MNB: Elmaradt a nagy meglepetés
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az előzetes várakozásoknak megfelelően 10 bázisponttal, -0,15%-ra csökkentette a betéti kamatrátát, a háromhónapos betéti eszköz maximális állományát a negyedik negyedévre vonatkozóan 75 milliárd forintban állapította meg, mely 225 milliárd forintos csökkentés, ez a várt 150 milliárd forintnál jelentősen több. Megjelentek a friss Inflációs jelentés keretszámai is, a jegybank középtávon lefelé módosította a várakozásokat. Az idei évre vonatkozóan az inflációs előrejelzés változatlanul 2,4%-on áll, de jövő évi előrejelezést 2,8%-ról 2,5%-ra csökkentették. A GDP növekedési prognózis változatlan maradt, erre az évre 3,6%, 2018-ra 3,7%-os növekedést jelez előre az MNB.
Erősödött a forint
Erősödött a forint kedd estig a bankközi devizapiacon.
Egymillió turista járt idén Kárpátalján
Több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg idén Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta az ukrajnai régió - tájékoztatott kedden a Kárpátalja megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály.
Pénzügyeinket is rohamtempóban hódítja meg a digitalizáció
A 18-49 éves magyar internetezők több mint kétharmada használt már netbankot, és az okostelefonnal rendelkezők közel fele telepített pénzügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó mobiltelefonos alkalmazást készülékére. Ez jelentős növekedés a korábbi évekhez képest: az adatok azt mutatják, hogy pénzügyeinknek is egyre nagyobb részére van hatással a digitalizáció, és szakértők szerint a következő években az online pénzügyi alkalmazások, közöttük pedig különösen a lakástakarékokhoz kapcsolódó szolgáltatások robbanásszerű fejlődés előtt állnak.
Az elektromos autók és a robotizálás is veszélyezteti a magyar autóipart
Az elektromos autók elterjedése és az automatizálás akár már 5 éven belül is negatívan érintheti a magyar ipart. Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és az élő munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt – derül ki az Atradius globális piacelemzéséből.
850 milliós fejlesztés indult a pécsi egyetemen
Elindult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nemzetközi oktatási központjának és idegen nyelvi központjának 850 millió forintos fejlesztése - közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel, miután az eredményes közbeszerzést követően a munkaterületet átadták a kivitelezőnek.
Örülhetnek az autókereskedők
Látványosan megugrott a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek több mint fele, 57%-a tervez valamilyen fejlesztést. Az iparban és a középvállalkozásoknál ennél is jobb az arány, ugyanis a cégek több mint 70%-a készül beruházni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, amelyet az informatikai fejlesztések követnek, de az autókereskedők is örülhetnek, mivel rég nem látott mértékben készülnek a vállalkozások a céges autók cseréjére.
Drámaian csökkent a szívinfarktus okozta halálesetek száma
Drámaian csökkent az elmúlt egy évtizedben a szívinfarktus okozta halálesetek száma, de javítható még a mutató - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában Becker Dávid, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.
Csalók küldenek hamis fizetési felszólításokat a Magyar Telekom nevében
Csalók hamis e-mailben fizetési felszólítást küldtek a Magyar Telekom nevében, és a számlatartozás ürügyén, egy a Magyar Telekom honlapját utánzó weboldalra irányították az e-mail listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok, illetve banki adatok megadását kérték a címzettektől. A Telekom azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket.