2,2 milliárd forintot takarított meg 2 év alatt a DRV Zrt.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) H2O elnevezésű hatékonyságnövelő programja egymilliárd forint megtakarítást eredményezett a társaságnak 2016-ban. Az ország legnagyobb víziközmű szolgáltatójának 2017. évi eredményei bizonyítják az átszervezési folyamat sikerességét: ebben az évben további 1,2 milliárd forintos megtakarítást ért el a DRV Zrt. a program lezárulta óta. A tudatos és költséghatékony gazdálkodás mellett több intézkedési programot is indított, valamint új vállalati stratégiai terv megalkotásán dolgozik.
Még mindig kevés tejterméket fogyasztanak a gyerek
A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből. A felmérés rávilágított arra is, hogy a gyermekek tejtermék fogyasztása annak ellenére ilyen alacsony, hogy 10-ből 4 gyermek már tudja, hogy naponta legalább 0,5 liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztania, 76%-uk pedig azzal is tisztában van, hogy ez a csontokat erősítő kalciumbevitel miatt fontos.
Kiugró dolláreladás, folytatódó aranyvásárlás
A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (augusztus 2 – augusztus 8) a spekulatív céllal kereskedők körében kiugró volt a dollár-eladás, míg az IMM (International Monetary Market) euró long pozíciói hatéves rekordot értek el, nem sokkal elmaradva a 2007-es csúcstól. A dollár számára nyomást jelentett az is, hogy már harmadik hete folyik a jen short pozícióinak zárása.
A valószínűtlen háború - interjú Észak-Korea kapcsán
Észak-Korea diktátora nem háborút akar, hanem rezsimjének háborítatlan fennmaradását. Ezt atomfegyverkezés révén véli megvalósíthatónak – mondja a berlini Freie Universität Észak-Koreára szakosodott kutatóintézetének irányítója az Alapblognak adott interjújában. Eric Ballbach szerint a közvélekedéssel ellentétben Kínának nincs totális befolyása a phenjani rezsimre, azt csak korlátozottan tudja politikájának módosítására rávenni. De Pekingnek valójában még ilyen célja sincs. Ugyanis jól felfogott gazdasági és politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy alapvetően ne változzon a helyzet, a status quo a Koreai-félszigeten.
Új napfényes úti cél a Wizz Airtől: Agadir
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy új útvonalat indít Budapestről a marokkói Agadirba. A legújabb WIZZ-járat hetente kétszer, keddenként és szombatonként repül majd október 31-i kezdettel. Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon 8 990 forintos* induló viteldíjon, amelyhez legfeljebb 55x40x23cm méretű ingyenes kézipoggyász is jár.
Tej, kifli, csomag? - Magyarországon is egyre népszerűbbek a csomagátvételi pontok
Robbanás előtt áll az átvevőhelyi csomagkézbesítés piaca Kelet-Közép-Európában – derül ki a Roland Berger legfrissebb tanulmányából. A stratégiai tanácsadó szerint Magyarországon a következő évtizedben akár háromszorosára is nőhet ez a logisztikai szegmens, köszönhetően az e-kereskedelem dinamikus fejlődésének és az innovatív megoldások terjedésének.
Fidelity: Változás, érték és franchise
Három dolog mozgatja napjainkban a Fidelity szakértőit: a Változás – olyan vállalatok, melyek értéke érdemben változhat a közeljövőben végbemenő szerkezetátalakítás, M&A vagy leválás következtében; Érték – olyan társaságok, melyek a piaci várakozást meghaladó mértékű jövedelemnövekedést érhetnek el, és ennek következtében változhat a minősítésük; és Franchise – olyan cégek, melyek domináns piaci pozícióval és ármeghatározó erővel rendelkeznek. Jeremy Podger, az FF World alap portfoliómenedzsere régióként veszi sorra a befektetési lehetőségeket.
Így kerüld ki a kátyúkat, ha vállalkozol
Talán a vállalkozóé az egyik legizgalmasabb létforma, megannyi veszélyes helyzettel. Csak rajtad múlik, hogy a sikeresség útján belehajtasz, vagy éppen elkerülöd a kátyúkat! Lépj vállalkozásoddal egy magasabb minőségű szintre! Íme, 4 tipp a sikeres kátyúmentesítéshez Zechariah Newman-tól, az Entreprenuer.com vendégszerzőjétől:
Internetről tűzifát csak óvatosan!
Számos jogsértést tárt fel az utóbbi időben az interneten tűzifát hirdetők körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), ezért a hivatal arra inti a vásárlókat, hogy legyenek körültekintőek, ha az interneten rendelnek tűzifát - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Mennyit dob a lakás árán a klíma?
● Egy év alatt 18-ról 21 százalékra nőtt a légkondicionálóval rendelkező budapesti lakóingatlanok aránya a tulajdonosok által eladásra kínált ingatlanok körében.
● Egy klímás budapesti panellakásért akár 5 százalékkal magasabb árat kérhetnek az eladók, a téglalakásoknál pedig 10 százalék is lehet a különbség.
● A családi házaknál a klímával felszereltek négyzetméterára átlagosan 4 százalékkal magasabb azoknál, mint amelyekben nincs légkondicionáló.
