha nem állapítottak meg a rossz működés miatt - derült ki a horvát Közpénzügyi Intézet (IJF) egy kedden megjelentetett tanulmányából.
Az oktatási rendszerről vitatkozott Palkovics és Hiller
Az oktatási államtitkár szerint az intézményfenntartás átalakítása az iskolát érdekét szolgálja. Palkovics László erről a Hiller István korábbi szakminiszterrel, szocialista országgyűlési képviselővel folytatott keddi budapesti vitán beszélt. Hiller István ezzel szemben teljesen eltörölné a "Klik jelenlegi rendszerét". A fórumon szó volt a tankötelezettségről és a pedagógushiányról is.
Programsorozattal ünnepli 100. évfordulóját a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ.
Egész éves programsorozattal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ.
Lengyelország újabb összeggel járul hozzá a migrációs válság kezeléséhez
Lengyelország újabb összeggel járul hozzá az Európai Uniót érő migrációs válság kezeléséhez, 50 millió eurót (mintegy 15 milliárd forintot) fizet be az Európai Beruházási Bank (EIB) erre szánt - a Közel-Kelet, az Észak-Afrika és a Nyugat-Balkán térségét érintő - alapjába - közölték kedden a lengyel pénzügyi tárca honlapján.