● A klímaberendezés beszerelése előtt érdemes pontosan utánanézni a szabályoknak.
Akár 2 milliárd forintos bírságot is kaphatnak a jogsértő webáruházak
Az Európai Bizottság által július 25-én kiadott Consumer Conditions Scoreboard 2017, azaz a "Fogyasztói Körülmények 2017-es Eredménytáblája" szerint az e-kereskedelem nagyfokú térnyerése nem csupán növekvő fogyasztói tudatosságot, hanem kiemelt szabályozói figyelmet is maga után von. Mindez kiterjed az Európai Unió, és a tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságaira is, akik egyre komolyabb birságokkal és további kezdeményezésekkel, például a jogsértő áruházak nevének közzétételével igyekeznek betartatni a szabályokat. Nagyvállalatoknál egyes kiemelt, minősített esetekben a bírság akár elérheti a 2 milliárd forintot is Magyarországon.
Önvezető autót fejlesztenének legszívesebben mérnökeink
Rendkívül ambíciózusak és szakmailag elkötelezettek a magyar mérnökök, többségük ugyanis az alapján választ munkahelyet, hogy hol tudják számára a nagyobb szakmai kihívásokat, és az izgalmasabb feladatokat ajánlani. Külföldre is sokan mennének, de csak határozott időre, a legnépszerűbb célország pedig Németország. Ami a munkaerőpiacot illeti, a szakmában tapasztalható innovációs folyamatoknak köszönhetően egyre erősebb pozícióban vannak a villamos- és IT-mérnökök, akikért a legjobb cégek versenyeznek. A felsőoktatásban azonban még van hová fejlődni, a képzés ugyanis nem elég gyakorlatorientált, amit az oktatók felkészülts& eacute;ge és tudása ellensúlyoz. A Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég legújabb kutatásának középpontjában a hazai mérnökök munkaerő-piaci igényei és kilátásai állnak.
Euró váltja a forintot a CEEGEX-en
Euró alapú kereskedés váltja föl az eddigi forint alapút a CEEGEX-en, miután a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jóváhagyta a gáztőzsde Piaci Szabályzat módosítási kérelmét. A MEKH támogatásával a változás 2017. október 1-jén lép életbe.
Befektetési kiskapu az eurózónához
Az eurózóna fellendülése év eleje óta az egyik kedvenc befektetési sztori, az erősödő euró azonban lehiggasztotta a vállalati profitok emelkedésére számító befektetőket. Nincs azonban minden veszve, hiszen van olyan szektor, amelyik éppen a mostani helyzetből profitálhat – figyelmeztet a K&H.
Megújul az adózás rendjéről szóló törvény
A vállalkozások adminisztrációs terhének csökkentése, az adóhatóságok szolgáltató jellegénekerősítése, a több évtizedes tapasztalatok, a társadalmi-jogszabályi környezet átalakulása mind-mind azt vetítette előre, hogy a gyakorlatilag 1991-től alkalmazott, többször átalakított, kiegészített, az újabb és újabb kihívásokhoz igazított eljárási rend megérett a modernizálásra. És leginkább az egyszerűsítésre, mivel ma az adóigazgatási előírások betartása komoly szakmai felkészülést igényel, és gyakran maguk az adózással foglalkozó szakemberek is elvesznek a részletszabályok rengetegében.
Mekkora lakáshitelre van szükség?
● Az idén átlagosan 1,3 millió forintos személyi kölcsönökre és 13 millió forintos lakáshitelekre van igény, így a kalkulált összeg 30, illetve 75 százalékkal nőtt 2015-höz képest.
● A hiteligénylők egyre tudatosabbak, egyre alaposabban megnézik a kínálatot: a BankRáció.hu-nál a lakáshitel-kalkulációk száma az idén 480 százalékkal nőtt éves szinten, a személyi kölcsönöknél pedig 400 százalékkal.
● A bankok és a hitelajánlatok között továbbra is jelentősek, akár több milliósak lehetnek a különbségek.
● A túlzott eladósodástól nem kell tartani, mert vannak megfelelő fékek a rendszerben.
Élénk a kereslet a csemegekukorica iránt Európában
Idén mintegy félmillió tonna csemegekukorica kerül a feldolgozókba, ezzel a mennyiséggel Magyarország az Egyesült Államok után a világ 2. legnagyobb csemegekukorica termelője. A Syngenta mai hajdúszoboszlói szakmai rendezvényén elhangzott: a kontinensen lassan, de évről-évre emelkedik a kereslet az élelmiszernövény iránt, különösen a szuperédes fajták iránt nőtt meg az igény.
Kell-e félni a gombatoxinoktól?
Az aratás környékén minden évben fellángolnak a gabonákban található gombatoxinok veszélyeiről szóló összeesküvés-elméletek. Eközben a vásárlók továbbra is fogyasztanak kenyeret, pékárut vagy gabonapelyhet, mégsem történnek tömeges, vagy súlyos megbetegedések, nem véletlenül. Ugyanakkor a teljes rendszert a vásárlók zöme nem ismeri, ami rendre táptalaja az álhíreknek és találgatásoknak – ismertette a helyzetet dr. Halmos Gábor, a gabonák tárolásával és laboratóriumi vizsgálatával foglalkozó, állami tulajdonú Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója.